KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/április
KRÓNIKA
• N. N.: Derek Jarman (1942–1994)
• N. N.: Pályázati eredmények
• N. N.: Hibaigazítás
FILMSZEMLE
• Kovács András Bálint: A kisterem és a nagyterem Filmszemle után
• N. N.: A 25. Magyar Filmszemle díjazottjai
• Turcsányi Sándor: Tánc az ördöggel Játékfilm
• Hirsch Tibor: Kelet-európai roncsok Játékfilm
• Báron György: Saját halál Dokumentumfilm
• Hegyi Gyula: A megnyesett répa kizöldül Dokumentumfilm
• Schubert Gusztáv: Szegény gazdagok Szociofilm

• Földényi F. László: Egy jó német Schindler listája
• Mihancsik Zsófia: Spielberg bárkája Kerékasztal-beszélgetés
GREENAWAY
• Ardai Zoltán: Leviatán cicomái A mâconi gyermek

• Bikácsy Gergely: A nyugalom tengere Ozu és Tokió
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Mammut-idők Vasisten gyermekei
• Koltai Ágnes: Emberi színjátékok Fényérzékeny történet
• Dániel Ferenc: A munkásosztály a kocsmába megy Kőzápor
• Dér András: Hűha! Keretbe feszítve
• Hirsch Tibor: A művész, az valaki más Beszélgetés Jon Josttal
FESZTIVÁL
• Kozma György: Milyen rendes gádzsók Cigányfilmek fesztiválja
• Bojár Iván András: Jó utak Latcho Drom
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Apám nevében
• Schubert Gusztáv: Napok romjai
• Koltai Ágnes: Az őrszem
• Turcsányi Sándor: Tökéletes világ
• Kovács András Bálint: Alberto expressz
• Tamás Amaryllis: A két Lotti
• Bíró Péter: Amerika fegyverben

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Benzin, étel, szállás

Báron György

Allison Anders kisasszony filmje azon a New York-i Filmfórumon tűnt fel, mely szándéka szerint úgynevezett „független filmeket” vonultat fel. Azonnal felkapták a művészetre kiéhezett New York-i kritikusok, mely tény arra utal, hogy elég böjtösek lehetnek arrafelé a viszonyok. Janet Maslin például a tekintélyes New York Times-ban azt írta, hogy e filmfórum két hét alatt több izgalmat hozott, mint amit Hollywood egész nyáron produkált, s a Benzin, étel, szállást Bogdanovich Utolsó mozielőadásához hasonlítja. A mindig szeszélyes és megbízhatatlan Rolling Stone magazin pedig azt állítja, hogy Anders kisasszony filmje nagy lökést ad az egész független filmezésnek, lévén, hogy a rendezőnő – mint írja –,csodát művel 1,3 millió dollárból”.

Ebből az 1,3 millió dollár bizonyíthatóan igaz, a többi nézőpont és viszonyítás kérdése. Az amerikai filmzsargonban – ez az eset is bizonyság rá – a „független film” semmi mást nem jelent, mint hogy nem tízmillió dollárokból készült. Nem stílus- vagy esztétikai kategória, netán művészetszociológiai tény, hanem számlákkal igazolható pénzügyi kérdés. Odaát független filmnek számít minden olyan kisrealista produkció, mely alig kerül többe, mint egy magyar szuperfilm, s nincs belégyömöszölve mindaz az átkozott pénz és technika, melyről új-Hollywoodban azt képzelik, hogy képes pótolni az ízlést és a szellemet. Mármost önmagában a hiánya sem képes, legföljebb kevésbé kínos a dolog. Anders kisasszony újólag bebizonyította, hogy kis költségvetésből is készülhet érdektelen amerikai film, jogos hát a kritikusi lelkesedés. (Bár az Utolsó mozielőadással való összehasonlítás elég rossz fényt vet Bogdanovich-ra.) A bírálók örömujjongásához az is hozzájárulhatott, hogy a Benzin, étel, szállás „női film”, egy asszony és két lánya sorsáról szól egy Laramie nevű amerikai kisvárosban. Anders kisasszony filmjének van keze és lába: szereplői, története, szép képei, minden, ami az önálló léthez kell. Olyan, mint egy nagyon unalmas embertársunk. A hősnők csinosak, mindenféle történik velük – többnyire férfikalandok –, minden kézzelfoghatóan tárgyszerű és hiteles, mint általában a realista amerikai filmeken, csak épp az nem dönthető el, mivégre meséli el nekünk a hölgy három másik hölgy történetét. Gyanítom, maga sem tudja, mert ha sejtené, nem tudná az alkotói szándékot ilyen nyomtalanul elrejteni. Anders kisasszonynak van némi kézügyessége, de nincs egyetlen gondolata sem: félő, hamarosan szuperprodukciókat bíznak rá.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/12 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=618