KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/január
KRÓNIKA
• Ember Judit: Haláli történet Szörény Rezsőről
FEDERICO FELLINI
• Balassa Péter: Maga
• Kovács András Bálint: Fellini zűrzavar
• Böszörményi Géza: Fellini Circumdederunt
• Mészöly Miklós: A képzelet rab szabadsága
• Nádas Péter: Halál hajnalán
• Jancsó Miklós: A nézőhöz
• Bojár Iván András: A fölösleges kavics
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Visszhangtalanul Léolo
• Koltai Tamás: Ilyen az élet A tölgy
LÁTTUK MÉG
• Boglár Lajos: Powaqqatsi
• Barotányi Zoltán: Szigorúan piszkos ügynök
• Sneé Péter: Tehenek
• Bíró Péter: A szerelem tiltott ösvényei
• Harmat György: Jöttünk, láttunk, visszamennénk!
• Turcsányi Sándor: Árral szemben
• Tamás Amaryllis: Dennis, a komisz
• Sárközi Dezső: 2 és 1/2 kém

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A tirnovói cárnő

Lajta Gábor

 

Ha kiváló írók műveit filmesítik meg, eltekintve a brutális hamisításoktól, az alapanyag ott él a képekben, eredeti fordulatai, fontosabb részei átderengenek, mint ruhán a test. S ha nem tudjuk is az okát, sejtjük, érezzük az írói gondolkodás jelenlétét. A közepes feldolgozásokban ez inkább idegen szövet a műben, különösen, ha a rendező egyszerűen ”hű” kíván maradni a regényhez, novellához.

Pedig Janko Jankovnak, a tapasztalt bolgár rendezőnek is ez utóbbi lehetett a célja. Emilijan Sztanev azonos című regényéből forgatott filmet. A tirnovói cárnő egy parasztlány, s a helyszín sem az ősi cári székhely, hanem poros, unalmas kisváros a XIX. század végén. Ha a lassú indítás és a szokványos beállítások után már lemondtunk arról, hogy a jól kiválasztott szereplők fiziognómiáján és a reális városképen kívül kapjunk valamit magától a filmtől, ha pusztán a meseszövésre figyelünk, akkor érdekessé kezd válni a főszereplő, a felvilágosult doktor nagyon is gyarló konfliktusa: a választás kínossága szép és hasznos – az érzéki „tirnovói cárnő” és a tüdőbajos, de gazdag Eleonóra – között. A film érzelmi hőhulláma a cselédként fölvett, de szeretőként tartott parasztlány kijátszásával tetőződik. Ezekben a jelenetekben nagyon pontos a doktort alakító színész: pusztán fegyelmezett mozdulataival váltja ki ellenszenvünket. Az együttlélegző pillanatokon kívül azonban a közönyt közönyösen, az unalmat unalmasán adja vissza A tirnovói cárnő.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/11 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6922