KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/november
• Mikola Gyöngyi: Akik sosem győztek Fábri Zoltán
• Illés György: Vádló a védőről Fábri Zoltán
• Jancsó Miklós: A Rio de la Plata mentén Fábri Zoltán
MAGYAR FILM
• Kornis Mihály: Bűvös Enyedi Bűvös vadász
• Bakács Tibor Settenkedő: Szerelmes fejvadász Bűvös vadász
• Zsugán István: Mentőöv: a videó Beszélgetés Szomjas Györggyel
MÉDIA
• György Péter: Van Gogh, a segéderő Reklámvilág
• Kozma György: Túlfogyasztás Búcsú a reklámoktól
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Velencei biciklisták Jegyzetek az 51. Biennáléról
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: Ki emlékszik még a brillantinra? A TNT filmmúzeuma
KRITIKA
• Dániel Ferenc: A fej problémája Amatőr
• Ardai Zoltán: Ázó tájon Puszta formalitás
LÁTTUK MÉG
• Bíró Péter: Forrest Gump
• Nagy Gergely: A mi házunk
• Nánay Bence: Pancserock
• Takács Ferenc: Szabadesés
• Mockler János: Az arc nélküli ember
• Tamás Amaryllis: A Philadelphia-kísérlet folytatódik
• Hungler Tímea: Sorsjegyesek
• Sneé Péter: Jack, a villám
• Schubert Gusztáv: A pokol angyala

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

New Jack City

Hegyi Gyula

 

Az amerikai „fekete filmek” új hulláma a gettóélet nyers és kegyetlen valóságát közvetíti nézőinek – a lehető legkevesebb hollywoodi cukormázzal. A filmkészítés persze mindig pénzbe kerül, és minél több pénzbe, annál valószínűbb, hogy a szinte dokumentarista nyerseséget jellegzetes álomgyári megoldások enyhítik. A New Jack City– e műfaj jellegzetes darabja – például őszintébb, mint egy átlagos „fehér” játékfilm, de már kommerszebb, mint a New York-i fekete gettóban játszódó amatőr és low-budget produkciók. Rendezője, Mario van Peebles dicséretes leleménnyel helyez a bűnügyi történetbe jellegzetesen dokumentarista ízű betéteket, melyekben a fekete gettó lakói mintegy a sztoritól függetlenül beszélnek sorsukról – elsősorban a kábítószerről, a „crack”-ről, amelynek utcai terjesztői és leggyakoribb áldozatai egyaránt feketék. A nagy leszámolások krimijét utcai pillanatképek szakítják meg, fekete srácok ülnek a lerobbant bérházak lépcsőin: néhány év, és a jövő gyilkosai és áldozatai egyaránt belőlük kerülnek majd ki. Némi agitatív szándék sem hiányzik a kábítószer-kereskedők ellen szerveződő utcai közösségek bemutatásából és a „városi folklór” képsoraiból.

Ezzel együtt a New Jack City krimi is, fekete zsaruk és fekete gengszeterek élethalálharcának látványos és érzelmes története. Tűz és tűzharc: égnek a gettó házai és ropog a gépfegyver, érzéki orgiákon mulat a fekete gengszter-elit, érzelmesen búcsúzik egymástól fekete gyilkos és fekete áldozata, és a fekete nyomozók végre letartóztatják a fekete főbűnöst, hogy ügyében fekete ügyésznő kérjen súlyos büntetést. Ezzel persze még nincs vége a filmnek, meglepetés következik... A New Jack City a fekete gettó és a hollywoodi álomgyár nagy mérkőzésének is felfogható: és az eredményt leginkább döntetlennek mondhatjuk. Érzékelünk valamit a gettó valóságából, de Hollywood mindenhatóságából is.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/08 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4183