KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/március
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Baptiste
FESZTIVÁL
• Fekete Ibolya: Szarajevó, az erdő Halálrutin
• Simó György: Szarajevó, előjel Budapesti beszélgetés Ademir Kenovićtyal
MAGYAR FILM
• Sneé Péter: Egyedül nem megy Beszélgetés Sándor Pállal
• Sneé Péter: Hasonló cipőben Beszélgetés független producerekkel
• Bársony Éva: Füstbe ment tervek Beszélgetés András Ferenccel

• Trosin Alekszandr: Orosz ragtime Moszkvai mozikban
• Kántor Péter: A margón Felhő-Mennyország
• Csala Károly: Egy bohóc mennyországa Beszélgetés Nyikolaj Dosztallal
• Molnár Gál Péter: Távol Pétervártól A Belov-család
• Kövesdy Gábor: Megsértettem Oroszországot Budapesti Beszélgetés Viktor Koszakovszkijjal
• Turcsányi Sándor: Szolgaszemmel A francia kalandfilmekről
TELEVÍZÓ
• B. Vörös Gizella: Mindenki más Repklip
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Vézna filozófus Manchesterből Mezítelenül
• Schubert Gusztáv: A Büchner-puzzle Woyzeck
• Hegyi Gyula: Jó éjt, nagy generáció! Jó éjt, királyfi!
• Lukácsy Sándor: A sekély film avagy mit nem mondott Marx? Halál a sekély vízben
• Harmat György: Állami ugatás Kutyabaj...
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Philadelphia
• Mockler János: Kísértetház
• Báron György: Carlito útja
• Reményi József Tamás: A három testőr
• Sárközi Dezső: Mennyei Örömök Klubja
• Kovács András Bálint: Tabuk nélkül – egy férfi és két nő
• Schubert Gusztáv: Jófiú
• Sneé Péter: Sátánfajzat – Warlock 2.

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Emlékképek

Gelencsér Gábor

Powidoki – lengyel, 2016. Rendezte: Andrzej Wajda. Írta: Andrzej Mularczyk. Kép: Pawel Edelman. Szereplők:  Bogusław Linda (Wladysław Strzemiński), Aleksandra Justa (Katarzyna Kobro), Bronisława Zamachowska (Nika Strzemińska), Zofia Wichłacz (Hania). Gyártó: Akson Studio. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 98 perc.

 

Méltó módon zárult le a 90 éves korában elhunyt Andrzej Wajda 60 esztendős, több mint 30 egész estés játékfilmet számláló, filmtörténeti jelentőségű életműve. Az Emlékképek nem „nagy” film, de egy következetesen építkező életmű szép záródarabja. A film történetével Wajda visszatér ahhoz a korszakhoz, amelyben pályája elindult, s amelyet már többször feldolgozott – noha ő azon kevés kelet-európai rendezőhöz tartozik, aki a rendszerváltozással kialakult új társadalmi helyzetre, illetve az annak hatására felszabaduló, addig tabusított emlékezetpolitikai kérdésekre is képes volt frissen és művészileg hitelesen reflektálni. Az idős kor azonban, legalábbis az utolsó filmben, mégis a nosztalgiát helyezi előtérbe, még ha a megidézett korszak, az ötvenes évek, a legkevésbé sem „nosztalgikus”. A stílus és a szemléletmód azonban, amellyel Wajda a korszakra emlékezik, kétségtelenül az.

A film főhőse, Władysław Strzemiński (1893–1952) a második világháború után Łódźban oktató és alkotó avantgárd festőművész sorsa filmforgatókönyvért kiált. Az első világháborúban bal karját és lábát elvesztő férfit a kommunista rezsim kultúrpolitikája szellemileg is megnyomorítja: kiteszik a képzőművészeti főiskoláról, ahol diákjai rajonganak érte, bezárják a helyi múzeum általa tervezett, az ő és szobrász felesége munkáit bemutató „neoplasztik termét”, végül még a politikai transzparensek pingálásától is eltiltják, s nyomorúságos körülmények között hal meg tbc-ben. Ő azonban nem lázad, csak ellenáll – s ez kerül Wajda bölcs hattyúdalának gondolati centrumába. A politikai terror képei, helyzetei és karakterei meglehetősen ismerősek, a befelé forduló, családi traumákat is hordozó, diákjaiban hívő és élő művész karaktere (Bogusław Linda meggyőző alakításában) annál eredetibb. Wajdának volt miből ihletet merítenie: először maga is festészeti tanulmányokat folytatott, majd abban a korszakban ugyanott végezte filmes tanulmányait, s később ő is iskolalapítóvá vált. Az pedig különösen megrendítő személyes búcsúvá avatja a filmet, hogy legszebb jelenete a főhős halála előtti rosszulléte. A festő egy újabb megalázó munka, kirakatrendezés közben esik össze, mialatt az üvegen túl, az utcán az élet ugyanúgy megy tovább, mintha mi sem történt volna. Mindez a halál filmes ábrázolásának önmagában véve is maradandó remeke: valaki megszűnik létezni – az élet viszont a kirakat keretében mintegy filmként pereg tovább. Az Emlékképek ezzel az ihletett zárlattal Wajda nagyszabású és kikezdhetetlen életművére is emlékeztet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/06 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13247