KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/február
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Somló Tamás (1929-1993)
• N. N.: Trauner Sándor halálára
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Választható csapdák Vélemények a magyar filmgyártásról
• Kézdi-Kovács Zsolt: Kell-e szeretni őket? Jegyzet a rendezőkről
• Fáber András: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Maár Gyula: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Nagy Gergely: Tudósítás a szakadtságból Beszélgetés Erdőss Pállal
• Hirsch Tibor: Csak kétszer élünk Magyar sikerfilm
1895–1995
• Gyertyán Ervin: A festészettől a mozidrámáig Hevesy Iván
• Kömlődi Ferenc: Hallgat a mély Hevesy Iván kötetéről
FESZTIVÁL
• Kozma György: Homó zsidó nácik fesztiválja (In)tolerancia
• Mihancsik Zsófia: Kétfajta szerelem Kerékasztal-beszélgetés
• Bojár Iván András: Vad éjszakák után Cyril Collard filmje
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: A tévé-mogulok csatája
• Barotányi Zoltán: Max es Móric visszatér Beavis és Butthead

• Molnár Gál Péter: És az Új Hullám megteremte az új nőt
• Bikácsy Gergely: Brigitte és Jeanne Viva Maria!
KÖNYV
• Varga Balázs: Nőnem est ómen Monográfia Mészáros Mártáról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az 1913-as év Pordenone
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Hazugságok iskolája Az ártatlanság kora
• Molnár Gál Péter: Shakespeare-piknik Sok hűhó semmiért
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jónás, aki a bálnában élt
• Turcsányi Sándor: Dave
• Koltai Ágnes: Sonka, sonka
• Barotányi Zoltán: A Pusztító
• Kuczogi Szilvia: Ha te nem vagy kepés, édes...
• Békés Pál: A szökevény
• Tamás Amaryllis: Mrs. Doubtfire

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Julieta

Hátborzongató bútorkatalógus

Vincze Teréz

Pedro Almodóvar ez alkalommal Alice Munro elbeszéléseiben találta meg jellegzetes hőseit és motívumait.

 

A spanyol mozi biztos kezű mestere tavaly készült filmjében, a tőle megszokott hangfekvésben és megbízható minőségben ismét női sztorit mesél a felső-középosztálybeli Julietáról, akivel novellába illő, jellegzetesen huszadik század végi dolgok esnek meg. Julieta élettörténete az extrém és a totálisan hétköznapi között ingadozik – ahogy ezt is megszokhattuk már Almodóvartól. Az alapanyagot ezúttal Alice Munro, a 2013-ban irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett kanadai novellaírónő, három, egymással cselekményében eredetileg is összefüggő novellája képezi. A rendező a három novella filmtörténetté összegyúrásában a főhős naplóíró-visszaemlékező tevékenységét teszi meg vezérfonálnak, így flashback-ekben tárulnak fel a múlt hol kevésbé, hol erőteljesebben hátborzongató és drámai epizódjai. A felhasznált novellákban feltűnő motívumok ­– a rejtélyes és érthetetlen öngyilkosság, idegenek a vonaton szerelembe esnek, hűtlenség, tragikus halál a tengeren, spirituális szekta által szétszakított család, váratlan találkozás feltépte sebek – első ránézésre mind jellegzetesen Almodóvar-szerűnek tűnnek.

Ez a film pedig egy kimondottan tipikus Almodóvar film, nem különösebben kiemelkedő, nem különösebben emlékezetes, egy a sok „almodóvaros” hangulatú, kinézetű és atmoszférájú darab közül. A hősök nem igazán hasonlítanak valódi emberekre, inkább meseszerű figurák, egyenletesre csiszolt felszínnel, karakteres vonásokkal, melyek éppen, centire kiszámítottan, alkalmasak a modern mesei fordulatok eljátszására, megtestesítésére. Mindez nem meglepő, nem szokatlan, hiszen Almodóvar figurái általában ilyenek – divatlapokra és reklámokra emlékeztető sminkben, frizurával és öltözékben jelennek meg, alternatív zenekar divattudatos énekesnőjének néznek ki még akkor is, ha klasszika filológiát tanítanak és Nietzschét olvasnak a vonaton. Mindent egyenletesen bevon a nagyon dizájnos Almodóvar-szerűség, ami képes akár teljes filmeket olyanná varázsolni, mintha egy IKEA katalógust lapozgatnánk, amiben néha fura és hátborzongató részletek bukkannak fel a hátsó szobában. Persze nagyon is tudatos ez Almodóvarnál, részben ezért is szeretjük. Ebben a filmben néha szinte már az önparódia szintjére fokozza e mozgóképdizájnt, elég ha csak a nyitó és a záró képet szemügyre vesszük: a film egy lágyan mozgó, finom vörös kelme hosszan mutatott közelijével indul, bármely öblítő-reklámban helye lenne (de hogy itt mi értelme van, rejtély); a zárókép hegyvidéki tája pedig leginkább egy utazási katalógusra emlékeztet.

Szórakozik velünk a derék mester, vagy komolyan gondolja? Nyilván pont ez a lényege a hatásmechanizmusnak, amire Almodóvar munkái építenek: nem érdemes ilyesmit kérdezni. Az efféle kérdések értelmetlenné tételére szolgálnak nála az olyan reflexív csavarok, amelyek eltávolítják, többszörös keretbe helyezik az emberi cselekvéseket, például a szereplők tevékenységén keresztül: filmrendezés, forgatókönyvírás, regényírás, naplóírás.

A nehezebb kérdés az, hogy pontosan mi és hogyan teszi ezt a jól bejáratott dizájn- és dramaturgia-gépezetet néha emlékezetes filmmé, máskor önmaga paródiájának látszó, egyenletesen kattogó, csillogó felszínű ürességgé. Ez a mostani film sajnos az utóbbi kategóriába tartozik: sormintaként tölti ki színes kosztümökkel és karakteres arcú spanyol színészekkel az üres időt az Almodóvar-hangulatra vágyó mozinéző számára addig is, amíg valami eredeti és érdekes mondandója támad a mesternek.

 

 

JULIETA (Julieta) – spanyol, 2016. Rendezte: Pedro Almodóvar. Írta: Alice Munro elbeszéléseiből Pedro Almodóvar. Kép: Jean-Claude Larrieu. Zene: Alberto Iglesias. Szereplők: Emma Suárez (Julieta), Adriana Ugarte (A fiatal Julieta), Michelle Jenner (Beatriz), Darío Grandinetti (Lorenzo). Gyártó: Sony Pictures Classic, Echo Lake Entertainment. Forgalmazó: Cinetel. Szinkronizált. 99 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/06 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13237