KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/december
KRÓNIKA
• N. N.: [Illés György 80 éves]

• Turcsányi Sándor: A szabadság fantomjai Lázadó film
• Csejdy András: James Dean, a rebellis Lázadó film
• Bikácsy Gergely: Ellázadók A francia film zendülői
• Dániel Ferenc: Orosz Kronosz Szokurov körei
• Ardai Zoltán: Tengermélyi aszály Quay-kino
• Bakács Tibor Settenkedő: Tekercsek az idő mélyén Tiltott ösvény
• Antal István: Fény Lumière
• Durst György: Száz dióból egy Feljegyzéseimből, félúton
• Jancsó Miklós: Thai Binh Capa képei
• Déri Zsolt: Botrány! Gainsbourg
• Schubert Gusztáv: Feslett bimbók Lolita-jelenség
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Játszi középkor Három szín
• Báron György: Asszonyok földje A magzat
• Bérczes László: Átlag Vérvonal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Szeress Mexikóban
• Bori Erzsébet: Cápafióka
• Mockler János: Dermedt szív
• Békés Pál: Hármasfogat
• Tamás Amaryllis: Szabadnapos baba
• Barotányi Zoltán: Sztriptízgyilkos
• Fáber András: Az ügyfél
• Tamás Amaryllis: Az oroszlánkirály
• Bíró Péter: Időzsaru
• Hungler Tímea: Időzített bomba
• Schubert Gusztáv: Karácsonyi lidércnyomás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Határsáv

Beszélgetés Szöllősi Gézával

Szerepjáték tárgyakkal

Szabó Dénes

A mai képzőművészet és a magyar film között ritka a kölcsönhatás, Szöllősi példája megerősíti a határátlépés szükségét.

 

Már három magyar filmben (Taxidermia, Ópium – Egy elmebeteg nő naplója, A nagy füzet) dolgoztál mint dizájner. A filmes megbízásaid során előnyt vagy hátrányt jelent, hogy képzőművésznek tanultál?

Valójában mindkettőt. De nekem egy filmes munka inkább „kirándulás” a művészet területéről a mozi világába, és nem létszükséglet, mint más tervezőknek. Nekik minden napjuk erről szól. Az egyik forgatáson még egy tizenhatodik században játszódó olasz történelmi filmben dolgoznak, majd máskor egy kortárs történethez keresnek díszletet. Én örülök, ha adódik egy filmes lehetőség, de ha épp nincs, nem kezdek el kapálózni érte.

Mióta dolgozol együtt Szász János rendezővel és hogyan kerültél kapcsolatba vele?

Amikor János az Ópiumot készítette elő, gondolta, hogy szüksége lesz Lázár Tibor díszlettervező mellé egy olyan szakemberre is, aki máshonnan jön, és más szemmel dolgozik. Aki még a látványon alakíthat, és különös tárgyak, szerkezetek létrehozásával hozzáadhat valami pluszt a film hangulatához. Az Ópium óta Jánossal rendszeresen együtt dolgozunk, a legújabb közös munkánk, A nagy füzet már a hetedik Szász-alkotás, amelyben részt vehettem, mivel a színházi darabjaiban is segítem őt. János mindig hív és számít rám, ha az adott munkájához passzol a vizuális világom.

Dizájnerként mi volt a feladatod A nagy füzetben? Te írtad tele a lapokat?

A füzetbe nem én írtam, az Szász-Benczúr Zsuzsa kalligráfus feladata volt. Ő imitálta a filmben szereplő ikerpár írásmódját és ugyancsak ő írta tele az Ópiumban az elmebeteg főszereplőnő naplóit is. A nagy füzetben nekem a fontosabb jelenetekhez kellett a kollázsokat elkészítenem a már megírt szöveges oldalakra. Szász János ragaszkodott hozzá, hogy Agota Kristof teljes kisregényét elkészítsük. Korabeli újságokból, fotókból vágtam ki részleteket, melyekre aztán ráfestettem, belerajzoltam, de növényekkel és bogarakkal is kidekoráltam őket. Olyan hozzáállással dolgoztam, mint egy gyerek, persze a fő szempont a művészi megformálás volt.

Amikor filmekhez készítesz dizájnt, tárgyakat, akkor mi a munkamódszered?

Egy filmszereplő tárgyi környezetének megtervezésekor, belehelyezkedem a szerepbe. Ilyenkor én is olyan vagyok mint egy színész, annyi különbséggel, hogy én nem a testemmel vagy a hangommal dolgozom, hanem az elkészített tárgyakkal adok hozzá a szereplő karakteréhez. Az Ópiumban például az intézet igazgatója, Moravcsik szerepébe bújtam bele, és elképzeltem, hogy milyen mérőeszközei, orvosi szerkezetei lehettek. Így született meg például a „vizes terápia szett”, mellyel Gizellát a főorvos egy vízzel teli akváriumba meríti, méghozzá megalázó helyzetben. A tervezéskor a korabeli Houdini akváriumát és a mai japán szadomazo kötözési kultúrát ötvöztem.

Előfordult már, hogy valamelyik filmes munkád hatott a képzőművészetedre?

Persze, mivel bizonyos szempontból lusta vagyok. Ha filmes munkával bíznak meg, akkor azzal az elánnal alkotom meg a tárgyakat, mintha magamnak csinálnám őket. A nagy füzet például arra ösztönzött, hogy ne csak digitális montázsokat készítsek, hanem térjek vissza a hagyományos, manuális technikához. De előfordul az is, hogy egy filmes tárgyat kortárs installációként kiállítok. Így került az Ópium egyik egészalakos orvosi lelet-együttese egy galériába. A Taxidermiát követően pedig több groteszk állatpreparátumot is készítettem.

Utóbbiak között volt már gömb alakú tehénfej vagy egy disznó, melynek hasából kolbászok ágaztak ki. De állathúsból készítettél már emberi portrékat, szexuális témájú műveket is. Számos kritika ér?

Ha egy képzőművész a horror és a pornográfia területén lavírozik, azt azonnal a személyére vetítik. Ha ugyanezt teszi egy filmrendező, akkor senki sem gondolja róla, hogy zavart lelkivilága lehet. Nem is értem, hogy a hús-szobraim miért botránkoztatják meg a befogadót, pedig a tömegmédia még szörnyűbb képeket használ fel a híradásokhoz.

 

http://issuu.com/szollosi/docs


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/07 49-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11785