KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/február
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lancester és Volonté
• Perjés Géza: Nyilatkozat
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: Krém torta nélkül A magyar film és a közönség
• Gothár Péter: Részleg-részletek Nem vagyunk divatban
• Bérczes László: Nem más Beszélgetés Elek Judittal
• Janisch Attila: „A Föld se volt más, mint egy fölborult fazék” Beszélgetés Szász Jánossal
1895–1995
• Kelecsényi László: [Krúdy tárcájáról]
• Krúdy Gyula: A fény hőse Pesti levelek

• Király Jenő: Frankenstein és Faust Frankenstein-tanulmányok (1.)
• Reményi József Tamás: Cseresznyéskert, 1936 Csalóka napfény
• Dániel Ferenc: Dosztojevszkij-mutatvány Innokentyij Szmoktunovszkij
KRITIKA
• Fábry Sándor: Zúg a Volga Vigyázz a kendődre, Tatjána!
• Forgách András: Kamu A pestis
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Függőkertek
• Glauziusz Tamás: Mina Tannenbaum
• Nagy Gergely: Végsebesség
• Takács Ferenc: Négy esküvő és egy temetés
• Mockler János: Hegylakó 3.
• Asbóth Emil: Junior

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tükör

Tamás Amaryllis

 

A tavalyi Titanic vendégeként Budapesten járt Jafar Panahi vallomása szerint az ihlető forrás a Tükör elkészültéhez egy ismeretlen öregasszony látványa… Ült a padon, ölébe ejtett kézzel, pénzét számolgatva. Milyen lehet egy örökre zárt körben, téridőben létezni, a menekülés, a változás legcsekélyebb reménye nélkül? Akkor értette meg és érezte először, hogy az iráni társadalomban mindenki levehetetlen álarcot visel; csak a gyermek – legyen akár fiú, akár lány – bízik még abban, hogy soha sem fog szerepet játszani, mert önmaga kíván lenni.

A Tükör hőse, Mina iskolája előtt várakozik az anyjára, bal karja gipszben. Kicsit álmatag Seherezade-tekintettel nézi a világot, az élhetetlen, de mégis otthonául szolgáló dzsumbujvárosban. Bátran perlekedik mindenkivel; a férfiakkal is, akik majd, néhány esztendő teltével, leplek mögé bújtatják egész valóját. Cserfes hangja – bármily profánul is hangozzék – merész „tücsökzene” a líraiságát vesztett, kényszerglobalizálódott „modern apokalipszisben”.

A filmben szinte nem történik semmi – és minden megtörténik. Panahi filmje afféle filléres mozi, a film ős-, vagy ha tetszik legújabb korából. Semmi csalás, semmi szemfényvesztés, a legszebb mesenyelven egybesimul realitás és fikció. Panahi a felnőtt – s nem a szappanoperákkal butított – nézőnek készíti remekeit.

Focimeccs-időnyi a történet – háttérzajként lerobbant autókból, koszlott taxiállomások ósdi rádiókészülékein hallatszik a közvetítés –, míg Mina visszakerül oda, ahonnan igazán el sem veszett. Ha már a Tücsökzenét említettem, a véda-tanokban (is) magyarázatot kereső Szabó Lőrincet kell idéznem: „Kis gyermek voltam: nagy a világ és minden csupa kérdés, / csak válasz nincs sehol sem a hosszú úton.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/05 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2563