KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/február
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lancester és Volonté
• Perjés Géza: Nyilatkozat
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: Krém torta nélkül A magyar film és a közönség
• Gothár Péter: Részleg-részletek Nem vagyunk divatban
• Bérczes László: Nem más Beszélgetés Elek Judittal
• Janisch Attila: „A Föld se volt más, mint egy fölborult fazék” Beszélgetés Szász Jánossal
1895–1995
• Kelecsényi László: [Krúdy tárcájáról]
• Krúdy Gyula: A fény hőse Pesti levelek

• Király Jenő: Frankenstein és Faust Frankenstein-tanulmányok (1.)
• Reményi József Tamás: Cseresznyéskert, 1936 Csalóka napfény
• Dániel Ferenc: Dosztojevszkij-mutatvány Innokentyij Szmoktunovszkij
KRITIKA
• Fábry Sándor: Zúg a Volga Vigyázz a kendődre, Tatjána!
• Forgách András: Kamu A pestis
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Függőkertek
• Glauziusz Tamás: Mina Tannenbaum
• Nagy Gergely: Végsebesség
• Takács Ferenc: Négy esküvő és egy temetés
• Mockler János: Hegylakó 3.
• Asbóth Emil: Junior

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ház a Kísértet-hegyen

Varró Attila

 

Az Eisenhower-éra kifulladását hozó 1958-as év az amerikai gótika kísértetház-szubzsánerének tündöklő esztendeje volt, amelynek egét egy ikercsillag fénye ragyogta be: Shirley Jackson San Francisco-i írónő papírra vetette Haunting of te Hill House című kitűnő horror-regényét, William Castle peremhollywoodi rémrendező-producer pedig a matiné-közönség nagy örömére bemutatta a kétes értékű pályafutásának egyik csúcspontját jelentő House on the Haunted Hillt. A két alapművet nemcsak a műfaj, a téma és gyanúsan összecsengő címük rokonítja egymással: negyven évvel később gyakorlatilag egyszerre porolták le őket a stúdiórendszer anyagbeszerzői, hogy a digitális effekt-virtuózok egy újabb játszótéren is kipróbálhassák tudásukat. Jan de Bont CGI-bolhacirkusza, az Átok csupán tűnő árnyéka lett Jackson klausztrofób klasszikusának, amelyből Robert Wise pixeldémonok nélkül is szokatlanul nyomasztó, eredeti filmverziót forgatott még 1964-ben, szóval duplán kár volt a visszatapsolásért. A zsáner iránt sokkal fogékonyabb William Malone, aki inaséveit a Mesék a kriptából tévésorozatnál töltötte, eddigi mozifilm-pályaképét pedig főként az Alien-sztori változatos verziói alkotják (Scared to Death, Creature), szerencsére több invencióval és háttérismerettel vágott neki a Castle-remake-nek, és a hajmeresztő kompjutertrükkökkel szemben inkább az ódivatú borzongatás módszereit részesítette előnyben.

Az új változat kontúrjaiban híven követi az eredeti forgatókönyvet, csupán a méretek változnak: Castle elhagyatott szellemtanyájából Malone-nál zord kőszirten magasodó kihalt elmegyógyintézet lesz, ahol néhány legyilkolt rokon-lélek helyett kegyetlen emberkísérletek áldozatainak bosszúszomjas kísértetei lesnek az egyéjszakás túlélőtúra résztvevőire, akik jutalma tízezer dollárról kerek egymillióra gyarapodott. Bár a szereplők többsége a tinihorror-szabványt követi, a két főhős bőven kárpótolja a nézőt: Geoffrey Rush könnyed, szellemes Vincent Price-játéka láttán még Tim Burton is sírva fakadna a meghatottságtól („Ez a ház ÉL!”), Famke Janssen pedig biztos éremesélyes lenne a filmtörténet Fekete Özvegy-figurái közt megrendezett karizma-versenyen. Az érdemek tetemes része azonban mindenképp a rendezőé: míg Castle annak idején a közönségét lelkiismeretlenül manipuláló házigazdával azonosult (a vetítéseken például adott jelre egy foszforeszkáló óriáscsontváz repült át a nézők felett), Malone az alanyaiból szakavatott kézzel részeket kimetsző Wannacut („Vágnivágy”) doktor szerepét osztotta magára. A gátlástalan mennyiségben leforgatott jelenetek közül utólag remek érzékkel vágta ki a felesleges hajszákat, erőltetett humoros közjátékokat, sőt a drága digitális effektek jelentős hányadát is. A boncasztalon maradt végeredmény egy önfeledt videoklip-gore hibrid, ideális éjszakai kikapcsolódás így Halloween idején.

Amelynek végén új nap virrad az óceánból Hollywoodra.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/12 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3156