KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/február
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lancester és Volonté
• Perjés Géza: Nyilatkozat
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: Krém torta nélkül A magyar film és a közönség
• Gothár Péter: Részleg-részletek Nem vagyunk divatban
• Bérczes László: Nem más Beszélgetés Elek Judittal
• Janisch Attila: „A Föld se volt más, mint egy fölborult fazék” Beszélgetés Szász Jánossal
1895–1995
• Kelecsényi László: [Krúdy tárcájáról]
• Krúdy Gyula: A fény hőse Pesti levelek

• Király Jenő: Frankenstein és Faust Frankenstein-tanulmányok (1.)
• Reményi József Tamás: Cseresznyéskert, 1936 Csalóka napfény
• Dániel Ferenc: Dosztojevszkij-mutatvány Innokentyij Szmoktunovszkij
KRITIKA
• Fábry Sándor: Zúg a Volga Vigyázz a kendődre, Tatjána!
• Forgách András: Kamu A pestis
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Függőkertek
• Glauziusz Tamás: Mina Tannenbaum
• Nagy Gergely: Végsebesség
• Takács Ferenc: Négy esküvő és egy temetés
• Mockler János: Hegylakó 3.
• Asbóth Emil: Junior

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hadijátékok

Szilágyi Gábor

 

Változnak az idők, változnak a tinédzserekről szóló filmek. A kamaszszerelmet, a szexuális „ébredést” az iskolai problémákkal fűszerező történetek mellett a ‘80-as évek elején újfajta tizenévestípus jelent meg a filmvásznon. Hőse a tehetséges, intelligens (főleg) fiúgyerek, aki általában valamilyen véletlen folytán a felnőttvilág valamely kulcspozíciójába kerül, s aktív részese, sőt irányítója lesz az átlagpolgár számára egyébként egyszerűen megközelíthetetlen, befolyásolhatatlan folyamatoknak. Vagyis döntéseinek hatása túllépi önnön világának kereteit.

Ilyen srác a Matthew Broderick által megformált tinédzser is. John Badham filmjének főszereplője, akiben persze azért megvannak a hagyományos „rossz tulajdonságok” is. Jószerivel csak egyetlen dolog érdekli: a számítógépek. Az egyszerű diákcsínyek mellett (mint például az osztályzatok kijavítása) ő is az egyik résztvevője annak a Nagy Nemzeti Játéknak, amelyet az amerikai értelmiségiek milliói űznek azzal a céllal, hogy behatolnak bármelyik cég számítógépes rendszerébe, s információkat csapoljanak le róla. Így botlik bele azután a fiú az Egyesült Államok NORAD rakétavédelmi rendszerébe, s annak szuperkomputerét – azt hívén, hogy egy újfajta videójátékkal van dolga – egy globális termonukleáris háborúra hívja ki.

És megindul a hajsza! Badham – néhány rövidzárlat ellenére – biztos kézzel irányítja a több szálon futó cselekményt, a behatoló utáni kutatást, illetve a beindult háború gépezet fölötti irányítás visszaszerzéséért folytatott küzdelmet. A tehetetlen szakértők és katonák asszisztálása mellett végül kétségbeesett harc kezdődik a III. világháború elkerüléséért a véghelyzetbe került fiú és a félelmetesnek fényképezett, megbolondult szupergép között.

A hátborzongató és aktuális alapötletre – nálunk éppen most készül az információvédelmi törvény – épülő film végső kicsengése: a nukleáris háború tervezése – még szuperkomputerekkel is őrültség és hiábavalóság. Badham szórakoztató és elgondolkoztató mozija alapfilm lett, amelyet azonban jó magyar szokás szerint megint megelőzött egy (ezúttal elfogadható) utánzat, a közelmúltban vetített Bujkáló című kanadai tévéfilm.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/11 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4912