KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/december
KRÓNIKA
• N. N.: [Illés György 80 éves]

• Turcsányi Sándor: A szabadság fantomjai Lázadó film
• Csejdy András: James Dean, a rebellis Lázadó film
• Bikácsy Gergely: Ellázadók A francia film zendülői
• Dániel Ferenc: Orosz Kronosz Szokurov körei
• Ardai Zoltán: Tengermélyi aszály Quay-kino
• Bakács Tibor Settenkedő: Tekercsek az idő mélyén Tiltott ösvény
• Antal István: Fény Lumière
• Durst György: Száz dióból egy Feljegyzéseimből, félúton
• Jancsó Miklós: Thai Binh Capa képei
• Déri Zsolt: Botrány! Gainsbourg
• Schubert Gusztáv: Feslett bimbók Lolita-jelenség
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Játszi középkor Három szín
• Báron György: Asszonyok földje A magzat
• Bérczes László: Átlag Vérvonal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Szeress Mexikóban
• Bori Erzsébet: Cápafióka
• Mockler János: Dermedt szív
• Békés Pál: Hármasfogat
• Tamás Amaryllis: Szabadnapos baba
• Barotányi Zoltán: Sztriptízgyilkos
• Fáber András: Az ügyfél
• Tamás Amaryllis: Az oroszlánkirály
• Bíró Péter: Időzsaru
• Hungler Tímea: Időzített bomba
• Schubert Gusztáv: Karácsonyi lidércnyomás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vadászkunyhó

Szántó Péter

 

Soha jobb indítást: a többnyire tündérien mikrorealista cseh filmművészetnél a néző máris kellemesen borzong, ha egy mozi azzal kezdődik, hogy a háború utolsó negyedórájában hősi halált hal egy polgár, miközben körülötte mindenki – a szomszédai, barátai, sőt még családja is – már a békével törődik, a holnapra gondol. Csak még el kell temetni a hőst, megadni neki a tisztességet, miközben oly értelmetlen: miért is volt neki fontos, hogy azt a nyavalyás kis hidat ne robbantsák föl május 9-én a németek?

Aztán – stílszerűen – mintha elvágták volna.

Egy néha össze-vissza bogozott, néha meg éppenséggel iparosmódra csomózott szőnyegen ez az első elvarratlan szál. Az epizód groteszk élettelisége csak fölvillan, hogy máris haladjunk tovább a nehezen követhető, nem is nagyon érdekes történetben. Karel Kachyňa nem először mutatja egy gyerek szemével a háborút, s az azt követő napok krónikáját. Ezúttal is erről van szó: a Felső-Morvaországba vándorló anya és két csemetéje mindenféle dolgokon mennek át, melyeket nem is nagyon érdemes elmesélni, hiszen akit az ilyesmi érdekel, azt úgyis érdekelni fogja, aki viszont gyakran jár moziba, már sokszor látta mindezt, más filmekben is.

Ami még érdekessé tehetné a történetet: a helyszín lélektana. A kezdés képsorai mellett ez a különben kiváló rendező másik remek ötlete a filmre. „Népi német” vidéken vagyunk, Európa egykori leigázói most űzött vadak a saját szülőfalujukban, a nők kényszermunkán, a férfiak az erdőben, puskával, miközben az új, köztársasági hatalom már fenekedik ellenük. E helyzetből is csak egy kétszárnyú melodráma kerekedik ki azonban: a baloldalisága miatt a náci érában meghurcolt, s most is bizalmatlanul kezelt volksdeutsch papa, és az ő, kerékvágásból kitörni nem tudó SS fia végül is összefüggő élete, meg halála.

És itt a kunyhó, mely a szent csodaforrással együtt valamiféle szimbólumot volna hivatva képezni. Megfejteni nem életbe vágó.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/01 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5937