KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/november
• Mikola Gyöngyi: Akik sosem győztek Fábri Zoltán
• Illés György: Vádló a védőről Fábri Zoltán
• Jancsó Miklós: A Rio de la Plata mentén Fábri Zoltán
MAGYAR FILM
• Kornis Mihály: Bűvös Enyedi Bűvös vadász
• Bakács Tibor Settenkedő: Szerelmes fejvadász Bűvös vadász
• Zsugán István: Mentőöv: a videó Beszélgetés Szomjas Györggyel
MÉDIA
• György Péter: Van Gogh, a segéderő Reklámvilág
• Kozma György: Túlfogyasztás Búcsú a reklámoktól
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Velencei biciklisták Jegyzetek az 51. Biennáléról
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: Ki emlékszik még a brillantinra? A TNT filmmúzeuma
KRITIKA
• Dániel Ferenc: A fej problémája Amatőr
• Ardai Zoltán: Ázó tájon Puszta formalitás
LÁTTUK MÉG
• Bíró Péter: Forrest Gump
• Nagy Gergely: A mi házunk
• Nánay Bence: Pancserock
• Takács Ferenc: Szabadesés
• Mockler János: Az arc nélküli ember
• Tamás Amaryllis: A Philadelphia-kísérlet folytatódik
• Hungler Tímea: Sorsjegyesek
• Sneé Péter: Jack, a villám
• Schubert Gusztáv: A pokol angyala

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Sztriptíz

Bíró Péter

Véget ér a nap, megfáradt, ám még szórakozni vágyó egyszerű emberek, golden boyok és debil, iszákos, a cukormaffiával kapcsolatot tartó politikusok töltik meg a félhomályos termet. Fogyasztanak, szórakoznak, várnak, előre meglazítják nyakkendőjüket, majd egyszercsak feldübörög a zene, érzéki fények kezdenek pulzálni. Végre jönnek a lányok. A lányok sokfélék, szőkék, barnák, teltebbek, sovánkák, nagy a mellük, kicsi a fenekük, vagy éppen fordítva, szóval mindenki megtalálhatja a gusztusának legmegfelelőbbet. Ruhadarabok hullanak a földre, vagy röppennek ki a sötétben bujkáló közönség soraiba, ottan pedig elkerekednek a szemek, és eljő ideje az ádámcsutkák ugrálásának, a torkok kiszáradásának.

Aztán jön Demi Moore. A testet öltött csoda. Még barnább, még jobb alakú, mint társnői, az ő tánca még érzékibb, nem is vetkőzés ez már, látszik, hogy ő a saját lelkét táncolja el, nehéz életét. Művészet ez tulajdonképpen, állapítja meg a főnöke, a lényeg azonban, hogy amikor ő van a színpadon, a torkok még jobban száradoznak, a halántékok még hevesebben lüktetnek, a közönség gondolatai még burjánzóbbak, és Demi Moore, ha nem szakítják félbe, meg is mutatja a mellét.

A sztriptízből ennyi elég is lenne, ám sajnálatos módon a vetkőzések szüneteiben egy formátlan, egészségtelenül sovány és idétlenke történet lép a lányok helyébe és kezd kínosan mosolyogva vonaglani, kacéran röppennek felénk a közhelyek a családi értékekről, a politikusok romlottságáról, idiotizmusáról. A pőre igazság azonban csak nem akar látszani.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/09 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=350