KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/június
KRÓNIKA
• Pošová Kateřina: Rudolf Hrušínský
MAGYAR FILM
• Margócsy István: Kinek a szemével? Sátántangó
• Esterházy Péter: Egy nagyszabású Sátántangó
• Kovács András Bálint: A falfelület is történet Beszélgetés Tarr Bélával és Hranitzky Ágnessel

• Eörsi István: Kitérő: Buñuel (2.) Időm Gombrowicz-csal
• Báron György: A mi nagy városunk Rövidre vágva
• Gál Ferenc: A kiégés mitológiája Rövidre vágva
TELEVÍZÓ
• B. Vörös Gizella: Virágos kert a mi szívünk Televízió
• Szabó Márta: A Berlusconi-produkció Médiakirályok, hercegek, grófok
• Várkonyi Tibor: Híradósztárok Francia tévéháború

• Bojár Iván András: Ölhet a művészet? A rombolás építészete (2.)
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Egy negyedmosoly Giulietta Masina

• Kömlődi Ferenc: A Phoenix Hollywood halott istenei
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Micimackó háborúba megy Utrius
• Ardai Zoltán: Intra-Terrestrial Kiss Vakond
• Schubert Gusztáv: Az Ember-lépték És ne vígy minket kísértésbe
• Bikácsy Gergely: Billentyűszerelem Zongoralecke
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Vágyak vonzásában
• Hirsch Tibor: Tombstone – halott város
• Tamás Amaryllis: Csekkben a tenger
• Asbóth Emil: Az utolsó törvényen kívüli
• Mockler János: Szellem a gépben
• Turcsányi Sándor: Tűréshatár
• Harmat György: Elbaltázott nászéjszaka

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A szkafander és pillangó

Ádám Péter

Le Scaphandre et le papillon – francia, 2007. Rendezte: Julian Schnabel. Írta: Jean-Dominique Bauby regényéből Ronald Harwood. Kép: Janusz Kaminski. Zene: Paul Cantelon. Szereplők: Mathieu Amalric (Jean-Dominique Bauby), Emmanuelle Seigner (Céline), Marie-Josée Croze (Henriette), Anne Consigny (Claude). Gyártó: Pathé Renn Productions / France 3. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 112 perc.

 

Jean-Louis Bauby, a sikeres párizsi újságíró, az Elle hetilap főszerkesztője negyvennégy éves, amikor egy nap leteríti az agyvérzés. A férfi – aki a viszonylag ritka locked-in szindrómának az áldozata – teljesen megbénul, csak a baloldali szemidegek működnek. Jean-Do azonban – ahogyan családja és barátai becézik – nem adja fel, és az intakt szellemi képességek szalmaszálába kapaszkodva próbálja túlélni a hajótörést: megtanul balszemével „beszélni” (egy szemhunyás: igen; két szemhunyás: nem), sőt betűről betűre araszolva egész könyvet diktál ezzel a módszerrel. A mű, amely 1997-ben jelent meg Párizsban, megrázó híradás abból a világból, amelyben semmi egyebe nem marad az embernek, csak a képzelet meg az emlékezet. A film, amely a cannes-i fesztiválon tavaly díjat is kapott, ennek a sikerkönyvnek az adaptációja.

Filmre vinni a mozdulatlanságot, újra végigjárni a könyv szerzőjével a kétségbeesés hepehupáin át a minden mindegyből a csakazértisig vezető utat, megjeleníteni a kiszolgáltatottságot és magatehetetlenséget a mozivásznon – mindez egyáltalán nem könnyű, sőt, szinte lehetetlennek látszó vállalkozás. Julian Schnabelnek (A graffiti királya, Mielőtt leszáll az éj) azonban sikerült a kör négyszögesítése. A rendező a szubjektív kamera eszközével érzékelteti az ágyhoz kötött ember belső világát: a néző nem kívülről látja a szerencsétlenül járt főhőst, hanem maga a főhős, a néző eszmél lassan magára a kórházi ágyban, és gyűjt erőt az életben maradáshoz, apránként sajátítva el a túlélés lelki technikáit.

Az egysíkúság elkerülésére ez a belső nézőpont külső nézőponttal ötvöződik: így lehetősége nyílik a főszereplőnek egy-egy emlékfoszlány felidézésével elmondani, hogyan is látja a tragédia tükrében múltját és jelenét, és hogy mit akar kezdeni magatehetetlen önmagával. Schnabel szánt szándékkal kerül minden pátoszt és érzelgősséget, sőt a képi megoldásokkal a könyv humorából és öniróniájából is sokat vissza tud adni. Filmje azt példázza, hogy a szellem kalandjának még a magatehetetlenség börtöne sem lehet akadálya, és hogy a búvárruhából végül kiszabadul a pillangó.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/02 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9278