KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/február
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Somló Tamás (1929-1993)
• N. N.: Trauner Sándor halálára
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Választható csapdák Vélemények a magyar filmgyártásról
• Kézdi-Kovács Zsolt: Kell-e szeretni őket? Jegyzet a rendezőkről
• Fáber András: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Maár Gyula: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Nagy Gergely: Tudósítás a szakadtságból Beszélgetés Erdőss Pállal
• Hirsch Tibor: Csak kétszer élünk Magyar sikerfilm
1895–1995
• Gyertyán Ervin: A festészettől a mozidrámáig Hevesy Iván
• Kömlődi Ferenc: Hallgat a mély Hevesy Iván kötetéről
FESZTIVÁL
• Kozma György: Homó zsidó nácik fesztiválja (In)tolerancia
• Mihancsik Zsófia: Kétfajta szerelem Kerékasztal-beszélgetés
• Bojár Iván András: Vad éjszakák után Cyril Collard filmje
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: A tévé-mogulok csatája
• Barotányi Zoltán: Max es Móric visszatér Beavis és Butthead

• Molnár Gál Péter: És az Új Hullám megteremte az új nőt
• Bikácsy Gergely: Brigitte és Jeanne Viva Maria!
KÖNYV
• Varga Balázs: Nőnem est ómen Monográfia Mészáros Mártáról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az 1913-as év Pordenone
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Hazugságok iskolája Az ártatlanság kora
• Molnár Gál Péter: Shakespeare-piknik Sok hűhó semmiért
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jónás, aki a bálnában élt
• Turcsányi Sándor: Dave
• Koltai Ágnes: Sonka, sonka
• Barotányi Zoltán: A Pusztító
• Kuczogi Szilvia: Ha te nem vagy kepés, édes...
• Békés Pál: A szökevény
• Tamás Amaryllis: Mrs. Doubtfire

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Portrék korhű keretben

Koltai Ágnes

 

Az akadémikus cím mögött Lakatos Iván két képzőművészeti rövidfilmje rejtezik, a Mednyánszky Lászlóról szóló Lapok egy csavargó naplójából és a Zichy Mihály életét és munkásságát bemutató Levelek Pétervárról. A portrék nem elég érzékletesek ahhoz, hogy „megfogják” a festészettel épp csak barátkozó nézőt, és nem elég korhűek (amennyiben a korhűségen nemcsak a múlt eseményeinek felsorolását értjük) ahhoz, hogy híven tükrözzék egy meghatározott időszakban a művészet és társadalom bonyolult, rejtett kapcsolatát.

A régi híradófelvételek az 1912-es „vérvörös csütörtök”-ről, vagy a harcba induló katonák legfeljebb a történelem viharos napjait idézhetik fel, de nem egy ember, egy érzékeny művész szorongását, feltámadó lelkiismeretét. A császár mégoly érdekes, a háborúra éhes politikusok cinizmusáról árulkodó, Népeimhez! címzett nyílt levelének felhasználása puszta illusztráció marad. „Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam” – cseng ismerősen fülünknek; Ferenc József, a pompázatos millenáris ünnepség, a nyomorgó tömeg természetesen az asszociációk sorát indíthatja meg, ám amit látunk-hallunk, tankönyvbe illő igazságok.

De ide illett volna az is, hogy miként élte meg Mednyánszky, a „boldog békeidők” polgára a „minden egész eltörött” traumáját. (Egyébként a filmben sokat idézett naplójából bizonyára ki is olvasható.) Mednyánszky naplójában a világmegváltó, moralizáló gondolatok művészetfilozófiai és festészeti, színdinamikai fejtegetésekkel keverednek, így a Levelek egy csavargó naplójából arról is szólhatott volna, hogy az egyszerű, tiszta színeket kedvelő festő miért csak élete vége felé fedezte fel az árnyalatok, a színkeverés vizuális hatását, s miért nem bízott többé a naturalizmus és a realizmus erejében.

Szomorkásra, búsmagyarra sikeredtek a korhű keretbe vont portrék. Mednyánszky keblére ölelte a világot (de az érzéketlen volt szeretete iránt), Zichyt a féltékeny kortársak elüldözték a cári udvarból, a franciák nem értették meg zsenijét, s itthon sem lelt hazára, pedig a Lermontov és Petőfi verseit illusztráló festőnek igazán romantikus hévvel vert a szíve. Hogy nem értették meg a franciák? Fénykorában, a cár udvari festőjeként, Théophile Gautier elismerését is kivívta – „monstre de génie”-nek, szörnytehetségnek nevezte, s ebben még Berger, a párizsi világkiállítás igazgatója sem kételkedett, amikor politikai okokból nem engedte kiállítani képét. Szeretett hazáját sem a családi perpatvarok miatt hagyta el; nem jó szemmel nézték a cárnak tett szolgálatait, s hogy Bécsben, tanítója, Waldmüller városában sem talált megnyugvást, bizonyítja tán: az irodalom ihlette romantika akkor már csak a fagyos orosz télhez szokott lelkeket melengethette fel. Végül is ki volt Zichy Mihály? A pénz szavára hallgató ügyes mester, vagy valóban szörnytehetség? Ezzel a kérdéssel magunkra hagy Lakatos Iván filmje.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/11 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6595