KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/november
• Mikola Gyöngyi: Akik sosem győztek Fábri Zoltán
• Illés György: Vádló a védőről Fábri Zoltán
• Jancsó Miklós: A Rio de la Plata mentén Fábri Zoltán
MAGYAR FILM
• Kornis Mihály: Bűvös Enyedi Bűvös vadász
• Bakács Tibor Settenkedő: Szerelmes fejvadász Bűvös vadász
• Zsugán István: Mentőöv: a videó Beszélgetés Szomjas Györggyel
MÉDIA
• György Péter: Van Gogh, a segéderő Reklámvilág
• Kozma György: Túlfogyasztás Búcsú a reklámoktól
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Velencei biciklisták Jegyzetek az 51. Biennáléról
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: Ki emlékszik még a brillantinra? A TNT filmmúzeuma
KRITIKA
• Dániel Ferenc: A fej problémája Amatőr
• Ardai Zoltán: Ázó tájon Puszta formalitás
LÁTTUK MÉG
• Bíró Péter: Forrest Gump
• Nagy Gergely: A mi házunk
• Nánay Bence: Pancserock
• Takács Ferenc: Szabadesés
• Mockler János: Az arc nélküli ember
• Tamás Amaryllis: A Philadelphia-kísérlet folytatódik
• Hungler Tímea: Sorsjegyesek
• Sneé Péter: Jack, a villám
• Schubert Gusztáv: A pokol angyala

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A 3. számú űrbázis

Harmat György

 

Miért hisszük el az egyik mesét, a másikat miért nem? Kisgyerekként, kedvtelve nézzük a Harmadik típusú találkozásokat, mert Spielbergnek láthatóan kedve telik a mesélésben. Még az ennél gyengébb, A nyolcadik utas: a halál is sikerrel rémisztget, mert Scott nyíltan és következetesen vállalja műfajának szabályait. A 3. számú űrbázison időnként izgulunk, időnként nem, de szinte folyamatosan bosszankodunk.

Stanley Donen (akinek A papa mozija című kellemesen középszerű filmjével ugyancsak idén találkoztunk) komolykodva, ólomlábakon döcögteti science fiction-horrorját, nagyvonalúság nélkül és képzeletszegényen. Az űrbázison élő Ádám és (nem Éva, hanem) Alex paradicsomi boldogságát a Földről érkező idegen zavarja meg, aki robotot teremt saját hasonlatosságára. A fordulatok előadása közben Donennek arra is jut ideje, hogy merőben új morális felfedezéseit megossza a nézővel. Például: a puszta szexualitás elítélendő, mígnem a szerelem magasztos; az emberiesség kiveszőben van a világból, de vannak letéteményesei; a gép nem képes az önfeláldozásra, ámde az Ember igen, sőt!

Kirk Douglas rutinjával és fáradt, mégis új csatákra kész fizikumával, Farrah-Fawcett, Charlie „kiugrott” angyala, villogó fogsorával és ruganyos fiatalságával járul hozzá a tökéletes emberpár erkölcsi megdicsőüléséhez. Harvey Keitel azonban (akinek a tehetségére az Aliz már nem lakik itt és a Kék gallér hívta fel figyelmünket) természetes játékstílusa ellenére sem tud megbirkózni azzal a páratlan merevséggel, amelyre az Elvetemült szerepében kényszerítették.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/12 43. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7248