KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/április
KRÓNIKA
• N. N.: Derek Jarman (1942–1994)
• N. N.: Pályázati eredmények
• N. N.: Hibaigazítás
FILMSZEMLE
• Kovács András Bálint: A kisterem és a nagyterem Filmszemle után
• N. N.: A 25. Magyar Filmszemle díjazottjai
• Turcsányi Sándor: Tánc az ördöggel Játékfilm
• Hirsch Tibor: Kelet-európai roncsok Játékfilm
• Báron György: Saját halál Dokumentumfilm
• Hegyi Gyula: A megnyesett répa kizöldül Dokumentumfilm
• Schubert Gusztáv: Szegény gazdagok Szociofilm

• Földényi F. László: Egy jó német Schindler listája
• Mihancsik Zsófia: Spielberg bárkája Kerékasztal-beszélgetés
GREENAWAY
• Ardai Zoltán: Leviatán cicomái A mâconi gyermek

• Bikácsy Gergely: A nyugalom tengere Ozu és Tokió
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Mammut-idők Vasisten gyermekei
• Koltai Ágnes: Emberi színjátékok Fényérzékeny történet
• Dániel Ferenc: A munkásosztály a kocsmába megy Kőzápor
• Dér András: Hűha! Keretbe feszítve
• Hirsch Tibor: A művész, az valaki más Beszélgetés Jon Josttal
FESZTIVÁL
• Kozma György: Milyen rendes gádzsók Cigányfilmek fesztiválja
• Bojár Iván András: Jó utak Latcho Drom
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Apám nevében
• Schubert Gusztáv: Napok romjai
• Koltai Ágnes: Az őrszem
• Turcsányi Sándor: Tökéletes világ
• Kovács András Bálint: Alberto expressz
• Tamás Amaryllis: A két Lotti
• Bíró Péter: Amerika fegyverben

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A világ második legjobb gitárosa

Gervai András

 

Megint a régi recept: Woody Allen ezúttal is jól ismert témáit – sémáit –, motívumait veszi elő és variálja. Ismét keveri a fiktív dokumentumfilm és a játékfilm elemeit, s töredezett történetét újra egyik kedvenc korszakába, a harmincas évekbe helyezi. Ezúttal is férfi és nő kapcsolata, együttélése, a szexuális vonzalom természetrajza izgatja, de ez az alapprobléma kiegészül annak játékos vizsgálatával, hogy összeegyeztethető-e polgár és művész életformája, gondolkodásmódja, mik a művész önmegvalósításának lehetőségei és korlátai, s mindennek mi az ára.

Allen olyan hőst választ Emmet Ray, a világ második legjobb – valójában sohasem élt – gitárművésze személyében, aki legtöbb eddigi teretményétől eltérően nem szorongó, különféle komplexusokban szendvedő figura, hanem meglehetősen gátlástalan lény, túlfejlett egóval, „nekem mindent szabad”-attitűddel. A jellemében, gátlástalanságában kicsit Agyament Harryre, külsőleg Nyikita Mihalkovra, beszédkészségét illetően Fábry Sándorra hajazó nyalka, nőfaló, kedves link sorsát Allen meglepő módon még erkölcsi tanulsággal is megfejeli. Hősünk rádöbben drámai vétségére: csúnyán otthagyott kedvese, a némaságában, együgyű mosolyával sokban Fellini Gelsominájára emlékeztető Hattie volt az igazi. Sean Penn hiába alakítja parádésan Emmetet, s hiába ruházza fel őt Allen különös tulajdonságokkal – kedvenc foglalatossága a patkányokra lövöldözés, illetve a vonatok bámulása –, személyisége érdektelen marad. Mindazt, ami vele és körülötte történik, a hullámzó színvonalú, jobb, rosszabb epizódokat, anekdotákat, az ál-dokumentumfilmes interjúkat fokozódó unalommal nézzük. Allen – korábbi műveihez képest, de önmagában is – nem tudott újat, eredetit mondani.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/12 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3154