KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/október
KRÓNIKA
• N. N.: A Magyar Filmintézet, a Filmvilág és a Szellemkép közös kiadásában megjelent Lotte H. Eisner: A démoni filmvászon című kötete
• N. N.: [Meghalt Fábri Zoltán]
MAGYAR FILM
• Balassa Péter: Az Időtől keletre Balassa Péter, Lengyel László és Szilágyi Ákos beszélgetése
• Lengyel László: Az Időtől keletre Balassa Péter, Lengyel László és Szilágyi Ákos beszélgetése
• Szilágyi Ákos: Az Időtől keletre Balassa Péter, Lengyel László és Szilágyi Ákos beszélgetése
• Szederkényi Júlia: Mária és a nyúl Beszélgetés Enyedi Ildikóval

• Bikácsy Gergely: Renoir testamentuma A zseni és az álnaiv
• Ludassy Mária: „Éljen a nemzet”
TÖMEGFILM
• Király Jenő: A nyers és a hamu King Kong-tanulmányok

• Kömlődi Ferenc: A bomlás virágai Káoszfilmek
ANIMÁCIÓ
• Boronyák Rita: Simpson papa dicsérete

• Koltai Tamás: A leleplező Szmoktunovszkij
KÖNYV
• Bori Erzsébet: Hej, halászok… NévSoros
KRITIKA
• Lukácsy Sándor: Finom remegések Köd
• Turcsányi Sándor: Ki a néző? Priváthorvát és Wolframbarát
• Bikácsy Gergely: Tolvajbukfenc Ipi-apacs, egy, kettő, három
• Dániel Ferenc: Bengáli béka A látogató
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: Két tűz között
• Ardai Zoltán: Árnyékország
• Konrád P. Géza: Végveszélyben
• Sneé Péter: Ha a férfi igazán szeret…
• Tamás Amaryllis: Maverick
• Barotányi Zoltán: Afrika koktél
• Hungler Tímea: Farkas
• Asbóth Emil: Rómeó vérzik
ELLENFÉNY
• Nagy Gergely: Az emlékezés ritmusa

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A halálraítéltek utcája

Szemadám György

 

Ez az ausztrál film olyan – kicsit sivár, kicsit lerobbant – külvárosban játszódik, ahol az utca egyik oldalán koreai veteránok, a másikon pedig volt vietnami frontharcosok laknak a családjukkal. Lassanként megtudjuk, hogy az itt élők között egy kislánynak agyfunkciós zavarai, az egyik veteránnak furcsa, agresszív térítési rohamai, filmünk főhősének pedig elmúlni nem akaró kiütései vannak. Ekkor még reménykedik a néző. Azt gondolhatja, hogy a film lassú, „elaltatós” kezdése olyan dramaturgiai fogás, mely a váratlanul felgyorsuló eseményeket előzi meg. Mondjuk: a rejtett testi és pszichikai torzulások egymást felerősítve aktivizálódnak, és vérengző élethalálharc kezdődik e látszólag konszolidált emberek közt. Vagy: a háborúból hozott ragályos betegség miatt el kell szeparálni a külvilágtól a lakónegyedet, ahol megkezdődik a küzdelem a túlélésért.

Sajnos, tippjeink nem nyerők. Az események a maguk komótosan unalmas módján gördülnek tovább, s közben részletes képet kaphatunk a Vietnamban használt „narancs” növényirtó szer okozta egészségi károsodásokról, melybe végül is a főhős belehal. A bélyeggyűjtő precizitásával, ám egy nyugdíjas pénzügyőr fantáziájával kivitelezett jelenetek egyenletes lassúsággal fonogatják az egyre vékonyodó szálú cselekményt, melynek minden egyes fordulata jó előre kiszámítható. Családi idillek hivatottak jelezni, hogy: bizony-bizony az élet néha oly szép tud lenni, hogy nehezére esik az embernek megválnia tőle, s a főhős egyre karikásabbra festett szeme meg mindjobban lelassuló mozgása példázza: az elkerülhetetlennel mégis szembe kell nézni.

Az utca többi lakóján – akiket pedig a film elején olyan sokat ígérően élénk színekkel jelzett a rendező – mintha a detektívregény-írás tréfás receptkönyvéből ismert „szaggató köhögés” vett volna erőt, mellyel köztudottan a könnyebb megoldásokat kedvelő szerzők szokták láb alól eltenni a dramaturgiailag fölöslegessé vált szereplőket. Miután az operatőri munka, sőt időnként a kép minősége is kívánni valókat hagy maga után, ezt a jó szándékú, ám szegényesen melodramatikus propagandafilmet nem tudja az ember a neki kijáró tisztelettel és megrendüléssel nézni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4991