KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/június
KRÓNIKA
• Pošová Kateřina: Rudolf Hrušínský
MAGYAR FILM
• Margócsy István: Kinek a szemével? Sátántangó
• Esterházy Péter: Egy nagyszabású Sátántangó
• Kovács András Bálint: A falfelület is történet Beszélgetés Tarr Bélával és Hranitzky Ágnessel

• Eörsi István: Kitérő: Buñuel (2.) Időm Gombrowicz-csal
• Báron György: A mi nagy városunk Rövidre vágva
• Gál Ferenc: A kiégés mitológiája Rövidre vágva
TELEVÍZÓ
• B. Vörös Gizella: Virágos kert a mi szívünk Televízió
• Szabó Márta: A Berlusconi-produkció Médiakirályok, hercegek, grófok
• Várkonyi Tibor: Híradósztárok Francia tévéháború

• Bojár Iván András: Ölhet a művészet? A rombolás építészete (2.)
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Egy negyedmosoly Giulietta Masina

• Kömlődi Ferenc: A Phoenix Hollywood halott istenei
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Micimackó háborúba megy Utrius
• Ardai Zoltán: Intra-Terrestrial Kiss Vakond
• Schubert Gusztáv: Az Ember-lépték És ne vígy minket kísértésbe
• Bikácsy Gergely: Billentyűszerelem Zongoralecke
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Vágyak vonzásában
• Hirsch Tibor: Tombstone – halott város
• Tamás Amaryllis: Csekkben a tenger
• Asbóth Emil: Az utolsó törvényen kívüli
• Mockler János: Szellem a gépben
• Turcsányi Sándor: Tűréshatár
• Harmat György: Elbaltázott nászéjszaka

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Felperzselt föld

Baski Sándor

Incendies – francia, 2010. Rendezte: Denis Villeneuve. Írta: Wajdi Mouawad darabjából Denis Villeneuve. Kép: André Turpin. Zene: Gregoir Hetzel. Szereplők: Lubna Azabal (Nawal), Mélissa Desormeaux-Poulin (Jeanne), Maxim Gaudette (Simon), Abdelghafour Elaaziz (Abou Tarek). Gyártó: micro-scope / TS Productions / Phi Group. Forgalmazó: Mokép – Pannónia. Feliratos. 130 perc.

Ödipusz óta tudjuk, hogy önmagunk után nyomozni meglehetősen veszélyes vállalkozás. Nawal Marwan, a Kanadába kivándorolt arab asszony végrendeletében mégis erre a külső és belső utazásra biztatja új hazában felnőtt ikergyermekeit, akik semmit sem tudnak anyjuk korábbi életéről. Ahogy arról sem, hogy halottnak hitt apjuk még él, sőt van egy bátyjuk is – őket kellene a posztumusz kívánság szerint megtalálniuk. Menet közben derül csak ki, hogy a küldetés végcélja nem a családegyesítés, hanem az anya múltjának feltárása, amely révén a gyermekek élete is más fénytörésbe kerül.

Amíg mindez világossá nem válik, Denis Villeneuve sikerrel hiteti el velünk, hogy a Felperzselt föld is azon filmek nyomdokain halad, amelyekben a harmadik világ vériszamos konfliktusaira a nyugatra menekült főhősök szemszögéből csodálkozhatunk rá, többnyire megtörtént események alapján (Papírsárkányok, Persepolis). A forgatókönyv is autentikus forrásból merít: a Libanonból nyolcéves korában Franciaországba menekülő Wajdi Mouawad színdarabját dolgozza fel. A rendező átiratában azonban már egyáltalán nem fontos a konkrét hely és az idő, az ország neve el sem hangzik. A fiatal Marwan ősbűne – amint az az ikrek nyomozásával párhuzamosan adagolt flashbackekből kiderül –, hogy keresztény létére beleszeret egy muszlimba, majd miután szerelmét megölik, maga is belesodródik a gyilkos testvérharcba. Villeneuve sugallata szerint a szerepek nyugodtan felcserélhetőek, mindegy melyik frakcióhoz csatlakozunk, ugyannak az erőszakspirálnak vagyunk a részei.

A Felperzselt föld ennek megfelelően velejéig didaktikus film, de a rendező mentségére legyen mondva, hogy ezt rögtön a nyitójelenetben világossá teszi, ahol az egyik kulcsszereplő, a nézőre szegezve vádló tekintetét, áttöri a harmadik falat, majd a következő snittben már a személyi iratok közt keresgélő közjegyzőt láthatjuk, érzékeltetve, hogyan válik az egyéni sorsból kartoték-adat. Ahogy több kritikusa is megállapította, a Felperzselt föld valójában a görög drámákkal rokonítható, nem csak a történet felépítése réven, de azáltal is, ahogyan közönségét megszólítja. Ha a finálé mégis kimódoltnak tűnik, az leginkább annak köszönhető, hogy Villeneuve érvei az igazság megismerésének jótékony hatásairól nem elég meggyőzőek – a feloldozást valójában a nézők kapják meg a főszereplők helyett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/06 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10674