KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/február
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Somló Tamás (1929-1993)
• N. N.: Trauner Sándor halálára
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Választható csapdák Vélemények a magyar filmgyártásról
• Kézdi-Kovács Zsolt: Kell-e szeretni őket? Jegyzet a rendezőkről
• Fáber András: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Maár Gyula: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Nagy Gergely: Tudósítás a szakadtságból Beszélgetés Erdőss Pállal
• Hirsch Tibor: Csak kétszer élünk Magyar sikerfilm
1895–1995
• Gyertyán Ervin: A festészettől a mozidrámáig Hevesy Iván
• Kömlődi Ferenc: Hallgat a mély Hevesy Iván kötetéről
FESZTIVÁL
• Kozma György: Homó zsidó nácik fesztiválja (In)tolerancia
• Mihancsik Zsófia: Kétfajta szerelem Kerékasztal-beszélgetés
• Bojár Iván András: Vad éjszakák után Cyril Collard filmje
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: A tévé-mogulok csatája
• Barotányi Zoltán: Max es Móric visszatér Beavis és Butthead

• Molnár Gál Péter: És az Új Hullám megteremte az új nőt
• Bikácsy Gergely: Brigitte és Jeanne Viva Maria!
KÖNYV
• Varga Balázs: Nőnem est ómen Monográfia Mészáros Mártáról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az 1913-as év Pordenone
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Hazugságok iskolája Az ártatlanság kora
• Molnár Gál Péter: Shakespeare-piknik Sok hűhó semmiért
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jónás, aki a bálnában élt
• Turcsányi Sándor: Dave
• Koltai Ágnes: Sonka, sonka
• Barotányi Zoltán: A Pusztító
• Kuczogi Szilvia: Ha te nem vagy kepés, édes...
• Békés Pál: A szökevény
• Tamás Amaryllis: Mrs. Doubtfire

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Oh, Isaura, ki emlékszik rád?

Marx József

 

Örömmel élek az alkalommal, hogy hozzá szólhatok a Filmvilág kerekasztal-beszélgetéséhez. Örülök, hogy abban a lapban, ahol legutoljára azt mondtam, hogy a Magyar Filmintézet nem jókedvéből, hanem gazdasági kényszerből forgalmaz kommersz filmeket. Nos, most ugyanitt leszögezhetem, hogy az Intézet – túljutva rövid szerepválságán – egyértelműen a művészi érték terjesztése mellett voksol. Nem arról van szó, hogy lekezeljük a rekreációs mozgóképet, de úgy véljük, hogy az igazi piacon – s így a mozik piacán is – az a helyes magatartás, ha a „kofák” alaposan megkülönböztethetők, s mivel az intézet szellemi kapacitása, a közgyűjtemény jellege ilyen (és a szívünk is erre hajlik), az alternatív szóból az értéket csendítettük ki magunk számára. A döntés ugyanakkor „piaci” szempontból is fontos: az intézet ezzel az értékválasztással nemcsak a filmklubok filmellátását vállalja, hanem bejelenti, hogy a még nem létező, de egyáltalán nem lehetetlen, az értékek terjesztésére alkalmas, valódi alternatív üzemeltetői hálózat egyik – jobb szó híján – gazdája kíván lenni. Hangsúlyozom, egyik gazdája, mivel mi sem lenne kártékonyabb, mint akár az „értékterjesztés” monopóliuma. Nem, a Magyar Filmintézet nem a filmművészeti értékek „reszortfelelőse” akar lenni, hanem olyan piaci szereplő, akit bár féken tart az állami kulturális „intervenció”, a szűk dotáció gyeplője, cserében azonban némileg függetlennek tudja magát a piaci „farkastörvényektől”: arculata így válhat egyértelművé, s az értékek szempontjából hitelessé. Jó lenne, ha így lenne? Kétségtelenül.

Gondolom, egy ilyen döntés felhívja a figyelmet arra, ami a jelenlegi filmpiacon vagy kvázi-piacon döntő lehet: nem elég a cinéphile eltökéltség az értékek terjesztésére, nem elég a gombamód szaporodó forgalmazók esetleges „belátása”; a filmek forgalmazásához elengedhetetlen az az infrastrukturális háttér is, amely nem az „éljen a szabadság!” mámoros eufóriájának perceiben jött létre, hanem évek, sőt évtizedek felhalmozása szülte. S az ilyen döntést követő munkának sem lesz azonnal mérhető „eredménye”; csendes és kitartó munkával azonban elérhető, hogy a „filmszerű film” újra otthonra talál a nézők azon szűk rétegében, mely most kizárólag a „beszélő fejeknek” tapsol. A forgalmazók bizonytalanok. Kulturális szolgáltatás-e vagy merő üzlet az, amit csinálnak? S a nézőt is minden arra ösztökéli, hogy nehezen megszerzett értékrendjét – ha volt egyáltalán – vesse el. A forgalmazás általános szerepválságára sötéten rímel az erkölcsök társadalmi méretű válsága. Mindez közismert, mint ahogy az is sokszor megtörtént már, hogy egy-egy tragikus társadalmi bicsaklásért a filmet, a mozit tették felelőssé... Nos, az igazi filmpiac éppen arra jó, hogy akár az amerikai filmek sohasem látott áradatával is, ezt a misztifikációt leleplezze, s a filmet kibillentse tiszteletre méltó bűnbak-szerepéből. A kommersz hirtelen tömeges hatása gyorsan elenyészik, – oh, Isaura, ki emlékszik rád? – míg az igazi kultúra sztalaktitokat formáló cseppek módjára hat – lassan és hosszú távon. A Magyar Filmintézet azért Közgyűjtemény, mert a gyors, ám olykor eb vacsorájára emlékeztető „meggazdagodás” helyett a hosszú távon megtérülő tőkebefektetés pártjára áll, s annak keresi mai piaci lehetőségeit.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/11 41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5511