KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/november
• Mikola Gyöngyi: Akik sosem győztek Fábri Zoltán
• Illés György: Vádló a védőről Fábri Zoltán
• Jancsó Miklós: A Rio de la Plata mentén Fábri Zoltán
MAGYAR FILM
• Kornis Mihály: Bűvös Enyedi Bűvös vadász
• Bakács Tibor Settenkedő: Szerelmes fejvadász Bűvös vadász
• Zsugán István: Mentőöv: a videó Beszélgetés Szomjas Györggyel
MÉDIA
• György Péter: Van Gogh, a segéderő Reklámvilág
• Kozma György: Túlfogyasztás Búcsú a reklámoktól
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Velencei biciklisták Jegyzetek az 51. Biennáléról
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: Ki emlékszik még a brillantinra? A TNT filmmúzeuma
KRITIKA
• Dániel Ferenc: A fej problémája Amatőr
• Ardai Zoltán: Ázó tájon Puszta formalitás
LÁTTUK MÉG
• Bíró Péter: Forrest Gump
• Nagy Gergely: A mi házunk
• Nánay Bence: Pancserock
• Takács Ferenc: Szabadesés
• Mockler János: Az arc nélküli ember
• Tamás Amaryllis: A Philadelphia-kísérlet folytatódik
• Hungler Tímea: Sorsjegyesek
• Sneé Péter: Jack, a villám
• Schubert Gusztáv: A pokol angyala

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A nyolc szamuráj legendája

Molnár Péter

 

A szamuráj – alighogy a japán kosztümös kalandfilmek ismertté tették – bevonult az amerikai mitológiába. Hollywood – akárcsak az ókori Róma – türelmes az idegen istenekkel és héroszokkal. Kezdetben ugyan még illett „lefordítani” a távol-keleti mítoszt: Kuroszawa hét szamurája Sturges filmjében hét vadnyugati mesterlövésszé változott. Később viszont a szamuráj már személyesen siethetett a halódó western segítségére: Tosiro Mifune Charles Bronson oldalán szállt szembe a betyárbecsület megszegőivel. A japán heroizmus iránti érdeklődés akkor sem szűnt meg, amikor a vadnyugati múlt teljesen kimerített legendáriumától a jövő fantasztikus kalandjai felé fordult a hollywoodi képzelet. Darth Vader és páncélos legényei a marcona szamurájaitól körülvett gonosz sógun képét idézik fel, s természetesen a szamurájfilmek férfias „őszintesége” sem ment feledésbe: a nyolcvanas évek amerikai mesehősei a jó példa nyomán, minden feszélyezettség nélkül (és a lehető leglátványosabban) aprítják egymást miszlikbe.

S hogy mit kapott mindezért cserébe a japán filmgyártás? A fentebb leírt módon japanizálódott új-hollywoodi alkotásokat utánozhatja, visszavéve valamit Amerikától. Csakhogy az évezredes művészeti hagyományokat kiérlelő Japánban a kultúrabehozatal nem ugyanúgy hat, mint a népek olvasztótégelyének számító Egyesült Államokban. Az egykor igényesebbnek ismert Fukazaku Kinji a bosszúállásnak bölcsebb módját is választhatta volna, semhogy a Csillagok háborújából ismerős szörnyeket vonultasson fel szamurájfilmjében. Csak remélni lehet, hogy némi önirónia azért bujkál abban, hogy a Kuroszava filmjéből már ismert hősködő ifjú és a hercegnő szerelmét kibontó képeket angol nyelvű popsláger dallamaival festi alá: „Don’t say Good by…!”, így téve teljessé a „kultúrák” keveredését.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5362