KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/február
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Somló Tamás (1929-1993)
• N. N.: Trauner Sándor halálára
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Választható csapdák Vélemények a magyar filmgyártásról
• Kézdi-Kovács Zsolt: Kell-e szeretni őket? Jegyzet a rendezőkről
• Fáber András: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Maár Gyula: Első hatvan évem Beszélgetés Maár Gyulával
• Nagy Gergely: Tudósítás a szakadtságból Beszélgetés Erdőss Pállal
• Hirsch Tibor: Csak kétszer élünk Magyar sikerfilm
1895–1995
• Gyertyán Ervin: A festészettől a mozidrámáig Hevesy Iván
• Kömlődi Ferenc: Hallgat a mély Hevesy Iván kötetéről
FESZTIVÁL
• Kozma György: Homó zsidó nácik fesztiválja (In)tolerancia
• Mihancsik Zsófia: Kétfajta szerelem Kerékasztal-beszélgetés
• Bojár Iván András: Vad éjszakák után Cyril Collard filmje
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: A tévé-mogulok csatája
• Barotányi Zoltán: Max es Móric visszatér Beavis és Butthead

• Molnár Gál Péter: És az Új Hullám megteremte az új nőt
• Bikácsy Gergely: Brigitte és Jeanne Viva Maria!
KÖNYV
• Varga Balázs: Nőnem est ómen Monográfia Mészáros Mártáról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az 1913-as év Pordenone
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Hazugságok iskolája Az ártatlanság kora
• Molnár Gál Péter: Shakespeare-piknik Sok hűhó semmiért
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jónás, aki a bálnában élt
• Turcsányi Sándor: Dave
• Koltai Ágnes: Sonka, sonka
• Barotányi Zoltán: A Pusztító
• Kuczogi Szilvia: Ha te nem vagy kepés, édes...
• Békés Pál: A szökevény
• Tamás Amaryllis: Mrs. Doubtfire

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Gengszterek fogadója

Csontváz az asztalfőn

Tüske Zsuzsanna

Anders Thomas Jensen a mai dán film egyik legeredetibb alakja, hősei is rendhagyó, szélsőséges figurák.

 

Az északi ízekre éhes moziközönség nemigen panaszkodhat a magyar forgalmazók kínálta menüsorra, hiszen, ha csak havi egy-két alkalommal is, rendszeresen jóllakhat a svéd (vagy inkább dán) asztalnál. Az étlapon akadnak emészthetetlenül rágós fogások, de a könnyű kézzel és ösztönös tehetséggel megáldott alkotók jóvoltából valódi, utánozhatatlan ínyencségekhez is hozzá lehet jutni.

Anders Thomas Jensen tagadhatatlanul az utóbbiak dán táborának oszlopos tagja, amit már forgatókönyvíróként bizonyított, többek között olyan alkotásokkal, mint a Hogy szeretsz? vagy a Testvéred feleségét, mára azonban valódi szerzői rendezővé nőtte ki magát, aki kivételes stílusával egészen egyedi motívumokból felépített saját univerzum urává vált. Ennek hősei így vagy úgy, de mindig kívülálló figurák, legyen szó búvóhelyet kereső, balfék bűnözőkről (Gengszterek fogadója), vagy éppen börtönből szabadult, rehabilitációs munkába kényszerített neonáciról (Ádám almái), akik a szelíd és naiv vidéki élet csapdájába kerülnek. Látszólag sehogy nem illenek a közegbe, és nem is kívánnak idomulni ahhoz, a központi figurának viszont mindig van egy álma, ami általában a megállapodottsághoz, a nyugalomhoz kötődik – akár egy hentesbolt (Zöld hentesek), vagy épp kisvendéglő (Gengszterek fogadója) megnyitása – és ezt próbálja társaira is ráerőltetni. Azonban nem kell hosszú időnek eltelnie, hogy kiderüljön, mint bármely közösségben, vidéken is mindenkinek megvan a maga démona, legyen szó erőszakos apák (Ádám almái), vagy akár túlélésért felfalt feleségek (Zöld hentesek) emlékéről. Ezeket a csontvázakat ráadásul nem is szekrényben őrzik – ütésálló arccal az asztalfőre ültetik őket. Ez a tragikomikus szenvtelenség gerjed össze az ugyancsak traumákon edződött gengszterek, illetve sokáig betörhetetlennek tűnő neonáci keménységével, hogy aztán kéz a kézben tegyeneknek pontot az újoncok érkezésével beinduló, hajmeresztő eseményekre. A végeredmény pedig minden esetben az egymást megváltó tökéletlenek bizarr idillben úszó békeszigete.

Némileg hasonló ív mentén rajzolódik ki az (eddig három önálló filmet jegyző) rendező második munkájának, a Zöld henteseknek a cselekménye is, motívumkészlet alapján mégis a 2005-ös Ádám almái tekinthető a Gengszterek fogadója párdarabjának. Mindkét alkotás fegyverzetét a briliáns fekete humor, a metsző dialógusok, az okos cselekményszövés és a kiváló karakterformálás képezi, de a 2000-es Gengszterek fogadója esetében mindezek kevésbé míves formában mutatkoznak. A gengszterkomédia még egyszerűbb képletek, könnyebben behatárolható, hagyományosabb zsánerkeretek szerint működik, míg az Ádám almái már sokkal összetettebb, kevésbé tettenérhető, finomabb szövésű munka, amely a természetfeletti felé történő kikacsintással szintén eljátszik bizonyos műfaji elemek bevonásával, de ezek helyét végül a zseniálisan felfokozott, totális abszurditás veszi át. A filmpár frissebb darabja karakterformálás szempontjából is felülmúlja elődjét: a Gengszterek fogadójában a rendező flashbackek alkalmazásával kíván bepillantást adni a főszereplők lelkébe és motivációiba, ez a pszichologizálás azonban néhol kilóg az egyébként durvább szövetből. Az Ádám almái ezzel szemben a felszínen dolgozik, sokszor csupán apró gesztusokkal mesél, finomabban árnyalt figurákat rajzol fel, például a Mads Mikkelsen alakította lelkész esetében, aki az őt érő sorscsapásokat olyan idült bizakodottsággal és sajátos szenvtelenséggel kezeli, ami még egy kőkemény neonáci idegeit is próbára teszi. A két alkotás vitathatatlan érdeme a szereplőválasztás, ami egyben Jensen szerzői vonásait is gazdagítja, eddig mindhárom filmjében ugyanazokat a színészeket mozgatta, köztük a karizmatikus Ulrich Thomsent (Ópium), vagy a legmeglepőbb átváltozásokra képes, sokoldalú Mads Mikkelsent (Casino Royal).

Jensen mindkét esetben kifogástalan munkát végzett, míg azonban a Gengszterek fogadójában a szikár morbiditást némileg kioltják a különös, lírai szólamok, addig az Ádám almái végig töretlenül megtartja frappáns eleganciával csiszolt pengeélét, amelynek hasítása nyomán ígéretes és egyedülálló tehetség ragyog fel.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/11 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9548