KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/november
• Mikola Gyöngyi: Akik sosem győztek Fábri Zoltán
• Illés György: Vádló a védőről Fábri Zoltán
• Jancsó Miklós: A Rio de la Plata mentén Fábri Zoltán
MAGYAR FILM
• Kornis Mihály: Bűvös Enyedi Bűvös vadász
• Bakács Tibor Settenkedő: Szerelmes fejvadász Bűvös vadász
• Zsugán István: Mentőöv: a videó Beszélgetés Szomjas Györggyel
MÉDIA
• György Péter: Van Gogh, a segéderő Reklámvilág
• Kozma György: Túlfogyasztás Búcsú a reklámoktól
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Velencei biciklisták Jegyzetek az 51. Biennáléról
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: Ki emlékszik még a brillantinra? A TNT filmmúzeuma
KRITIKA
• Dániel Ferenc: A fej problémája Amatőr
• Ardai Zoltán: Ázó tájon Puszta formalitás
LÁTTUK MÉG
• Bíró Péter: Forrest Gump
• Nagy Gergely: A mi házunk
• Nánay Bence: Pancserock
• Takács Ferenc: Szabadesés
• Mockler János: Az arc nélküli ember
• Tamás Amaryllis: A Philadelphia-kísérlet folytatódik
• Hungler Tímea: Sorsjegyesek
• Sneé Péter: Jack, a villám
• Schubert Gusztáv: A pokol angyala

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Rolf Richter

Zalán Vince

Az egykori NDK filmpolitikája s filmirányítása legendás volt: kérlelhetetlen, párthű szigoráról és magabiztos bornírtságáról. Nehezen lehetett eldönteni: mikor melyik játszott nagyobb, súlyosabb szerepet. Akik megpróbálták, hogy akárcsak minimálisan is lazítsanak a filmkészítést, a filmeseket, a filmeket körülvevő ideológiai vaspántok szorításán, nos, azok helyzete, előbb vagy utóbb, de biztosan tragikusra fordult. Ám akadtak néhányan – köztük az egyik legjelesebb: Rolf Richter –, akik „önként” súlyosbították e helyzetüket azzal, hogy az NDK állam- és pártvezetése által a szocializmust megrontó, fenyegető veszélyforrásnak tekintett magyar film barátaivá szegődtek. Rolf Richter, filmkritikus és novellista hivalkodás nélküli fölénnyel viselte az immáron tragikomikusnak nevezhető szituációt, miközben szemérmetlen szorgalommal igyekezett a magyar film szálláscsinálója lenni Berlin keleti felén. Különösen kedvelte a Balázs Béla Stúdió produkcióit, Tarr Béla és Bódy Gábor filmjei mellett ágált, de legjobban és legőszintébben Ember Judit filmjeit szerette. Talán mert maga is tudta-érezte, hogy milyen nehéz hazugság nélkül dokumentumfilmet készíteni. (Tizenhárom dokumentumfilmnek volt társalkotója, melyek közül barátjával, Eduard Schreiberrel közösen rendezettek a legjelentősebbek.) De talán azért is, mert ezekben a filmekben lelt rá a számára oly rokonszenves alkotói türelemre, eltökéltségre s elháríthatatlan felelősségre.

Tizenhárom éves, amikor véget ér a II. világháború, a Humboldt Egyetem hallgatója, amikor Berlin utcáin (ismét) megjelennek a tankok, Babelsbergben tanít, amikor felhúzzák a várost kettészelő falat, a Babylon, a híres art-mozi megtartásáért, művészfilmprogramjáért harcol (’93 tavaszára Bódy életmű-bemutatót terveznek), amikor megtörténik a német egyesítés. Idén, október 23-án lett volna 60 éves. Váratlan halálával a magyar film igaz barátját, a Filmvilág pedig, melynek 1979-től volt tudósítója, kitűnő munkatársát vesztette el.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/12 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=608