KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/december
KRÓNIKA
• N. N.: [Illés György 80 éves]

• Turcsányi Sándor: A szabadság fantomjai Lázadó film
• Csejdy András: James Dean, a rebellis Lázadó film
• Bikácsy Gergely: Ellázadók A francia film zendülői
• Dániel Ferenc: Orosz Kronosz Szokurov körei
• Ardai Zoltán: Tengermélyi aszály Quay-kino
• Bakács Tibor Settenkedő: Tekercsek az idő mélyén Tiltott ösvény
• Antal István: Fény Lumière
• Durst György: Száz dióból egy Feljegyzéseimből, félúton
• Jancsó Miklós: Thai Binh Capa képei
• Déri Zsolt: Botrány! Gainsbourg
• Schubert Gusztáv: Feslett bimbók Lolita-jelenség
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Játszi középkor Három szín
• Báron György: Asszonyok földje A magzat
• Bérczes László: Átlag Vérvonal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Szeress Mexikóban
• Bori Erzsébet: Cápafióka
• Mockler János: Dermedt szív
• Békés Pál: Hármasfogat
• Tamás Amaryllis: Szabadnapos baba
• Barotányi Zoltán: Sztriptízgyilkos
• Fáber András: Az ügyfél
• Tamás Amaryllis: Az oroszlánkirály
• Bíró Péter: Időzsaru
• Hungler Tímea: Időzített bomba
• Schubert Gusztáv: Karácsonyi lidércnyomás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Alice és Martin

Gervai András

 

Ha valaha megrendeznék a leggiccsesebb, leghazugabb filmek versenyét – pedig igazán nagy a kínálat –, André Téchiné opusa biztos bejutna az első tíz közé. A néző egy ideig bosszankodik, aztán inkább csak nevet a nyálas-nyúlós történeten, amit Courths-Mahler, Kosáryné Réz Lola vagy akármelyik jeles lektűr-szerző megirigyelhetne.

Martint – a Négyszáz csapás kis hősének távoli „rokonát” – tízéves korában ismerjük meg, amikor apjához kerül. Igazából nem derül ki, hogy anyja miért engedi-kényszeríti őt egykori szerelméhez, a gyerekről eddig hallani sem akaró férfihoz. Tíz év múlva, egy veszekedést követően a négy testvér egyike öngyilkos lesz. Martin végleg elmegy otthonról, de előtte, a vita hevében megöli az apját. Tettének oka az apa brutális személyisége – csakhogy a film erről nem győz meg minket; a „tényt” – mint a sztoriban annyi minden mást – bemondásra el kell hinnünk. Martin néhány hétig látványosan űzött vadat játszik, majd bátyjához utazik Párizsba, ahol egy tehetségkutató felfedezi, s egycsapásra ismert fotómodell lesz. Gyengéd erőszakkal sikerül magára beszélnie a nála jó tízessel idősebb Alice-t, homoszexuális féltestvére barátját-lakótársnőjét. Fene tudja, mit eszik a szelíd és vonzó lány Martinon, mit talál benne olyan izgalmasnak, amiért mindent elnéz neki: ürességét, hisztériáját, apagyilkosságát, sőt még segíti is őt – kérésére – börtönbe juttatni.

Téchiné úgy csinál, mintha izgalmas, modern lélektani drámát adna elő, ami kimerül abban, hogy szereplői nagyokat mondanak, sokat lelkiznek, látványosan szenvednek. Ebben a filmben nincs egyetlen alaposan motivált fordulat, egyetlen hiteles pillanat, egyetlen őszinte gesztus sem. A szituációkat, a szereplők magatartását, reakcióit a giccs logikája, dramaturgiája mozgatja. Minden a „modern” giccs-ember igényét, gyors üdvözülését, könnyed katarzisát szolgálja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/04 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2905