KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/február
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lancester és Volonté
• Perjés Géza: Nyilatkozat
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: Krém torta nélkül A magyar film és a közönség
• Gothár Péter: Részleg-részletek Nem vagyunk divatban
• Bérczes László: Nem más Beszélgetés Elek Judittal
• Janisch Attila: „A Föld se volt más, mint egy fölborult fazék” Beszélgetés Szász Jánossal
1895–1995
• Kelecsényi László: [Krúdy tárcájáról]
• Krúdy Gyula: A fény hőse Pesti levelek

• Király Jenő: Frankenstein és Faust Frankenstein-tanulmányok (1.)
• Reményi József Tamás: Cseresznyéskert, 1936 Csalóka napfény
• Dániel Ferenc: Dosztojevszkij-mutatvány Innokentyij Szmoktunovszkij
KRITIKA
• Fábry Sándor: Zúg a Volga Vigyázz a kendődre, Tatjána!
• Forgách András: Kamu A pestis
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Függőkertek
• Glauziusz Tamás: Mina Tannenbaum
• Nagy Gergely: Végsebesség
• Takács Ferenc: Négy esküvő és egy temetés
• Mockler János: Hegylakó 3.
• Asbóth Emil: Junior

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szétcsúszva

Kis Anna

 

Találó a magyar cím: az angol-amerikai drogkrimiben valóban minden kissé szét van csúszva. Az első perctől kezdve, amikor a vidéki, zöldfülű Carl az ismeretlen Londonba érkezik, hogy felderítse a sikeres ügyvédbáty hirtelen halálának körülményeit, csúszik minden szanaszét, a történeten belül és kívül, a szereplők pszichológiájában és dramaturgiai szinten egyaránt. Először is semmi nem az, aminek látszik (nem nagy meglepetés a mai fondorlatos világban): az irigyelt ügyvédkarrier mögött, a maga pulzáló, színpompás valójában feltárul egy partikkal, transzvesztitákkal és kéjnőkkel berendezett, víziókkal, „csúsztatott” dimenziókkal díszített kábítószeres alvilág. A különböző tudatmódosítók sikamlós talaján majdnem szétcsúszik a film morálját megjelenítő Carl is. Sunny, a báty Gwyneth Paltrow prototípusra előállított volt barátnőjének angyaliságán esett sötét folt kicsit igényesebb pszichológiai kidolgozást érdemelt volna, ahogy az alvilági főgonosz kegyetlensége sem fér meg színpadias bugyutasága mellett. Az ígéretes, frappánsan összefogott első félóra után a rendező megadja magát a kábítószeres alvilág kínálta látvány- és hangulatlehetőségek csábításának, és egy kézlegyintéssel elintézi az egyre laposodó és egyre több hiteltelen mozzanattal tarkított történetet. A már-már megengedhetetlenül brutális végkifejlet viszont annyira cinikusan tükrözné a felvetett problémákból kivezető egyetlen reálisnak látszó utat, hogy az már sok volna: mesébe illő felmentő sereg vívja ki a boldog véget. S e stilisztikailag is elemelt happy end ironikus hiteltelensége lesz a film első hiteles gesztusa.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/01 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2057