KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/március
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Baptiste
FESZTIVÁL
• Fekete Ibolya: Szarajevó, az erdő Halálrutin
• Simó György: Szarajevó, előjel Budapesti beszélgetés Ademir Kenovićtyal
MAGYAR FILM
• Sneé Péter: Egyedül nem megy Beszélgetés Sándor Pállal
• Sneé Péter: Hasonló cipőben Beszélgetés független producerekkel
• Bársony Éva: Füstbe ment tervek Beszélgetés András Ferenccel

• Trosin Alekszandr: Orosz ragtime Moszkvai mozikban
• Kántor Péter: A margón Felhő-Mennyország
• Csala Károly: Egy bohóc mennyországa Beszélgetés Nyikolaj Dosztallal
• Molnár Gál Péter: Távol Pétervártól A Belov-család
• Kövesdy Gábor: Megsértettem Oroszországot Budapesti Beszélgetés Viktor Koszakovszkijjal
• Turcsányi Sándor: Szolgaszemmel A francia kalandfilmekről
TELEVÍZÓ
• B. Vörös Gizella: Mindenki más Repklip
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Vézna filozófus Manchesterből Mezítelenül
• Schubert Gusztáv: A Büchner-puzzle Woyzeck
• Hegyi Gyula: Jó éjt, nagy generáció! Jó éjt, királyfi!
• Lukácsy Sándor: A sekély film avagy mit nem mondott Marx? Halál a sekély vízben
• Harmat György: Állami ugatás Kutyabaj...
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Philadelphia
• Mockler János: Kísértetház
• Báron György: Carlito útja
• Reményi József Tamás: A három testőr
• Sárközi Dezső: Mennyei Örömök Klubja
• Kovács András Bálint: Tabuk nélkül – egy férfi és két nő
• Schubert Gusztáv: Jófiú
• Sneé Péter: Sátánfajzat – Warlock 2.

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmzene

A játékos

Egy film két zenéje

Fáy Miklós

Nomen est... Míg forgott a film, a producer az eredeti komponistáról egy másik zeneszerzőre tette tétjeit.

 

Fontos és nálunk egyelőre szokatlan dolog történt Makk Károly filmjének, A játékosnak a zenéjével. Egy, ha nem is nagy múltú (hiszen a Virgin idén még csak tíz éves), de nagy méretű és nagy jelentőségű lemezkiadó jelentette meg a filmzenét. Ilyesmi magyar filmmel a Találkozás Vénusszal óta nem fordult elő. Pontosabban: még akkor sem. A Szabó István-film zenéjét ugyan a Teldec jelentette meg, csakhogy az nem eredeti filmzene volt, hanem Wagnert énekelt Kiri Te Kanawa, és a borítóra rátették Glenn Close-t.

Furcsa A játékos zenéjével foglalkozni, hiszen ez elsősorban mégis csöndes film, székrecsegéssel és padlónyikorgással, és a hazai néző számára zenei vonatkozású eseményként az a legváratlanabb, amikor Ann Sznyitkina apjának temetésén a gyászruhás Tomkins énekegyüttes alakítja a pravoszláv kórust. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy az igen kevéssé feltűnő filmzenéért is körültekintő és több frontos küzdelmet kellett vívniuk az alkotóknak. A játékosnak ugyanis két zeneszerzője van, és eredetileg nem egymást kiegészítve, hanem párhuzamosan. Két ember komponálta végig a film jeleneteit, a veterán Gerard Schurmann és a fiatal Brian Lock. Többnyire Lock zenéjét használták, csak a roulettenbourgi képek alatt szól Schurmann kompozíciója. Hogy a helyzet még rejtélyesebb legyen, a stáblistára csak egy ember neve került föl, Locké. Maigret felügyelő ilyenkor szokott pipára gyújtani és hipotéziseket fölállítani.

Marc Vlessing, a producer azt mondta, hogy először „az általa nagyra becsült” Gerard Schurmannt kérték föl, aki a munkát nagyszerűen el is végezte, de ekkor kommunikációs nehézségek támadtak. Schurmann ugyanis Kaliforniában volt, az utómunkálatok viszont Angliában és Hollandiában zajlottak. Egyszerű gondolkodású emberként úgy képzelem, hogy az ilyen kommunikációs nehézségeket egy repülőjegy segítségével viszonylag könnyen át lehetne hidalni, Marc Vlessing azonban másik megoldáshoz folyamodott. Egy másik zeneszerzőhöz. Brian Lock angol, de Varsóban tanult zeneszerzést Górecki keze alatt. Lock számára nem ismeretlen terület a filmzene, több önálló munkája mellett dolgozott Wojciech Kilar asszisztenseként is, szakmai felkészültségének meggyőző bizonyítéka az Egy hölgy arcképe klasszikus zenei részeinek feldolgozása. Brian Lock volt az ésszerű kockázat, gyorsan és gyakorlottan elvégezni a feladatot, amely számára is kiugrási lehetőségnek bizonyult.

A két kész munka összevetése természetesen kételyeket ébreszt a Schurmannal kapcsolatos kommunikációs gondok természete felől. Úgy tűnik, hogy Schurmann munkája egészen egyszerűen nem felelt meg. Legjobb pillanataiban bartókos hangzású a zene (ugyanúgy, mint Schurmann más, „komoly”, hangversenyterembe szánt kompozíciói) de többnyire lapos, unalmas, jellegtelen, semmire nem kötelező kíséret. Egy tévedés.

A Vlessing által választott megoldás majdnem tökéletes. Roulettenbourg képeinél megtartották Schurmannt, talán kíméletből, de valószínűleg inkább azért, mert ezek a részek nála tényleg jobban sikerültek, a többi, jó hangzású, érzékkel készített, újszerű, de a régi világot idéző muzsika pedig Lock munkája. A lemezen viszont volt bőven hely, hát egymás után fölvették mindkét szerző zenéjét. Kulturált elintézési mód.

 

The Gambler. Original Soundtrack Recording/Virgin, 1997.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/04 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3669