KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/december
KRÓNIKA
• N. N.: [Illés György 80 éves]

• Turcsányi Sándor: A szabadság fantomjai Lázadó film
• Csejdy András: James Dean, a rebellis Lázadó film
• Bikácsy Gergely: Ellázadók A francia film zendülői
• Dániel Ferenc: Orosz Kronosz Szokurov körei
• Ardai Zoltán: Tengermélyi aszály Quay-kino
• Bakács Tibor Settenkedő: Tekercsek az idő mélyén Tiltott ösvény
• Antal István: Fény Lumière
• Durst György: Száz dióból egy Feljegyzéseimből, félúton
• Jancsó Miklós: Thai Binh Capa képei
• Déri Zsolt: Botrány! Gainsbourg
• Schubert Gusztáv: Feslett bimbók Lolita-jelenség
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Játszi középkor Három szín
• Báron György: Asszonyok földje A magzat
• Bérczes László: Átlag Vérvonal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Szeress Mexikóban
• Bori Erzsébet: Cápafióka
• Mockler János: Dermedt szív
• Békés Pál: Hármasfogat
• Tamás Amaryllis: Szabadnapos baba
• Barotányi Zoltán: Sztriptízgyilkos
• Fáber András: Az ügyfél
• Tamás Amaryllis: Az oroszlánkirály
• Bíró Péter: Időzsaru
• Hungler Tímea: Időzített bomba
• Schubert Gusztáv: Karácsonyi lidércnyomás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A szőke indián

Gáti Péter

 

Talán nincs is olyan ember, aki gyerekkorában ne akart volna indián lenni. Cooper és Karl May erősen idealizált, bátor és rettenthetetlen rézbőrűekről szóló történetei nagymértékben táplálták ezeket az elképzeléseket. Lehet-e, újat mondani minderről?

Az NDK filmgyártása Gojko Mitić-csel a főszerepben filmek egész sorát szentelte ennek a témának. A most látható film története a 18. század végén, az angol–francia háború idején játszódik; George, a tízéves kisfiú családjával együtt menekülni-vándorolni kényszerül. A gyereket indiánok rabolják el, majd magukhoz szoktatják és felnevelik. Hétéves ott-tartózkodása tökéletesen irokézzé változtatja, még gondolkodásmódját is átalakítja. Megszereti az indiánokat, de a háború befejeztével visszakerül szüleihez. Hazatérése azonban már nem lehet végleges megoldás, hiszen többé se ide, se oda nem tartozik. George újra elindul...

A film nem tudja elhitetni a nézővel ezt az otthontalanságot, mivel kísérletet sem tesz a fiú személyiségváltozásának árnyalt és motivált bemutatására. Pedig e drámai mag köré rendeződhetne az egész cselekmény. Becsületszóra kell elhinnünk, illetve a belső monológok hatására hagyni magunkat meggyőzni a látottak helytállóságáról. A szerkezeti egyensúly végérvényesen megbomlik, amikor a képi ábrázolás a cselekmény fő vonala szempontjából közömbös, az indiántörténetek szokásos külsőségeit, sallangjait tolja előtérbe. Népszokások kimerítő felsorakoztatása, skalpolás és engesztelő áldozatok képei váltják egymást. Szinte képeskönyvvé válik a film, lexikon-szócikkek illusztrációival kiegészítve. Csak az ütemes uff-uff csatakiáltás hiányzik. Az operatőri munka eredményesen szürkült hozzá Ulrich Weiss rendező koncepciótlanságához. Ha az illúzióinkat meg akarjuk őrizni, maradjunk inkább az indiánkönyveknél.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/11 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7278