KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/november
• Mikola Gyöngyi: Akik sosem győztek Fábri Zoltán
• Illés György: Vádló a védőről Fábri Zoltán
• Jancsó Miklós: A Rio de la Plata mentén Fábri Zoltán
MAGYAR FILM
• Kornis Mihály: Bűvös Enyedi Bűvös vadász
• Bakács Tibor Settenkedő: Szerelmes fejvadász Bűvös vadász
• Zsugán István: Mentőöv: a videó Beszélgetés Szomjas Györggyel
MÉDIA
• György Péter: Van Gogh, a segéderő Reklámvilág
• Kozma György: Túlfogyasztás Búcsú a reklámoktól
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Velencei biciklisták Jegyzetek az 51. Biennáléról
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: Ki emlékszik még a brillantinra? A TNT filmmúzeuma
KRITIKA
• Dániel Ferenc: A fej problémája Amatőr
• Ardai Zoltán: Ázó tájon Puszta formalitás
LÁTTUK MÉG
• Bíró Péter: Forrest Gump
• Nagy Gergely: A mi házunk
• Nánay Bence: Pancserock
• Takács Ferenc: Szabadesés
• Mockler János: Az arc nélküli ember
• Tamás Amaryllis: A Philadelphia-kísérlet folytatódik
• Hungler Tímea: Sorsjegyesek
• Sneé Péter: Jack, a villám
• Schubert Gusztáv: A pokol angyala

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Sofia Coppola: Made in Hollywood

Hideg sör, gyönyörű lányok

Kovács Kata

Sofia Coppola negyedik rendezői nagyjátékfilmjének nyitja a jelentéktelennek tűnő részletekben rejlik.

Nincsen Sofia Coppola-film, ahol ne hemzsegnének a kulturális kódok és a státuszszimbólumok, a Somewhere-ben is ott van például egy üveg Coronita, egy pár Persol napszemüveg és egy fekete Ferrari, az iróniával megrajzolt olasz show business világ, Benicio del Toro cameója, a Strokes és Johann Sebastian Bach, vagy a Sunset Boulevard-on álló, hírhedten dekadens sztártanya, a hotel Chateau Marmont. A kaliforniai pop art mûvész, Edward Ruscha egyik képe áll a fõszereplõ, Johnny Marco (Stephen Dorff) hotelszobájában, ezzel a felirattal: „Cold Beer Beautiful Girls”. A festmény kulturális párhuzamként szerepel a filmben, Ruscha ugyanis – Coppolához hasonlóan – elõszeretettel merít a pop-kultúra minden területébõl, és kedveli a látszólag jelentéktelen részleteket. „Nem foglalkozom filozófiával, de fontos számomra a figyelem, és szeretek idõt szánni olyan dolgokra, amelyek egyébként nem igényelnek figyelmet és idõt.”

A képzõmûvész itt épp azt az elvet fogalmazza meg, ami a Somewhere élénk képekbõl, kevés dialógusból, hosszan kitartott, hétköznapi cselekvéseket ábrázoló snittekbõl és a színészi jelenlét hangsúlyosságából adódó minimalista formanyelvét létrehozta. Ennek köszönhetõ, hogy ugyan szinte kizárólag a gazdagok és szépek popkulturális tünetként mutatkozó rezignált lézengését jeleníti meg, mégis intenzív, egyszerre nyomott és üde atmoszférát hoz létre.

Ruscha festménye egy olyan jelenetben szerepel, ahol Johnny egy férfi masszõrrel kerül kínos helyzetbe, bár az egyszerre abszurd és melankolikus történet hollywoodi színész-sztár hõsét semmi más nem érdekli, csak a feliratban szereplõ sör és a lányok. A kép filmbeli helye szintén árulkodó: még becsomagolva, a falnak támasztva áll, a magánéletben és hivatásban is stagnáló férfi nem keres neki helyet a szállodai szobában. Ahogyan egy rendes kamasz néha elõbújik az odújából és megnézi a szülõket, idõnként õ is kimerészkedik a lakosztályából, és hagyja, hogy odatereljék a fotózásokra, sajtótájékoztatókra és díjátadókra. Közben leginkább kibont pár sört, elalszik szex közben, és megpróbálja megjegyezni a nõk keresztnevét. Hipszter-spleenjét a kislánya, Cleo (Elle Fanning) feledteti, aki rövid idõre átveszi életében a társ szerepét, ebédet fõz neki és pingpongozik vele.

Sofia Coppola a kamaszkor kegyetlen kiúttalansága (Öngyilkos szüzek), a felnõttkor vég nélküli elvágyódása (Elveszett jelentés) és szabadosságba fásulása (Marie Antoinette) után ezúttal felvillantja a felelõtlen csellengésbõl kivezetõ utat. Az Elveszett jelentés B-oldalának is beillõ Somewhere a drámai feszültség szinte teljes kizárásával mondja el a harmincas éveiben járó férfi és tizenegy éves lánya (az Elveszett jelentés fõszereplõinek fiatalított másai) rövid egymásra találását. Megõrzi ugyan az elõzõ film visszafogottságát, de számos jelenete hangsúlyosan metaforikus. Kiváló párhuzamot kínál például a fõhõs klausztrofób élethelyzetére az egyik legabszurdabb jelenet – mely talán a legerõsebben idézi fel az Elveszett jelentés humorát –, ahol Johnny öregember-maszkját készítik, és ilyen, metaforikus jelentést hordoz a film nyitó- és zárójelenete is, a prérin körözõ, majd a semmi közepén megállított Ferrarival. Az Elveszett jelentés áttetszõ szépségének esszenciális zárását adta, hogy nem hallottuk, mit súg Charlotte fülébe Bob. Az olyan, szinte észrevétlen apróságok miatt fakóbb egy leheletnyivel a Somewhere varázsa, mint például, hogy búcsújelenetében Cleo nem, a nézõ viszont már hallhatja, amit Johnny odakiált neki.

A szerzõ Sofia Coppola-portréja a Filmvilág 2010/11. számában olvasható

Somewhere (Somewhere) – amerikai, 2010. Rendezte és írta: Sofia Coppola. Kép: Harris Savides. Zene: Phoenix. Szereplõk: Stephen Dorff (Johnny Marco), Elle Fanning


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/10 49-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10807