KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/február
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Somló Tamás (1929-1993)
• N. N.: Trauner Sándor halálára
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Választható csapdák Vélemények a magyar filmgyártásról
• Kézdi-Kovács Zsolt: Kell-e szeretni őket? Jegyzet a rendezőkről
• Fáber András: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Maár Gyula: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Nagy Gergely: Tudósítás a szakadtságból Beszélgetés Erdőss Pállal
• Hirsch Tibor: Csak kétszer élünk Magyar sikerfilm
1895–1995
• Gyertyán Ervin: A festészettől a mozidrámáig Hevesy Iván
• Kömlődi Ferenc: Hallgat a mély Hevesy Iván kötetéről
FESZTIVÁL
• Kozma György: Homó zsidó nácik fesztiválja (In)tolerancia
• Mihancsik Zsófia: Kétfajta szerelem Kerékasztal-beszélgetés
• Bojár Iván András: Vad éjszakák után Cyril Collard filmje
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: A tévé-mogulok csatája
• Barotányi Zoltán: Max es Móric visszatér Beavis és Butthead

• Molnár Gál Péter: És az Új Hullám megteremte az új nőt
• Bikácsy Gergely: Brigitte és Jeanne Viva Maria!
KÖNYV
• Varga Balázs: Nőnem est ómen Monográfia Mészáros Mártáról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az 1913-as év Pordenone
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Hazugságok iskolája Az ártatlanság kora
• Molnár Gál Péter: Shakespeare-piknik Sok hűhó semmiért
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jónás, aki a bálnában élt
• Turcsányi Sándor: Dave
• Koltai Ágnes: Sonka, sonka
• Barotányi Zoltán: A Pusztító
• Kuczogi Szilvia: Ha te nem vagy kepés, édes...
• Békés Pál: A szökevény
• Tamás Amaryllis: Mrs. Doubtfire

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Cloverfield Lane 10

Sepsi László

10 Cloverfield Lane – amerikai, 2016. Rendezte: Dan Trachtenberg. Írta: Josh Campbell, Damien Chazelle és Matthew Stuecken. Kép: Jeff Cutter. Zene: Bear McCreary. Szereplők: Mary Elizabeth Winstead (Michelle), John Goodman (Howard), John Gallagher (Emmett). Gyártó: Paramount Pictures / Bad Robot. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos. 103 perc.

 

Minden összeesküvés-elmélet egyszerre rémálom és vágyálom: egyrészt iszonytató magyarázatot kínál a világ működésére, másrészt viszont legalább kínál valamiféle egyértelmű magyarázatot. A Cloverfield Lane 10. hősnője a filmindító autóbaleset után egy atombiztos pincehelységben találja magát – egy olyan férfi pincehelységében, aki évtizedek óta az apokalipszist várja, és a jelek szerint végre igaza lett. John Goodman paranoid puritánja mintha egy Stephen King-regényből lépett volna elő: görcsösen ragaszkodik az amerikai élet tradicionális értékeihez, miközben komoly erőfeszítéseket tesz, hogy elleplezze hajlamát az előbb-utóbb kirobbanó fizikai erőszakra. A világégésben kiteljesedő figura Dan Trachtenberg filmjének motorja, ellentmondásos viszonya „megmentettjeivel” és velük együtt a nézővel azokon a pontokon is túllendíti a Cloverfield Lane 10.-et, ahol egyébként eluralkodnának a zárt térben játszódó kamarathrillerek rutinfordulatai.

Ahogy különutas marketingjét, úgy a film egészét is a szűkös és félrevezető információadagolásból fakadó bizonytalanság határozza meg: a monstruózus apapótlék kelepcéjébe került hősnő újra és újra kényetlen szembesülni azzal, hogy elvárásai és előítéletei miatt (a nézővel együtt) tévesen rekonstruálta a látottakat, és amikor a fináléhoz közeledve rögzítenie kell a billegő jelentést, akkor a legszokatlanabb műfaji csavar is óhatatlanul szürkébbnek tűnik, mint korábban a schrödingeri többértelműség. A Cloverfield Lane 10. esetében a rész egyelőre izgalmasabbnak tűnik az a franchise képében felsejlő egésznél: míg az űrinváziós szüzséből felvillantott információmorzsák mérsékelten érdekfeszítőek, a bunkermélyi társasjátékozások hideglelése és Goodman óriásszörny módjára döngő léptei a stáblista után is velünk maradnak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/05 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12716