KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/február
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Somló Tamás (1929-1993)
• N. N.: Trauner Sándor halálára
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Választható csapdák Vélemények a magyar filmgyártásról
• Kézdi-Kovács Zsolt: Kell-e szeretni őket? Jegyzet a rendezőkről
• Fáber András: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Maár Gyula: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Nagy Gergely: Tudósítás a szakadtságból Beszélgetés Erdőss Pállal
• Hirsch Tibor: Csak kétszer élünk Magyar sikerfilm
1895–1995
• Gyertyán Ervin: A festészettől a mozidrámáig Hevesy Iván
• Kömlődi Ferenc: Hallgat a mély Hevesy Iván kötetéről
FESZTIVÁL
• Kozma György: Homó zsidó nácik fesztiválja (In)tolerancia
• Mihancsik Zsófia: Kétfajta szerelem Kerékasztal-beszélgetés
• Bojár Iván András: Vad éjszakák után Cyril Collard filmje
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: A tévé-mogulok csatája
• Barotányi Zoltán: Max es Móric visszatér Beavis és Butthead

• Molnár Gál Péter: És az Új Hullám megteremte az új nőt
• Bikácsy Gergely: Brigitte és Jeanne Viva Maria!
KÖNYV
• Varga Balázs: Nőnem est ómen Monográfia Mészáros Mártáról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az 1913-as év Pordenone
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Hazugságok iskolája Az ártatlanság kora
• Molnár Gál Péter: Shakespeare-piknik Sok hűhó semmiért
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jónás, aki a bálnában élt
• Turcsányi Sándor: Dave
• Koltai Ágnes: Sonka, sonka
• Barotányi Zoltán: A Pusztító
• Kuczogi Szilvia: Ha te nem vagy kepés, édes...
• Békés Pál: A szökevény
• Tamás Amaryllis: Mrs. Doubtfire

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Felperzselt föld

Baski Sándor

Incendies – francia, 2010. Rendezte: Denis Villeneuve. Írta: Wajdi Mouawad darabjából Denis Villeneuve. Kép: André Turpin. Zene: Gregoir Hetzel. Szereplők: Lubna Azabal (Nawal), Mélissa Desormeaux-Poulin (Jeanne), Maxim Gaudette (Simon), Abdelghafour Elaaziz (Abou Tarek). Gyártó: micro-scope / TS Productions / Phi Group. Forgalmazó: Mokép – Pannónia. Feliratos. 130 perc.

Ödipusz óta tudjuk, hogy önmagunk után nyomozni meglehetősen veszélyes vállalkozás. Nawal Marwan, a Kanadába kivándorolt arab asszony végrendeletében mégis erre a külső és belső utazásra biztatja új hazában felnőtt ikergyermekeit, akik semmit sem tudnak anyjuk korábbi életéről. Ahogy arról sem, hogy halottnak hitt apjuk még él, sőt van egy bátyjuk is – őket kellene a posztumusz kívánság szerint megtalálniuk. Menet közben derül csak ki, hogy a küldetés végcélja nem a családegyesítés, hanem az anya múltjának feltárása, amely révén a gyermekek élete is más fénytörésbe kerül.

Amíg mindez világossá nem válik, Denis Villeneuve sikerrel hiteti el velünk, hogy a Felperzselt föld is azon filmek nyomdokain halad, amelyekben a harmadik világ vériszamos konfliktusaira a nyugatra menekült főhősök szemszögéből csodálkozhatunk rá, többnyire megtörtént események alapján (Papírsárkányok, Persepolis). A forgatókönyv is autentikus forrásból merít: a Libanonból nyolcéves korában Franciaországba menekülő Wajdi Mouawad színdarabját dolgozza fel. A rendező átiratában azonban már egyáltalán nem fontos a konkrét hely és az idő, az ország neve el sem hangzik. A fiatal Marwan ősbűne – amint az az ikrek nyomozásával párhuzamosan adagolt flashbackekből kiderül –, hogy keresztény létére beleszeret egy muszlimba, majd miután szerelmét megölik, maga is belesodródik a gyilkos testvérharcba. Villeneuve sugallata szerint a szerepek nyugodtan felcserélhetőek, mindegy melyik frakcióhoz csatlakozunk, ugyannak az erőszakspirálnak vagyunk a részei.

A Felperzselt föld ennek megfelelően velejéig didaktikus film, de a rendező mentségére legyen mondva, hogy ezt rögtön a nyitójelenetben világossá teszi, ahol az egyik kulcsszereplő, a nézőre szegezve vádló tekintetét, áttöri a harmadik falat, majd a következő snittben már a személyi iratok közt keresgélő közjegyzőt láthatjuk, érzékeltetve, hogyan válik az egyéni sorsból kartoték-adat. Ahogy több kritikusa is megállapította, a Felperzselt föld valójában a görög drámákkal rokonítható, nem csak a történet felépítése réven, de azáltal is, ahogyan közönségét megszólítja. Ha a finálé mégis kimódoltnak tűnik, az leginkább annak köszönhető, hogy Villeneuve érvei az igazság megismerésének jótékony hatásairól nem elég meggyőzőek – a feloldozást valójában a nézők kapják meg a főszereplők helyett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/06 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10674