KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/november
• Mikola Gyöngyi: Akik sosem győztek Fábri Zoltán
• Illés György: Vádló a védőről Fábri Zoltán
• Jancsó Miklós: A Rio de la Plata mentén Fábri Zoltán
MAGYAR FILM
• Kornis Mihály: Bűvös Enyedi Bűvös vadász
• Bakács Tibor Settenkedő: Szerelmes fejvadász Bűvös vadász
• Zsugán István: Mentőöv: a videó Beszélgetés Szomjas Györggyel
MÉDIA
• György Péter: Van Gogh, a segéderő Reklámvilág
• Kozma György: Túlfogyasztás Búcsú a reklámoktól
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Velencei biciklisták Jegyzetek az 51. Biennáléról
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: Ki emlékszik még a brillantinra? A TNT filmmúzeuma
KRITIKA
• Dániel Ferenc: A fej problémája Amatőr
• Ardai Zoltán: Ázó tájon Puszta formalitás
LÁTTUK MÉG
• Bíró Péter: Forrest Gump
• Nagy Gergely: A mi házunk
• Nánay Bence: Pancserock
• Takács Ferenc: Szabadesés
• Mockler János: Az arc nélküli ember
• Tamás Amaryllis: A Philadelphia-kísérlet folytatódik
• Hungler Tímea: Sorsjegyesek
• Sneé Péter: Jack, a villám
• Schubert Gusztáv: A pokol angyala

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Disznó szerencse

Koltai Ágnes

 

A szocializmus jól fejlett, egészségesen rózsaszín disznaját, melyet szigorúan csak a közösség asztalán lehet feltálalni, Bacsó Péter A tanú című filmjében gusztáltuk meg. Dezső, a családtagként tisztelt, titokban babusgatott sertés a kulináris örömök és a rendfenntartó erők packázásának forrása volt. Mert lehet-e zamatosabb bármi is a feketén vágott állat kolbászánál és karajánál – azokban az időkben, amikor a begyűjtés és a padláslesöprés már-már virtus volt?

A buta szemű, ínycsiklandóan vastag combú, tekintélyes farú sertés nemcsak nálunk választotta a kollektivizálás helyett az illegalitást, veszélyeztetve ezzel az ínség elosztásának kényes egyensúlyát. Dezső, a húsfogyasztás és az új rend közötti szoros összefüggés élő-holt szimbóluma, a béke alászállásáról szóló bohózatok totemállata. Nélküle elképzelhetetlen a béke. Az eldugott malac és a megszálló hadsereg farkasétvágya ezúttal egy NDK-film témája, s lám, mit tesz a humor (még a kicsit bumfordi is); a szokásos DEFA-kedélytelenséget derű és önirónia váltja fel. Fergeteges szatíra nem kerekedett belőle, de meglepően őszinte és csipkelődős filmet láthatunk arról, hogy milyen keserves élete volt a süldő malacoknak a kettéosztott Németországban valamikor Berlin eleste és a Fal felhúzódzkodása közt. Fejvesztetten rohangáltak, nem beszélve korgó gyomrú gazdáikról és a még náluk is éhesebb begyűjtési biztosokról. Márpedig ekkora étvágy disznót győz!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/08 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5457