KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/február
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Somló Tamás (1929-1993)
• N. N.: Trauner Sándor halálára
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Választható csapdák Vélemények a magyar filmgyártásról
• Kézdi-Kovács Zsolt: Kell-e szeretni őket? Jegyzet a rendezőkről
• Fáber András: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Maár Gyula: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Nagy Gergely: Tudósítás a szakadtságból Beszélgetés Erdőss Pállal
• Hirsch Tibor: Csak kétszer élünk Magyar sikerfilm
1895–1995
• Gyertyán Ervin: A festészettől a mozidrámáig Hevesy Iván
• Kömlődi Ferenc: Hallgat a mély Hevesy Iván kötetéről
FESZTIVÁL
• Kozma György: Homó zsidó nácik fesztiválja (In)tolerancia
• Mihancsik Zsófia: Kétfajta szerelem Kerékasztal-beszélgetés
• Bojár Iván András: Vad éjszakák után Cyril Collard filmje
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: A tévé-mogulok csatája
• Barotányi Zoltán: Max es Móric visszatér Beavis és Butthead

• Molnár Gál Péter: És az Új Hullám megteremte az új nőt
• Bikácsy Gergely: Brigitte és Jeanne Viva Maria!
KÖNYV
• Varga Balázs: Nőnem est ómen Monográfia Mészáros Mártáról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az 1913-as év Pordenone
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Hazugságok iskolája Az ártatlanság kora
• Molnár Gál Péter: Shakespeare-piknik Sok hűhó semmiért
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jónás, aki a bálnában élt
• Turcsányi Sándor: Dave
• Koltai Ágnes: Sonka, sonka
• Barotányi Zoltán: A Pusztító
• Kuczogi Szilvia: Ha te nem vagy kepés, édes...
• Békés Pál: A szökevény
• Tamás Amaryllis: Mrs. Doubtfire

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Férfiak

Báron György

Nincs mulatságosabb egy férfinél. Illetve: kettőnél. Összezárva egy lakásban, főzögetve, mosogatva, vasalgatva, miegymás. Képzelhetni. Tudta ezt már a Furcsa pár írója, majd legutóbb a Három férfi és egy mózeskosár ügyes francia rendezője is. Most ismét egy hölgy kacag rajtunk, férfiakon: Dorris Dörrie. Az ismerős helyzet ezúttal attól pikánsabb a szokásosnál, hogy a két férfiú közül az egyik a hősnő megcsalt férje, a másik pedig – anélkül, hogy tudná, kivel lakik együtt – annak szeretője. Ráadásul alapvetően különbözőek, a bevált „furcsa pár”-minta szerint. A férj jól vasalt üzletember, a szerető bohém művészféle. Mígnem a férj bosszúból üzletembert farag a szeretőből – nemes bosszú –, mire a feleség otthagyja, hiszen unalmas üzletemberből már van egy a háznál, ha most épp a kommunaéletmódot kóstolgatja is időlegesen.

A Filmecho mindenesetre az elmúlt évek legjobb német vígjátékának nevezte a Férfiakat, amiben lehet valami, mert az utóbbi évtizedekből aligha emlékszik bárki is nézhető nyugatnémet vígjátékra. Az NSZK filmgyártásának igazán fontos vonulatát ugyanaz a súlyos, komoly ragyogás hatja át, mint a magyar filmművészetet: mindkét országnak – s még jó néhánynak a térségben – elég vérzivataros és kudarcteljes a történelme ahhoz, hogy torkunkra forrassza a nevetést. Lehet, tényleg nincs jobb jelenleg német földön Dörrie kisasszony harmadvonalú, sete-suta vígjátékánál. Igaz, a történet az első öt perc után tökéletesen kiismerhető, a figurák sablonosak, a dialógusok laposak, mégis, időnként el-elmosolyodunk, hisz oly megunhatatlanul mulatságos, amikor egyik férfi rántottát süt a másiknak, vagy a szeretőjéről áradozik, aki tulajdonképpen a másik felesége. „A nők számára a legnagyobb titkok egyike – nyilatkozta a rendezőnő –, hogy a férfiak valójában hogyan beszélnek rólunk és magukról, ha egymás között vannak, hogyan viselkednek, amikor magukra maradnak. Én mindenesetre csak idéztem, amit életem során eddig tapasztaltam…”

Ne firtassuk most, miként szerzett hiteles tapasztalatokat arról, hogyan beszélnek és viselkednek a férfiak, ha nincs nő a közelben. Érjük be annyival: össze-vissza fecsegnek, betegesen hiúak és pénzre, karrierre vágynak mindahányan. Egyszóval tökhülyék. Ebben persze lehet valami. Csak szerényen jegyzem meg, hogy sokirányú tapasztalataim szerint (melyeket többnyire akkor szereztem, amikor a nők maguk között voltak), a nők ugyanilyen hibbantak. Egyáltalán: lehet itt okosnak lenni?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/12 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5141