KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/február
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lancester és Volonté
• Perjés Géza: Nyilatkozat
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: Krém torta nélkül A magyar film és a közönség
• Gothár Péter: Részleg-részletek Nem vagyunk divatban
• Bérczes László: Nem más Beszélgetés Elek Judittal
• Janisch Attila: „A Föld se volt más, mint egy fölborult fazék” Beszélgetés Szász Jánossal
1895–1995
• Kelecsényi László: [Krúdy tárcájáról]
• Krúdy Gyula: A fény hőse Pesti levelek

• Király Jenő: Frankenstein és Faust Frankenstein-tanulmányok (1.)
• Reményi József Tamás: Cseresznyéskert, 1936 Csalóka napfény
• Dániel Ferenc: Dosztojevszkij-mutatvány Innokentyij Szmoktunovszkij
KRITIKA
• Fábry Sándor: Zúg a Volga Vigyázz a kendődre, Tatjána!
• Forgách András: Kamu A pestis
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Függőkertek
• Glauziusz Tamás: Mina Tannenbaum
• Nagy Gergely: Végsebesség
• Takács Ferenc: Négy esküvő és egy temetés
• Mockler János: Hegylakó 3.
• Asbóth Emil: Junior

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Láncra vert igazság

Pápai Zsolt

Nothing but the Truth – amerikai, 2008. Rendezte: Rod Lurie. Szereplők: Kate Beckinsale, Mat Dillon, Vera Farmiga. Forgalmazó: Budapest Film. 103 perc.

 

2005-ben az Egyesült Államokban nagy port kavart a New York Times egyik újságírónőjének bebörtönzése: Judit Millernek az volt a bűne, hogy többszöri felszólításra sem nevezte meg azt a CIA-forrását, akitől a Bush-kormányzat piszkos ügyeinek leleplezését célzó írásaihoz az infókat kapta. Az ügyész úgy érvelt, hogy Miller árt a hazájának, ha nem adja fel az árulót, az újságírónő viszont állhatatosan védte informátorát.

Rod Lurie rendező (A manipulátor; Az utolsó erőd) ezt a történetet használta fel kiindulópontul, és egy játékidőnyi terjedelemben rögtön két filmet is leforgatott. Kezdetben Az elnök emberei című klasszikus mozi kortárs változatát, azaz feszes politikai thrillert ígér, ámde az expozíció lezárultával az újságírói etikáról szóló elmélkedést kínál. Jóllehet a műfajváltás zavarólag hat, és a jeleneteknek van egy csipetnyi tévéfilmes stichje is, egészében pozitív a mérleg.

Lurie nagy súlyokat helyez a színészek vállára, továbbá láthatóan bízik abban, hogy a központi probléma hosszú távon is megőrzi érdekességét. A rendező jól számol: a színészek teherbíróak, és a suspense egy darabig azután is erős, amikor már nem thrillert, hanem drámát látunk, a titokzatos informátor kilétével kapcsolatos kérdések ugyanis nyugtalanítóan színezik át az epizódokat. A Mat Dillon – mondjuk így – vérlázítóan megnyerő ügyészétől folyamatosan szorongattatott hősnő mindeközben afféle hérosszá alakul, már-már valószerűtlen figurává válik, az önsorsrontó viselkedésének megítélésével kapcsolatos legfőbb kérdés pedig egyre tolakodóbb: vajon miért nem hajlandó semmiféle kompromisszumra, vádalkura az ügyésszel? Sajnos a fináléhoz közeledve a feszültség adagolásának ritmusa akadozni kezd, ámde amikor már éppen érdektelenségbe fulladna a film, a zárlat méretes csattanójának fényében visszamenőleg minden érthetővé válik.

Extrák: Semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/11 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10350