KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/február
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Somló Tamás (1929-1993)
• N. N.: Trauner Sándor halálára
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Választható csapdák Vélemények a magyar filmgyártásról
• Kézdi-Kovács Zsolt: Kell-e szeretni őket? Jegyzet a rendezőkről
• Fáber András: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Maár Gyula: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Nagy Gergely: Tudósítás a szakadtságból Beszélgetés Erdőss Pállal
• Hirsch Tibor: Csak kétszer élünk Magyar sikerfilm
1895–1995
• Gyertyán Ervin: A festészettől a mozidrámáig Hevesy Iván
• Kömlődi Ferenc: Hallgat a mély Hevesy Iván kötetéről
FESZTIVÁL
• Kozma György: Homó zsidó nácik fesztiválja (In)tolerancia
• Mihancsik Zsófia: Kétfajta szerelem Kerékasztal-beszélgetés
• Bojár Iván András: Vad éjszakák után Cyril Collard filmje
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: A tévé-mogulok csatája
• Barotányi Zoltán: Max es Móric visszatér Beavis és Butthead

• Molnár Gál Péter: És az Új Hullám megteremte az új nőt
• Bikácsy Gergely: Brigitte és Jeanne Viva Maria!
KÖNYV
• Varga Balázs: Nőnem est ómen Monográfia Mészáros Mártáról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az 1913-as év Pordenone
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Hazugságok iskolája Az ártatlanság kora
• Molnár Gál Péter: Shakespeare-piknik Sok hűhó semmiért
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jónás, aki a bálnában élt
• Turcsányi Sándor: Dave
• Koltai Ágnes: Sonka, sonka
• Barotányi Zoltán: A Pusztító
• Kuczogi Szilvia: Ha te nem vagy kepés, édes...
• Békés Pál: A szökevény
• Tamás Amaryllis: Mrs. Doubtfire

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Cha-cha-cha

Soós Tamás Dénes

Cha-cha-cha – magyar, 1981. Rendezte: Kovácsi János. Szereplők: Rudolf Péter, Hollósi Frigyes, Usztics Mátyás. Forgalmazó: MaNDA. 81 perc.

Egy évben készültek (1981), egy generációról és korszakról szólnak (a hatvanas évek), egy „műfajon” belül (nemzedéki közérzetfilm), mégsem érdemes a Cha-cha-chát a Megáll az időhöz mérni. Nem csak azért, mert Gothár Péter, Bereményi Géza és Koltai Lajos filmje méltán lett filmtörténeti klasszikus és kultuszmű, Kovácsi Jánosé pedig méltán nem. Hanem mert az a pár év differencia, mely a cselekményvilágukat elválasztja, döntő fontosságú. A Cha-cha-cháé beat előtti világ, amelyben még nem „valami I love you so hozta össze a fiatalokat”. Gruber Ernő (Rudolf Péter) nem lázadó, csak tétova, befelé élő kiskamasz, aki verseket ír álmai nőjéhez, keresi a helyét a magyarországi kisvilágban, és a korszak szűrt levegője mellett a szálanként vett Daru cigarettát szívja.

Kovácsi a nézőt is bezárja Ernő örömhiányos világába: filmjében partvonalra szorul a politikum, a hatvanas évek fojtott és fojtogató levegőjében megkötött kompromisszumok, melyek keresztül-kasul szőtték a Megáll az időt. Ernő hallóterének peremén esik csak szó a szülők hétköznapi panaszáról – Kovácsi kiérlelten használja a képen kívüli teret és hangot, és mintha csak Robert Altman tanítványa lenne, az egymás szavába vágó emberek háttérzajával a kamasz lelkiállapotát visszatükröző hangkáoszt teremt. Ernő az életről szintén elvesztett illúziók révén gyűjt tapasztalatot, de ez esetében a felnövésfilm, a(z anti-)románc keretében fogalmazódik meg – kiábrándulása egyszerre idézi Köves Dinit („A kúrás nem szentség!”) és az Illés zenekart („csak bemázolt deszka az imádott bálvány”).

A Cha-cha-chát alulfogalmazott éréstörténete, a mélység hiánya miatt érheti kritika, de a töredékek, szkeccsek filmjeként mégis emlékezetes – ezek túl is mutatnak a hatvanas évek tárgyi világát múzeumi tárlatba rendező nosztalgiánál. Mint Eszenyi Enikő serdülő szépsége és dacának iróniája, ahogy odaveti: „neki van, hogy mindig izzad” a tenyere. A tánciskolai dobos, ahogy bekiáltja nyeglén, akcentussal a „hey-mann-bó”-t (rezignáltsággá mélyült unalmában egy vendéglátózással töltött zenészélet kudarca). És persze Hollósi Frigyes tánctanára: elragadtatottan okít, de a szünetben, hallgatag tűnődése alatt lefoszlik a maszkja (mögötte akut fáradtság, tán elhallgatott életfájdalom). A Cha-cha-cha Hollósi Frigyes, Rudolf Péter, Eszenyi Enikő belépője a filmvilágba – filmtörténeti jelentőségnek éppenséggel ez se kevés.

Extrák: Film-retrók: összeállítás a hatvanas évek kultuszáról és a korszakot megidéző magyar filmekről.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12164