KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/augusztus
KRÓNIKA
• Csala Károly: Christian-Jaque halálára
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Általános vérmérgezés Cannes
TÖMEGFILM
• Király Jenő: Hüllőesztétika King Kong-tanulmányok

• Békés Pál: Kampányok és ügynökök Amerikai dokumentarizmus
• Antal István: Tilos az Áhítat Jack Smith (szelleme) Budapesten
• Bérczes László: Egy másik fickó Budapesti beszélgetés John Lurie-val
• Dániel Ferenc: Legyezőjátékok monszun idején Ozu-életműsorozat
• Schubert Gusztáv: Aranykulcsocska Megszülettem, de…
• Fáber András: Az árnyék tükörképe Beszélgetés Alain Robbe-Grillet-vel
KRITIKA
• Földényi F. László: Érzelmek zűrzavara Foglalkozása: neonáci
• Bakács Tibor Settenkedő: Your Ghost Kristin Hersch
• Ardai Zoltán: Az eklektika diadala Kika
• Takács Ferenc: Kisrealista karnevál Méregzsák
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Kalifornia
• Hirsch Tibor: Rosszlányok
• Turcsányi Sándor: Backbeat
• Harmat György: Vipera
• Székely Gabriella: Ace Ventura – Állati zsaru
• Bíró Péter: Menekülés Absolomból
• Harmat György: Féktelenül

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Holdfényév

Hungler Tímea

 

Az ígéretes kezdés után hamar szentimentális közhelyekbe fullad Brad Silberling filmje. Mintha a rendező maga is megrettenne saját merészségétől, nevesen attól, hogy a gyász mechanizmusát egy tragikomédia keretei között beszélje el. A film hűen a konvenciókhoz érzelmes melodrámába csap át, és ezzel el is veszíti az eredetiségét.

A mozihoz az inspirációt a rendező saját élete szolgáltatta: színésznő-szerelme egy őrült rajongója áldozatául esett, a tragédiát követően Silberling érzelmileg nagyon közel került a lány szüleihez. A Holdfényév nézőjét a ’70-es évekbe viszi vissza: a Donnie Darko főszereplője, Jake Gyllenhaal játssza a megzavarodott udvarlót, aki kénytelen szembesülni azzal, hogy menyasszonya halála után egy személyben pótolja a szülők (Susan Sarandon, Dustin Hoffman) számára egykori kedvesét.

A történetbe a helyi postáskisasszony (Ellen Pompeo) is belekeveredik, aki a változatosság kedvéért szintén gyászol, kedvese a vietnámi háborúban veszett oda. Az ifjak egymásba gabalyodnak, amit az öregek nem néznek jó szemmel, hiszen újsütetű „gyermekükkel” mindenféle terveik voltak, be kellett volna hogy szálljon az após ingatlanvállalkozásába, és az özvegyi fátylat sem lett volna szabad eldobnia.

Közben a társaság szorgosan járkál a bíróságra, ahol az ügyvédnő (Holly Hunter) próbál jogorvoslatot találni a család számára; Gyllenhaal pedig éjszakánként rémálmokkal küszködik: a halott menyasszonya kísérti hálóingben. Ez már önmagában is kicsit sok egy ilyenfajta filmben, nem beszélve arról, hogy a rendező a gyászt használja apropóként egy fejlődéstörténet elmeséléséhez – másfél órában összezsúfolódik az, ami legjobb esetben is évekig tart egy ember életében. Szereplőink sitty-sutty feldolgozzák szeretteik halálát: a szülők nagyvonalúan félreállnak az ifjúság útjából, mely végső diadalt ül a halál felett.

Elvégre: az élet megy tovább.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/12 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2023