KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/április
KRÓNIKA
• N. N.: Derek Jarman (1942–1994)
• N. N.: Pályázati eredmények
• N. N.: Hibaigazítás
FILMSZEMLE
• Kovács András Bálint: A kisterem és a nagyterem Filmszemle után
• N. N.: A 25. Magyar Filmszemle díjazottjai
• Turcsányi Sándor: Tánc az ördöggel Játékfilm
• Hirsch Tibor: Kelet-európai roncsok Játékfilm
• Báron György: Saját halál Dokumentumfilm
• Hegyi Gyula: A megnyesett répa kizöldül Dokumentumfilm
• Schubert Gusztáv: Szegény gazdagok Szociofilm

• Földényi F. László: Egy jó német Schindler listája
• Mihancsik Zsófia: Spielberg bárkája Kerékasztal-beszélgetés
GREENAWAY
• Ardai Zoltán: Leviatán cicomái A mâconi gyermek

• Bikácsy Gergely: A nyugalom tengere Ozu és Tokió
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Mammut-idők Vasisten gyermekei
• Koltai Ágnes: Emberi színjátékok Fényérzékeny történet
• Dániel Ferenc: A munkásosztály a kocsmába megy Kőzápor
• Dér András: Hűha! Keretbe feszítve
• Hirsch Tibor: A művész, az valaki más Beszélgetés Jon Josttal
FESZTIVÁL
• Kozma György: Milyen rendes gádzsók Cigányfilmek fesztiválja
• Bojár Iván András: Jó utak Latcho Drom
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Apám nevében
• Schubert Gusztáv: Napok romjai
• Koltai Ágnes: Az őrszem
• Turcsányi Sándor: Tökéletes világ
• Kovács András Bálint: Alberto expressz
• Tamás Amaryllis: A két Lotti
• Bíró Péter: Amerika fegyverben

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Zombi ésa szellemvasút

Koltai Ágnes

Miben különbözik egy amerikai és egy finn filmzombi? Az amerikai rémséges játék, a finn rémisztő valóság. A finn Zombi munkanélküli zenész, aki alkalmi elfoglaltságaival a mindennapi piára sem keresi meg a pénzt. Ott sertepertél egy baráti zenésztrupp körül, akik néha megkönyörülnek rajta, s nem csak a pofa sörét fizetik ki, hanem olykor gitározni is engedik.

Zombi lepusztult élete, igénytelen, sivár magánya arról a cseppet sem jóléti Finnországról szól, amit ezidáig Aki Kaurismäki filmjeiből ismerhettünk meg. Testvére és állandó forgatókönyvíró társa, Mika Kaurismäki a Zombi és a szellemvasúttal egyfajta fordított fejlődésregényt alkotott. Ez a mélyen realista történet a leépülés, az önfeladás fázisait mutatja meg, olykor talán túlzottan kiszámítottan: a magával semmit sem kezdő fiú mintegy örökli apja sorsát. Kirúgták az állásából, hogyan nézhet ezután felnőtt fia szemébe?! Sehogy. Így csak félállati vakkantásokkal kommunikálnak.

A Zombi az egyik legkivételesebb emberi képesség, a beszéd elvesztésének komor krónikája. A zene beszél a hősök helyett, ám ha végetér az amerikai country finnesített változata, felszólítómondatokon és parancsszavakon kívül mást alig hallunk. Zombi pedig a teljes hallgatásba süpped. Mi értelme lehet a szavaknak ott, ahol mindent a néma szükségletek uralnak, ahol beszélni felesleges és fárasztó. Ahol a delírium tremens a végállomás. Vagy Isztambul, ahol a bazár forgatagában Zombi felszívódhat, ideig-óráig azt híve, hogy mire rátalálnak, ő már egy másik személyiség lesz.

Aligha. Beszélni itt sem tanul meg: mert ahhoz egy másik ember is kell.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/10 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=579