Láttuk mégWilbur öngyilkos akar lenniKöves Gábor
Némi fanyalgással mondom: ott tartunk, hogy se közel, se távol egy ehhez foghatóan tisztességes, érzéssel szórakoztató mozifilm. Úgy irigylem a dán filmgyártást, ahogy csak kis ország irigyelhet valamit egy másik kis országtól, momentán azt a magabiztosságot, amivel a dánok immár napirendre térve a Dogma egyszeri nagy pukkanása felett, megtanultak tisztességes közönségfilmeket, színvonalas giccset, édesbús romantikus vígjátékot készíteni. Lone Scherfig rendezőnő csúcsformában van. Úgy szórakoztat, hogy közben nem megy le kutyába, és a néző is emberi méltóságával távozhat a moziból. Ha nem lenne nyilvánvaló: ez nem csekély érdem, a rideg valóság és a szivárványos mese fogyasztható kevercséhez csak kevesen értenek, ez a rendezőnő viszont igen. Legfrissebb dramédiáján persze ott találhatunk fogást, ahol csak kedvünk tartja: főhőse, Wilbur sportszerűen kísérletezik az öngyilkossággal, ami, mármint a kis híján tragédiával végződő kísérletek, mintha csak egy bohém figura bolondos rögeszméjének megnyilvánulásai volnának. Aztán ott van a mindent megbocsátó, buddha-nyugalmú, a racionalitást megtestesítő báty, a testvéri szeretet és önfeláldozás szobra, romantikus szálként pedig a maga szigetországi módján bájos, kislányát egyedül nevelgető, szánni való tündérke. Na meg a családi örökség, a sarki könyvesbolt, ez a családi összetartozást szimbolizáló ódon fészek, az idétlenül vicces korházi alkalmazottak, a lágy hóesés, szerelem és tragédia, effélék. Rejtély, hogy hogyan lehet mindebből jól kijönni, az ilyen tanácstalan pillanatokban jönnek kapóra az olyan biztos magyarázatok, mint a pontos arányérzék, a biztos ízlés és a megnyerő színészi játék. Látszólag nincs titok, a recept ott virít a filmvásznon, mintha mi sem lenne egyszerűbb. Bárcsak így lenne!
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1125 átlag: 5.29 |
 |
|
