KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/március
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Baptiste
FESZTIVÁL
• Fekete Ibolya: Szarajevó, az erdő Halálrutin
• Simó György: Szarajevó, előjel Budapesti beszélgetés Ademir Kenovićtyal
MAGYAR FILM
• Sneé Péter: Egyedül nem megy Beszélgetés Sándor Pállal
• Sneé Péter: Hasonló cipőben Beszélgetés független producerekkel
• Bársony Éva: Füstbe ment tervek Beszélgetés András Ferenccel

• Trosin Alekszandr: Orosz ragtime Moszkvai mozikban
• Kántor Péter: A margón Felhő-Mennyország
• Csala Károly: Egy bohóc mennyországa Beszélgetés Nyikolaj Dosztallal
• Molnár Gál Péter: Távol Pétervártól A Belov-család
• Kövesdy Gábor: Megsértettem Oroszországot Budapesti Beszélgetés Viktor Koszakovszkijjal
• Turcsányi Sándor: Szolgaszemmel A francia kalandfilmekről
TELEVÍZÓ
• B. Vörös Gizella: Mindenki más Repklip
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Vézna filozófus Manchesterből Mezítelenül
• Schubert Gusztáv: A Büchner-puzzle Woyzeck
• Hegyi Gyula: Jó éjt, nagy generáció! Jó éjt, királyfi!
• Lukácsy Sándor: A sekély film avagy mit nem mondott Marx? Halál a sekély vízben
• Harmat György: Állami ugatás Kutyabaj...
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Philadelphia
• Mockler János: Kísértetház
• Báron György: Carlito útja
• Reményi József Tamás: A három testőr
• Sárközi Dezső: Mennyei Örömök Klubja
• Kovács András Bálint: Tabuk nélkül – egy férfi és két nő
• Schubert Gusztáv: Jófiú
• Sneé Péter: Sátánfajzat – Warlock 2.

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az öltöztető

Csáki Judit

 

Amikor 1980 áprilisában a manchesteri Royal Exchange Theatre Co. bemutatta Ronald Harwood új művét, Az öltöztetőt, a kritikák nem túl látványos, de azért megbízható sikerszériát jósoltak a darabnak. Példátlanul gyorsan műsorra tűzte itthon is a Madách Színház – előbb, vagy egyidőben a színházi fővárosokkal, Londonnal, New Yorkkal, Párizzsal –, s bár a sikerszéria nálunk sem maradt el, a drámát inkább fanyalgás fogadta.

Pedig ez is:”ugyanaz hátulról”, azaz a színházzal egyidős hálás téma, a „backstage”. Mint népes családjának többi tagja, ez a mű ugyancsak abból indul ki, hogy kulisszatitkaival a színház maga is dráma, ám konfliktusokkal, valódi drámával nem pepecsel. Harwood némi melodrámával próbálja eltüntetni az űrt – nem túl nagy sikerrel. A történet filmen sem mutat jobban, mint a színpadon. Furcsamód legalább olyan hosszú, és egyébként is lefilmezett színházra emlékeztet. Kamarára.

Mindezek mellett Az öltöztető jutalomjáték, mindenestül. Teljes figyelmünket bízvást a két főszereplő játékának szentelhetjük, egyéb néznivaló úgysincs. A két főszereplőnek pedig igencsak ágaskodnia kell, hogy a játék színei pótolják a művet. S ha sikerül legalább elfogadható élvezetet nyújtaniuk, ha nem alszunk el a történeten – ezt hívjuk jutalom játéknak.

Peter Yates rendező legalább a szereposztással biztosra ment. Az idős színész szerepére Albert Finneyt, Normanéra pedig Tom Courtenay-t hívta meg, aki már az ősbemutatón és a New York-i előadáson is játszotta a szerepet, sikerrel. Albert Finney persze ragyogó színész. Igyekszik hitelesen megalomániás, cezaromániás, pszichopata, neurotikus, mániás depressziós és öregedő színészzsenit alakítani – arról kevéssé tehet, hogy a figurában annyi a patologikus elem, hogy bármit művel: egysíkú. Finney tehát túlozva, már-már karikírozva váltogatja a betegségeket, s a színészben a ripacsot, az emberben a vénembert mutatja, azaz „rátesz egy lapáttal”. Igazán emlékezetessé egyetlen jelenete válik, éppen csöndjével, visszafogottságával, már-már derűjével: a halála.

Mindettől tulajdonképpen könnyebb a Normant játszó Tom Courtenay dolga. Ő – Finney mellett és vele ellentétben – nyugodtan részletezhet, elbíbelődhet minden gesztussal, mérheti patikamérlegen a mimikát, minden pillanata biztosan megél. Kicsit homoszexuális, kicsit infantilis, kicsit komplexusos ez a Norman is, Courtenay játékában mégis elsősorban személyiség, és nem klinikai eset.

Akik emlékeznek még a Madách Színház előadására az Egyetemi Színpadon, főleg Mensáros László és Haumann Péter játékát idézhetik fel belőle. S a film után konstatálhatják: melodrámában egy picivel gyengébbek vagyunk. Azért nem sokkal...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/11 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5981