KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/február
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Somló Tamás (1929-1993)
• N. N.: Trauner Sándor halálára
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Választható csapdák Vélemények a magyar filmgyártásról
• Kézdi-Kovács Zsolt: Kell-e szeretni őket? Jegyzet a rendezőkről
• Fáber András: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Maár Gyula: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Nagy Gergely: Tudósítás a szakadtságból Beszélgetés Erdőss Pállal
• Hirsch Tibor: Csak kétszer élünk Magyar sikerfilm
1895–1995
• Gyertyán Ervin: A festészettől a mozidrámáig Hevesy Iván
• Kömlődi Ferenc: Hallgat a mély Hevesy Iván kötetéről
FESZTIVÁL
• Kozma György: Homó zsidó nácik fesztiválja (In)tolerancia
• Mihancsik Zsófia: Kétfajta szerelem Kerékasztal-beszélgetés
• Bojár Iván András: Vad éjszakák után Cyril Collard filmje
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: A tévé-mogulok csatája
• Barotányi Zoltán: Max es Móric visszatér Beavis és Butthead

• Molnár Gál Péter: És az Új Hullám megteremte az új nőt
• Bikácsy Gergely: Brigitte és Jeanne Viva Maria!
KÖNYV
• Varga Balázs: Nőnem est ómen Monográfia Mészáros Mártáról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az 1913-as év Pordenone
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Hazugságok iskolája Az ártatlanság kora
• Molnár Gál Péter: Shakespeare-piknik Sok hűhó semmiért
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jónás, aki a bálnában élt
• Turcsányi Sándor: Dave
• Koltai Ágnes: Sonka, sonka
• Barotányi Zoltán: A Pusztító
• Kuczogi Szilvia: Ha te nem vagy kepés, édes...
• Békés Pál: A szökevény
• Tamás Amaryllis: Mrs. Doubtfire

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Majdnem szűz

Cabiria nappalai

Báron György

Bacsó frivol vígjátékának hőse tisztességtudó utcalány; a rendezőt nem a bűn, hanem az élet derűs oldala izgatja.

 

Ez egy bájos kis vacak, mondhatnánk, amúgy Molnár Ferenc-esen, nem is ok nélkül, elvégre Bacsó Péter új filmjátékának hősnője, Árva Boróka, a nevelőintézetben fölnőtt árvalány távoli rokona a Lizsé tündéri-naiv Julikájának, s testvérhúga a római külvárosban strichelő Cabiriának. Utóbbihoz hasonlóan „tisztességtudó utcalány” ő is, testével keresi a kenyerét, mi mással, két menet között pedig a szép, tiszta életről sző cukros álmokat.

Más filmművész dokumentarista drámát készített volna a csillogó ezüstmotorért eladott, majd az országút szélén áruba bocsátott árvalány történetéből – Bacsó habkönnyű-érzelmes vígjátékot kanyarított belőle. A sztori lazán sematikus: szerepel benne elállatiasodott strici, aki nem hagyja áldozatát kiszállni a buliból, vastagnyakú tetkós verőlegény, segítőkész cafka-kolleginák, suta értelmiségi fiú, akibe hősnőnk szerelmes lesz, magas állású kuncsaft, ilyesmik. Vagyis, divatszóval, műfaji filmet látunk, amely kizárólag ismerős elemekből építkezik. Ám a honi zsánerfilmek többségétől eltérően az elemek arányosan illeszkednek, a veterán forgatókönyvíró-rendező – aki már akkor közönség- vagy műfaji filmeket készített, amikor mai utódai még nem verték az asztalt –, visszafogottan, finom ízléssel mesél, kerülve az ilyenkor szokásos vászonrepesztő harsányságot. S ha a banális történetért, első hallásra, nem adnánk egy petákot sem, az elkészült film végül is kellemes meglepetést kelt: könnyű, nézhető kis mozidarab, amelynek hatása aligha tart tovább annál, amíg elhagyjuk a mozitermet, de szelíd, kedves és nem bánt senkit, ami a durván ízlésbántó magyar közönség (bocsánat: műfaji) filmek évadján ritka erény. Léha kis filmecske ez egy frivol sztoriból, ami azért üdvözlendő, mert léha filmeknek híjával vagyunk. Filmgyártásunkról is elmondható, amit Ottlik Géza írt le egyhelyütt az irodalmunkról: hogy nincs jó léha írónk, mert akik jók, azok komorak mind, akik meg léhák – azok rosszak. Árva Boróka édesbús-röhögtető karriertörténete sokféle veszélyt rejt, ám Bacsó olyan könnyedén, elegánsan adja azt elő, hogy – talán a fölösleges és erőltetett parlamenti vizit kivételével – egyetlen pillanatát sem látjuk ízlésbántónak. Ebben a filmjében sikeresebbnek érezzük az álmok világába röpítő finálét is, mint előző munkájában, a Lumnitzer nővérekben. Az esőben kinyíló piros esernyők regimentje a város fölött himbálózó Libegőn nem csak jelképesen, hanem valóságosan is elemeli a történetet a valóság talajáról: Árva Boróka, ellentétben filmtörténeti elődjével, Cabiriával, győzött, kiverekedte magát a mocsokból, sikeres menedzserasszonnyá lett.

Mocsokból, írtam, ám Bacsó hősnője egy pillanatra sem mocskolódik be. Földöntúlian naiv, gyermeki derű von védőburkot köréje, s óvja meg a legszörnyűbb helyzetekben is. Végül is a Majdnem szűz (borzalmas cím, jobbat érdemelt volna a film), akárcsak a Cabiria éjszakái, nem a prostituálódásról szól, az embernek ember általi eladásáról, hanem a hitről és az álmokról. Igaz, utóbbi filozófiai mélységei nélkül, épp csak megkarcolva azt a felszínt, amelynek Fellini remeklése a mélyére hatol – könnyű kis lektűr ez ugyanarra a témára.

Ebben a szerkezetben kulcskérdés a főszereplő személye, rajta áll vagy bukik a film: ha az ő figurája hiteles, az lesz a történet is. Cabiria (akárcsak Gelsomina) elképzelhetetlen volna Masina nélkül. Nos, e film megtalálta a maga Masináját egy ígéretes pályakezdő színésznő, Ubrankovics Juli személyében. Nehéz megjegyezni ezt a nevet, de érdemes, mert még hallani fogunk róla. Egyszerre éretlen kölyök és bombanő, bohócarcú kis vacak és finom, elegáns dáma. Igazából az ő belső kisugárzása vonja alakja köré azt a bizonyos áthatolhatatlan védőburkot, s hozza létre a film erőterét. A pályakezdő Udvaros Dorottyára emlékeztet – nem csak alkata, tehetsége okán is. Hozzá képest a többi játszó – a simlis csibész Hujber Ferenc, a dörzsölt strici Kaszás Gergő, a naiv értelmiségi Tóth Attila, a topmenedzser Máté Gábor, az anya Lázár Kati – rutinból hozza a rutinfigurát, de ennél többre nincs is szükség, elvégre jeles színészeink ezúttal csak szekundálnak pályakezdő kolleginájuk jutalomjátékához.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/03 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9303