KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/november
• Mikola Gyöngyi: Akik sosem győztek Fábri Zoltán
• Illés György: Vádló a védőről Fábri Zoltán
• Jancsó Miklós: A Rio de la Plata mentén Fábri Zoltán
MAGYAR FILM
• Kornis Mihály: Bűvös Enyedi Bűvös vadász
• Bakács Tibor Settenkedő: Szerelmes fejvadász Bűvös vadász
• Zsugán István: Mentőöv: a videó Beszélgetés Szomjas Györggyel
MÉDIA
• György Péter: Van Gogh, a segéderő Reklámvilág
• Kozma György: Túlfogyasztás Búcsú a reklámoktól
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Velencei biciklisták Jegyzetek az 51. Biennáléról
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: Ki emlékszik még a brillantinra? A TNT filmmúzeuma
KRITIKA
• Dániel Ferenc: A fej problémája Amatőr
• Ardai Zoltán: Ázó tájon Puszta formalitás
LÁTTUK MÉG
• Bíró Péter: Forrest Gump
• Nagy Gergely: A mi házunk
• Nánay Bence: Pancserock
• Takács Ferenc: Szabadesés
• Mockler János: Az arc nélküli ember
• Tamás Amaryllis: A Philadelphia-kísérlet folytatódik
• Hungler Tímea: Sorsjegyesek
• Sneé Péter: Jack, a villám
• Schubert Gusztáv: A pokol angyala

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az álmok fele

Tamás Amaryllis

Szolgálni annyi, mint valamit valaki másért is cselekedni, nemcsak önmagunkért. A nők (és férfiak) félreértelmezett emancipációja óta a szolgálat szónak rossz a csengése. E huszadik századi népmese főhőse, Rosa (Angela Molina) életének értelmét a szolgálás öröme, a jóság, a megértés és a megbocsátás jelenti. Meg sem kísérli, hogy a körülötte élőket „megjavítsa” – s ez egyike ritka csodafegyvereinek –, így lassan, szinte észrevétlenül mégis megváltoztatja a kezdetben brutálisan gusztustalan, falangista Don Pedrót, a farizeuskodó Delgadót, a közönyös-jelentéktelen Diákot. Rosa nem az a polgártípus, aki ösztönei gyengeségének köszönheti emberi és szexuális hűségét. Megbocsátó lénye nem erélytelenséget takar. A szívből fakadó hűséget jóstehetségű paraszt nagyanyjától örökölte, s örökli majd tőle leánya, az erős egyéniségű, mindent megfigyelő Olvido (Carolina Silva). Ők mint egymás alteregói tudják állandóan maguk mellett a másikat: a közben meghalt nagymama, a társadalmi ranglétrán kitartóan emelkedő Rosa, a különös jóstehetségű unoka.

Mindent megérteni annyi, mint mindent megbocsátani – mondja egy francia közmondás, s hirdeti a kibernetikus párválasztás évtizedében bölcs és lírai parabolájával Gutiérrez Aragón.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/01 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4870