KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/február
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Somló Tamás (1929-1993)
• N. N.: Trauner Sándor halálára
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Választható csapdák Vélemények a magyar filmgyártásról
• Kézdi-Kovács Zsolt: Kell-e szeretni őket? Jegyzet a rendezőkről
• Fáber András: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Maár Gyula: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Nagy Gergely: Tudósítás a szakadtságból Beszélgetés Erdőss Pállal
• Hirsch Tibor: Csak kétszer élünk Magyar sikerfilm
1895–1995
• Gyertyán Ervin: A festészettől a mozidrámáig Hevesy Iván
• Kömlődi Ferenc: Hallgat a mély Hevesy Iván kötetéről
FESZTIVÁL
• Kozma György: Homó zsidó nácik fesztiválja (In)tolerancia
• Mihancsik Zsófia: Kétfajta szerelem Kerékasztal-beszélgetés
• Bojár Iván András: Vad éjszakák után Cyril Collard filmje
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: A tévé-mogulok csatája
• Barotányi Zoltán: Max es Móric visszatér Beavis és Butthead

• Molnár Gál Péter: És az Új Hullám megteremte az új nőt
• Bikácsy Gergely: Brigitte és Jeanne Viva Maria!
KÖNYV
• Varga Balázs: Nőnem est ómen Monográfia Mészáros Mártáról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az 1913-as év Pordenone
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Hazugságok iskolája Az ártatlanság kora
• Molnár Gál Péter: Shakespeare-piknik Sok hűhó semmiért
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jónás, aki a bálnában élt
• Turcsányi Sándor: Dave
• Koltai Ágnes: Sonka, sonka
• Barotányi Zoltán: A Pusztító
• Kuczogi Szilvia: Ha te nem vagy kepés, édes...
• Békés Pál: A szökevény
• Tamás Amaryllis: Mrs. Doubtfire

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A démon arca

Sepsi László

Incarnate – amerikai, 2016. Rendezte: Brad Peyton. Írta: Ronnie Christensen. Kép: Dana Gonzales. Zene: Andrew Lockington. Szereplők: Aaron Eckhart (Dr. Ember), Carice van Houten (Lindsay), David Mazouz (Cameron), Catalina Sandino Moreno (Camilla). Gyártó: IM Global / Blumhouse. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 91 perc.

 

Mivel James Wan sikerrel telítette a horrorpiacot saját démonjaival és szellemvadászaival, az okkult területekre tévedt további alkotóknak szükségképpen ki kell kutatniuk a téma újabb variációs lehetőségeit, ha meg akarnak mérkőzni a tükörsimára polírozott konkurenciával. A démon arca a műfaji mash-up jó kezekben igen hálás stratégiáját választotta, egy az egyhez arányban vegyítve megszállt gyerekes ördögfilmet az instabil alternatív valóságokban (jelen esetben tudatalattikban) játszódó sci-fivel – csak éppen az Ördögűző találkozása az Álomküzdőkkel (esetleg az Insidious flörtje az Eredettel) ezúttal egyáltalán nem jó kezekbe került.

A démoni megszállottsághoz kapcsolódó közhelyek (diszfunkcionális család, felnőtt hangon dörmögő poronty) felsorakoztatása után A démon arca előbb átköltözteti az alműfajt a sci-fi felségterületére – démonológia helyett a parazitológiából kibontva az elengedhetetlen körítést –, majd mire a tolókocsiba kényszerült John Constantine-pótlék bajtársai segítségével alámerülhetne a fertőzött elmék bugyraiba, a készítők ötletei is kifogynak. A démon arcának álomterei a Freddy Krueger-féle szórakoztató extravagancia hiányán túl is konganak a kreatív ürességtől, ahol a legmarkánsabb vizuális ötlet egy szokatlan színűre festett ajtó, miközben a fantázia-deficit végső tüneteként a másvilági harcokat is puszta ököllel vívják a résztvevők. Az ördöginek szánt elmejáték így hamar dugába dől, trükkjei nem elég látványosak és nem is elég ravaszak ahhoz, hogy lehengereljék a (10. perc után már a borítékolható) nyitott befejezést váró nézőt. Viszont egy feladatot mégis nagyobb sikerrel teljesít, mint a szintén mentális idea-beültetésre vállalkozó Eredet: megtekintése után ugyanis lehetetlen szabadulni az Awolnation Sailjének a filmben többször hallható dallamaitól.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/01 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13049