KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/december
KRÓNIKA
• N. N.: [Illés György 80 éves]

• Turcsányi Sándor: A szabadság fantomjai Lázadó film
• Csejdy András: James Dean, a rebellis Lázadó film
• Bikácsy Gergely: Ellázadók A francia film zendülői
• Dániel Ferenc: Orosz Kronosz Szokurov körei
• Ardai Zoltán: Tengermélyi aszály Quay-kino
• Bakács Tibor Settenkedő: Tekercsek az idő mélyén Tiltott ösvény
• Antal István: Fény Lumière
• Durst György: Száz dióból egy Feljegyzéseimből, félúton
• Jancsó Miklós: Thai Binh Capa képei
• Déri Zsolt: Botrány! Gainsbourg
• Schubert Gusztáv: Feslett bimbók Lolita-jelenség
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Játszi középkor Három szín
• Báron György: Asszonyok földje A magzat
• Bérczes László: Átlag Vérvonal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Szeress Mexikóban
• Bori Erzsébet: Cápafióka
• Mockler János: Dermedt szív
• Békés Pál: Hármasfogat
• Tamás Amaryllis: Szabadnapos baba
• Barotányi Zoltán: Sztriptízgyilkos
• Fáber András: Az ügyfél
• Tamás Amaryllis: Az oroszlánkirály
• Bíró Péter: Időzsaru
• Hungler Tímea: Időzített bomba
• Schubert Gusztáv: Karácsonyi lidércnyomás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tévémozi

Hűtlen asszonyok

Csala Károly

A neorealizmusnak viszonylag kései remeke, egyéb iránt pedig a hagyományos filmdráma műfajának egyik legtisztább, leghibátlanabb példája: dramaturgok, forgatókönyvírók legjobb iskolája Monicelli és Steno műve. Annak idején, amikor megjelent a magyar mozikban, még sok egyéb is szenzációként hatott benne: a női főszereplő, May Britt játéka éppúgy, mint magyar hangja, vagyis Lukács Margitnak a korabeli szinkronizálás csúcsteljesítményeként fogadott alakítása; a kicsiny szerepben nagyot alakító Lollobrigida, vagy a még kisebben föltűnő Marina Vlady… És egyáltalán: a színészek egytől egyig. A jó forgatókönyv, a minden ízükben átgondolt jelenetek és a hibátlanul fölépített írói jellemábrázolás a rendezésnek itt szinte láthatatlan szűrőjén átvetülve, törvényszerűen a legtöbbet „hozzák ki” a színészekből – nagyokból, kicsikből egyaránt. Oly világos a mondanivaló, hogy ha nem volna ilyen tökéletes a dráma lefolyása, bosszantóan didaktikusnak hatna. De itt ez a „ha”: ezért nem okító a film, hanem oktatható példája egyfajta – ma már hagyományosnak nevezhető – közönségrehatás eszköztárának és dramaturgiájának.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/03 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8226