KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/szeptember
• Kovács András Bálint: Variációk a Gonoszra Holocaust és tömegkultúra
• Forgács Éva: Ellopta-e Spielberg Auschwitzot? Európa és Amerika
LÁTTUK MÉG
• Mikola Gyöngyi: Fortinbras, a szövetséges A Jó és a Rossz

• Bakács Tibor Settenkedő: Kísérleti boldogság Paramicha
• Csáky M. Caliban: Van Beszélgetés Szederkényi Júliával
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: Levedia Részletek egy készülő film forgatókönyvéből

• Tőkei Ferenc: Játék a sárkánnyal
CYBERVILÁG
• György Péter: Szép új világkép Virtuális valóság
• Bakács Tibor Settenkedő: Melyikünk Rosencrantz? Virtuális valóság
KÖNYV
• Palotai János: Mit ér a filmtörténet, ha magyar? Gyertyán Ervin kötetéről
CD-ROM
• Kovács András Bálint: Lexikon vagy játék? Cinemania
TÖMEGFILM
• Király Jenő: A férfi – mint majom – panaszai King Kong-tanulmányok (2.)
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Jófilm Ábel a rengetegben
• Ardai Zoltán: A legenda oda Örökifjú és Tsa
• Kovács András Bálint: Pani Veronika és Mademoiselle Véronique Veronika kettős élete
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A Flinstone-család
• Reményi József Tamás: Prizzi’s Honor
• Harmat György: Rejtélyes manhattani haláleset
• Barotányi Zoltán: A kis Buddha
• Tamás Amaryllis: A holló
• Fáber András: Végzetes ösztön – Az elemi komédia
• Mockler János: Mesterfogás
• Mockler János: Rapa Nui
• Bíró Péter: A zűr bajjal jár

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az ígéret földje

Baski Sándor

Promised Land – amerikai, 2012. Rendezte: Gus Van Sant. Írta: John Krasinski és Matt Damon. Kép: Linus Sandgren. Zene: Danny Elfman. Szereplők: Matt Damon (Butler), John Krasinski (Noble), Frances MacDormand (Sue), Rosemarie DeWitt (Alice), Hal Holbrook (Yates), Gyártó: Participant Media / Image Nation Abu Gabhi. Forgalmazó: Big Bang Media. Feliratos. 106 perc.

Nem kell ahhoz gazdaságpolitikai szakértőnek lennünk, hogy tudjuk, a globális olajfüggőség kellemetlen mellékhatásokkal jár. Az elmúlt évtized során számtalan fikciós (Sziriána, A királyság) vagy éppen dokumentarista produkció (A külvárosok végnapjai, Az utolsó óra) dolgozta fel a témát. Feneketlen energiaéhségét az Egyesült Államok újabban a hazai gázkészlet megcsapolásával igyekszik kielégíteni, de mint arról Josh Fox Sundance-díjas dokumentumfilmje (Gasland) beszámolt, ez a megoldás sem éppen tökéletes. Az úgy nevezett „fracking”-technológia, amellyel felszínre hozzák a palagázt, állítólag káros hatással van a környezetre, amit az érintett vállalatok természetesen tagadnak. (Az ő álláspontjukat mutatja be egy 2013-as dokumentumfilm, a FrackNation.)

Erre az egyre több amerikait érintő problémára fókuszál Gus Van Sant filmje is, amely dicséretes visszafogottsággal vázolja fel az alapkonfliktust. Az Ígéret földje nem a helyszínül szolgáló kisváros lakóit teszi meg főszereplőnek, hanem a gázbizniszben utazó óriásvállalat két ügynökét. A Matt Damon és Frances McDormand által alakított páros feladata, hogy rávegyék a helyieket a földjeik bérbeadására, de ezúttal hiába vásárolják meg a polgármestert is, egy nyugalmazott fizikatanár és egy ökoaktivista ellenük hangolja a város népét.

A forgatókönyvet jegyző Damon és Krasinski – illetve Gus Van Sant, aki kísérletezés helyett ezúttal bérmunkát vállalt – eleinte kínosan ügyelnek rá, hogy az Ígéret földje a legkevésbé se hasonlítson egy dühödt agitprop produkcióra. A multicég képviselőit az ördög helytartói helyett szimpatikus, mélyen emberi figurákként láttatják, rákényszerítve ezzel a nézőt arra, hogy velük azonosuljon. A finálé egyébiránt frappáns műfaji fordulata, amellyel az alkotók végül mégis kiterítik a lapjaikat, sajnálatos módon pont ettől az intellektuális feszültségtől és árnyaltságtól fosztja meg a filmet. A didaktikus befejezés legfeljebb azzal menthető, hogy az Ígéret földje elsősorban nem vádirat, hanem laudáció: a lélektelen nagyvárosokkal szembeállított vidéki kisközösségek megtartó erejét dicsőíti. Kár, hogy az ugyanezen toposzra építő filmek (Porunk hőse, A régi környék, Doc Hollywood, Facér Jimmy) hosszú sorának köszönhetően már ez a romantikus végkicsengés is közhellyé vált.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/03 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11374