KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/január
1895–1995
• Bikácsy Gergely: Lumière vonatán A mozgókép Pacific Szimfóniái
• Peternák Miklós: A következő száz év Filmutópia
HISTÓRIA
• N. N.: A tizenötezredik pillanat Minden kép kordokumentum?
• Bori Erzsébet: Itt lapátol a kommunista párt! Privát Németország
MAGYAR MŰHELY
• Zsugán István: Pelikán ladikján Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Sneé Péter: Honi kihívások Beszélgetés Gárdos Péterrel
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Schubert Gusztáv: A vérnősző angyal Született gyilkosok
• Könczöl Csaba: Játék és szimuláció Ölj számítógépen!
KÖNYV
• Hirsch Tibor: Ha Bolyai, akkor nem-euklideszi Frivol múzsa
• Váradi Júlia: A Meseautó esélye Beszélgetés Király Jenővel
• Kovács András Bálint: A Meseautó esélye Beszélgetés Király Jenővel
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Az elfeledett nevetés Pordenone
RETROSPEKTÍV
• Bori Erzsébet: Élet a dobozban Film-múzeum
• Antal István: A szem és a fül Lengyel avantgárd
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Bronxi mese
• Bori Erzsébet: Kétségek között
• Bíró Péter: A specialista
• Mockler János: Egy lány miatt
• Schubert Gusztáv: Veszélyes vizeken

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Guy Ritchie: Az U.N.C.L.E. embere

Párhuzamosok találkozása

Varró Attila

Guy Ritchie idei kémfilmje elegáns zsánerkísérlet a kortárs attrakciók mozijában

A 60-as évek nagy kémfilmes reneszánsza idején a két világháború közötti műfajéra karakterközpontú, krimi-narratívákra épített (melo)drámái radikális változáson estek át, és a James Bond-féle brit revízió akcióorientált, sci-fi eszköztárral felturbózott hollywoodi mutációja azóta is párhuzamosan halad az old-school Carré-adaptációk és neo-klasszikus 007 opuszok európai nyomvonalával – sőt időközben posztmodern vonásokkal és CGI-mázzal felvértezve, önálló (szubzsáner-)nevet szerzett magának. Habár manapság a spy-fi fő alapanyagát a – többnyire szintén brit eredetű – képregények szolgáltatják, legyen szó Ellis zord társadalomszatírájáról (RED), Alan Moore-féle steampunk-mutációról (League of Extraordinary Gentlemen) vagy Millar übertrendi akcióorgiájáról (Kingsman/ The Secret Service), a műfajhibrid igazi ősforrását a televíziós sorozatok jelentik az Atlanti-óceán mindkét partján: az angoloknál a műfaj-első Danger Man, az emblematikus Avengers vagy a bizarr egzisztencialista gyöngyszem The Prisoner – a jenkiknél az örökzöld Mission Impossible, a pre-steampunk Wild Wild West, a Get Smart komédiája vagy a Hatmillió dolláros férfi és a Bionikus nő szuperhős párosa. Szinte elkerülhetetlen volt, hogy ezekre a sorozatokra rátaláljon a látvány-truvájokra, techno-víziókra és franchise-okra éhes kortárs Hollywood, csupán az meglepő, hogy majdnem húsz évet kellett várni a spy-fi amerikai alapköveként tisztelt és évtizedek át (kép)regényeket, moziverziókat, spinoffokat szaporító The Man from UNCLE megfilmesítésére, ráadásul (a hosszas hányattatások után) épp egy brit alkotópárosra bízták levezénylését.

Guy Ritchie és a Sherlock Holmes-duplázás óta új alkotótárssá előlépett Lionel Wigram író-producer előtt nyitva állt a lehetőség, hogy jogos bosszút állva az Avengers és a LOEG-képregény álomgyári meggyalázásáért valami végletekig pörgetett, triplafedeles posztmodern effektparádét varázsoljanak az MGM kultszériájából – ezt szerencsére a hajdani alkotótárs Matthew Vaughn (új játszópajtásával, Mark Millarral) megtette előttük hazai alapanyagból, a Kingsman-filmben példásan bizonyítva az efféle zsánerhatványozás immár reménytelen idejétmúltságát. Ritchie inkább merészebb utat választott, és a spy-fi-ban rejlő neo-klasszikus lehetőségek felé mozdult el. A bőséggel kínálkozó, eszelősnél eszelősebb UNCLE-epizódok helyett az első évadot nyitó visszafogott darabokból válogatott alapötletekért (élen a The Quadripartite Affair-rel), túlrajzolt világpusztító összeesküvés helyett maradt az atombomba origójánál, a fantasztikus kelléktárat szerény kütyükig csupaszította, hőspárosának közös kalandját pedig inkább – egyfajta eredettörténet gyanánt – két gyökeresen eltérő mentalitású, motivációjú és munkamódszerű titkos-ügynök nézeteltérésekkel teli összecsiszolódásának szentelte (ami a Sherlock-Watson páros meleg tapintású meséihez hasonlóan egyfajta reflexió is lehet a Ritchie-Wigram kooperációra). Agresszív műfajhibrid helyett a végeredmény sokszínű kalandfilm, humora inkább jellemkomikumra, mint harsány zsánerparódiára épül, szolid romantikus szála hitchcocki duplafedelet rejt, a kötelező fantasztikum helyét pedig a retró stílusvilág veszi át.

Hasonlóan a poszt-Kill Bill Tarantinóhoz, Ritchie immár nem a hiperaktív távol-keleti akciómodellek kinetikus energiáit ülteti át képi/verbális fiesztákba, inkább az olasz zsánerfilm fénykorának teátrálisabb és szertartásosabb, klasszikus szerkesztésű éldarabjaihoz nyúl inspirációért Leone-westerntől a Bava-féle Diabolikig – nem véletlenül helyezi szinte a teljes cselekményt az ezeréves római márványszobrok, kifinomult milánói divatcikkek és kézzel összeillesztett sportkocsik 60-as évekbeli Itáliájába. Az UNCLE embere kétségtelenül nélkülözi a hagyományos kémfilmektől elvárható jellemábrázolást és csavaros konspirációs logikát, miként a kortárs akciófilmek látványorgiái helyett is csupán fegyelmezett stílusjátékok pótszerét kínálja (lásd a nagy rajtaütés képregénypanelekre osztott párhuzamos szekvenciáit). Ám lelkesen és elegánsan próbálja összehozni egymással az ódon zsánerhagyományt és az ezredfordulós közönségigényt, márpedig ez manapság olyan lehetetlen küldetés, amit legfeljebb egy-egy Mission: Impossible vállal az Álomgyárban. Ritchie idei filmje nem jár zajos sikerrel, de legalább az illúzióját megadja annak, hogy ezek a párhuzamosok – akárcsak homoerotikus árnyalatokkal megrajzolt hőspárosai – valahol mégis gyengéden összeérnek, bár túl a látóhatárunkon, mégis a végtelenen innen.

 

AZ U.N.C.L.E. EMBERE (The Man from UNCLE) – amerikai, 2015. Rendezte: Guy Ritchie. Írta: Lional Wingram és Guy Ritchie. Kép: John Mathieson. Szereplők: Henry Cavill (Napoleon), Armie Hammer (Kuryakin), Alicia Vikander (Gaby), Elizabeth Debicki (Victoria). Gyártó: Davis Entertainment / Warner Brothers. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 116 perc.

 

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/09 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12382