KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/október
KRÓNIKA
• N. N.: A Magyar Filmintézet, a Filmvilág és a Szellemkép közös kiadásában megjelent Lotte H. Eisner: A démoni filmvászon című kötete
• N. N.: [Meghalt Fábri Zoltán]
MAGYAR FILM
• Balassa Péter: Az Időtől keletre Balassa Péter, Lengyel László és Szilágyi Ákos beszélgetése
• Lengyel László: Az Időtől keletre Balassa Péter, Lengyel László és Szilágyi Ákos beszélgetése
• Szilágyi Ákos: Az Időtől keletre Balassa Péter, Lengyel László és Szilágyi Ákos beszélgetése
• Szederkényi Júlia: Mária és a nyúl Beszélgetés Enyedi Ildikóval

• Bikácsy Gergely: Renoir testamentuma A zseni és az álnaiv
• Ludassy Mária: „Éljen a nemzet”
TÖMEGFILM
• Király Jenő: A nyers és a hamu King Kong-tanulmányok

• Kömlődi Ferenc: A bomlás virágai Káoszfilmek
ANIMÁCIÓ
• Boronyák Rita: Simpson papa dicsérete

• Koltai Tamás: A leleplező Szmoktunovszkij
KÖNYV
• Bori Erzsébet: Hej, halászok… NévSoros
KRITIKA
• Lukácsy Sándor: Finom remegések Köd
• Turcsányi Sándor: Ki a néző? Priváthorvát és Wolframbarát
• Bikácsy Gergely: Tolvajbukfenc Ipi-apacs, egy, kettő, három
• Dániel Ferenc: Bengáli béka A látogató
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: Két tűz között
• Ardai Zoltán: Árnyékország
• Konrád P. Géza: Végveszélyben
• Sneé Péter: Ha a férfi igazán szeret…
• Tamás Amaryllis: Maverick
• Barotányi Zoltán: Afrika koktél
• Hungler Tímea: Farkas
• Asbóth Emil: Rómeó vérzik
ELLENFÉNY
• Nagy Gergely: Az emlékezés ritmusa

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Violeta: köszönet az életnek

Szabó Noémi

Violeta se fue a los cielos – chilei, 2011. Rendezte: Andres Wood. Írta: Eliseo Altunaga. Kép: Miguel Abal és Miguel Ioann Littin Menz. Zene: Violeta Parra. Szereplők: Francisca Gavilán (Violeta), Thomas Durand (Gilbert), Christian Quevedo (Nicanor), Gabriela Aquilera (Hilda). Gyártó: ANCINE / Maíz Producciones / Wood Producciones. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 110 perc.

Violeta Parra, a költő, folklór-kutató zenész és képzőművész nem csupán saját hazájában vált híressé; énekesként több ízben bejárta Európát, festményeit és faliszőnyegeit pedig a Louvre állította ki először; excentrikus személyisége és politikai szerepvállalása, pedig szintén hozzájárult a hírnevéhez. Éppen ezért valóban meglepő, hogy az első róla készült életrajzi játékfilmet csak 2011-ben forgatták, 45 évvel az öngyilkossága után.

A film legfontosabb erénye az eufémizmus kerülése. Andrés Wood, anélkül, hogy Violeta tehetségét, vagy jelentősségét kétségbe vonná, kíméletlen részletességgel vázolja fel a nárcisztikus művész portréját, aki fokozatosan elveszíti a kapcsolatát a valósággal, és alkoholista apjához hasonlóan hagyja, hogy önpusztító szenvedélye teljesen feleméssze. Megingathatatlan művészi öntudata, indokolatlan dühkitörései fárasztóvá válnak, hisztérikus énközpontúsága bármely kamaszt megszégyenítené – mindent egybevetve valószínűtlen, hogy a karakterét bárki szívébe zárná a film alapján. A chilei szerzői filmesek második generációjába tartozó Wood interpretációjába csomagolva Parra élete furcsa módon leginkább a magyar művészfilmek világát idézi. Andrés Wood ezúttal is épp olyan magabiztosan festi meg a történelmi Chile díszleteit, mint a Machuca, vagy A boldog élet esetében tette, a téma líraiságát pedig az újhullámos örökségből átemelt rutinszerű normaszegéssel teremti meg. Színészei hibátlanul teljesítenek, kezdve Francisca Gavilánnal (aki maga énekelte fel a bőségesen alázenélt film soundtrack-jét) egészen a 6-8 éves gyerekszínészek sokaságáig, akik olyan természetességgel simulnak bele a lepukkant miliőbe, hogy szinte fel sem merül, hogy szerepet játszanak. A Violetával tehát tisztességes, Sundance-díjas fesztiválfilmmel bővült a hazai mozik kínálata.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/02 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11342