KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/november
• Mikola Gyöngyi: Akik sosem győztek Fábri Zoltán
• Illés György: Vádló a védőről Fábri Zoltán
• Jancsó Miklós: A Rio de la Plata mentén Fábri Zoltán
MAGYAR FILM
• Kornis Mihály: Bűvös Enyedi Bűvös vadász
• Bakács Tibor Settenkedő: Szerelmes fejvadász Bűvös vadász
• Zsugán István: Mentőöv: a videó Beszélgetés Szomjas Györggyel
MÉDIA
• György Péter: Van Gogh, a segéderő Reklámvilág
• Kozma György: Túlfogyasztás Búcsú a reklámoktól
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Velencei biciklisták Jegyzetek az 51. Biennáléról
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: Ki emlékszik még a brillantinra? A TNT filmmúzeuma
KRITIKA
• Dániel Ferenc: A fej problémája Amatőr
• Ardai Zoltán: Ázó tájon Puszta formalitás
LÁTTUK MÉG
• Bíró Péter: Forrest Gump
• Nagy Gergely: A mi házunk
• Nánay Bence: Pancserock
• Takács Ferenc: Szabadesés
• Mockler János: Az arc nélküli ember
• Tamás Amaryllis: A Philadelphia-kísérlet folytatódik
• Hungler Tímea: Sorsjegyesek
• Sneé Péter: Jack, a villám
• Schubert Gusztáv: A pokol angyala

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tűz a fűben

Zilahi Judit

 

„Most menekülünk?” – kérdezi a Lány az újságírótól, miközben leleplező erejű fotókkal a tarsolyukban, golyózápor közepette iszkolnak kifelé a városból, s nyomukban az egész állig felfegyverzett Vasgárda. A helyzet egyértelmű, a kérdés tehát éppoly balga, és éppoly felesleges, mint az „Anyuka, most fenn vagyok a dombon?” volt Karinthy humoreszkjében, A világ legbutább kisgyerekében. Idézni azért érdemes, mert jellemző a film párbeszédeire, amelyek nemcsak hogy döcögősek, suta szóismétlésekre épülnek, hanem átlátszóan didaktikusak is: az amúgyis külsődlegesen jellemzett figurák nem egymáshoz szólnak bennük, hanem az eseményeket kommentálják.

A sovány kis történet elmondásának sokszor nekirugaszkodik a rendező, de sehogy sem tud belelendülni. Egységes cselekmény helyett mindenütt elvarratlan dramaturgiai szálakat, hiteltelen jeleneteket hagy maga után. Miért akarja megvásárolni ötmillióért egy német úriember a bukaresti polgári liberális lap főszerkesztőjének asztali lámpáját? És vajon miért megy a titkosrendőr egyedül letartóztatást foganatosítani? A kérdőjelek megakadályozzák, hogy azonosulhassunk valamelyik hőssel, s még az újságíró halála sem képes megrendíteni.   Katartikusnak szánt, de közhelybe futó jelenetsor vet véget ennek a mindvégig hosszú filmnek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/09 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7739