KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/december
KRÓNIKA
• N. N.: [Illés György 80 éves]

• Turcsányi Sándor: A szabadság fantomjai Lázadó film
• Csejdy András: James Dean, a rebellis Lázadó film
• Bikácsy Gergely: Ellázadók A francia film zendülői
• Dániel Ferenc: Orosz Kronosz Szokurov körei
• Ardai Zoltán: Tengermélyi aszály Quay-kino
• Bakács Tibor Settenkedő: Tekercsek az idő mélyén Tiltott ösvény
• Antal István: Fény Lumière
• Durst György: Száz dióból egy Feljegyzéseimből, félúton
• Jancsó Miklós: Thai Binh Capa képei
• Déri Zsolt: Botrány! Gainsbourg
• Schubert Gusztáv: Feslett bimbók Lolita-jelenség
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Játszi középkor Három szín
• Báron György: Asszonyok földje A magzat
• Bérczes László: Átlag Vérvonal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Szeress Mexikóban
• Bori Erzsébet: Cápafióka
• Mockler János: Dermedt szív
• Békés Pál: Hármasfogat
• Tamás Amaryllis: Szabadnapos baba
• Barotányi Zoltán: Sztriptízgyilkos
• Fáber András: Az ügyfél
• Tamás Amaryllis: Az oroszlánkirály
• Bíró Péter: Időzsaru
• Hungler Tímea: Időzített bomba
• Schubert Gusztáv: Karácsonyi lidércnyomás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Pókember 2.

Pápai Zsolt

 

Az amerikai sorozatfilmeket rendre az a vád éri, hogy a folytatások utánzatai, halovány kópiái csupán a korábbi epizódoknak. Sokan úgy tartják, a reprintmozik gyártásának az ötlethiány az oka, és ennek a vélekedésnek van is alapja, ám nem minden esetben az invenció kifáradásával magyarázható a jelenség. Gyakran rafinált marketingstratégia áll a háttérben, a hollywoodi szemlélet egyik fő irányelve szerint ugyanis a film ugyanolyan piaci termék, mint bármely más árucikk, amelyet ha egyszer sikeresen bevezettek, akkor addig kell gyártani, amíg népszerű, ráadásul az újabb és újabb termékváltozatoknak csak csekély mértékben szabad különbözniük a korábbiaktól.

A Pókember 2. a sorozatfilmek gyártása mögött munkáló gondolkozásmódot minden más, hasonló típusú produkciónál jobban illusztrálja. Hihetetlen gazdag anyagból, több száz füzetet számláló képregény-sorozatból válogathattak volna a producerek, ám ők nem éltek a lehetőséggel, sőt óvatos duhaj módjára voltaképp nem akartak egyebet, mint újraforgatni a több mint 800 millió dollárt fialt első részt. A film alig szolgál eredeti elemmel, szinte kizárólag az első epizódban bevált figurákat, konfliktusokat, motívumokat és trükköket használja.

Jellemző, hogy a hatalmas Marvel-univerzumból ismét egy őrült tudós-figura szerepel antagonistaként, aki mellett új karakter nem jelenik meg. A felmerülő konfliktusok is hasonlóak az első részhez: a film a világ – pontosabban New York – megmentésének kötelező problematikája mellett tovább gombolyítja az unásig ismerős szerelmi szálat és újfent hangsúlyosan tárgyalja a címszereplő identitás-válságát. A stiláris megoldások terén sem lép előre az új epizód: ismét csak néhány jelenetben érvényesülhet Sam Raimi rendező kivételes vizuális fantáziája és humora, továbbá a trükkök jellege és színvonala sem változott. Mindennek meg is van az eredménye: a Pókember 2. csak egy-egy kósza pillanatra izgalmas darab, egészében véve azonban máris idejétmúlt film.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/08 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1988