KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/február
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lancester és Volonté
• Perjés Géza: Nyilatkozat
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: Krém torta nélkül A magyar film és a közönség
• Gothár Péter: Részleg-részletek Nem vagyunk divatban
• Bérczes László: Nem más Beszélgetés Elek Judittal
• Janisch Attila: „A Föld se volt más, mint egy fölborult fazék” Beszélgetés Szász Jánossal
1895–1995
• Kelecsényi László: [Krúdy tárcájáról]
• Krúdy Gyula: A fény hőse Pesti levelek

• Király Jenő: Frankenstein és Faust Frankenstein-tanulmányok (1.)
• Reményi József Tamás: Cseresznyéskert, 1936 Csalóka napfény
• Dániel Ferenc: Dosztojevszkij-mutatvány Innokentyij Szmoktunovszkij
KRITIKA
• Fábry Sándor: Zúg a Volga Vigyázz a kendődre, Tatjána!
• Forgách András: Kamu A pestis
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Függőkertek
• Glauziusz Tamás: Mina Tannenbaum
• Nagy Gergely: Végsebesség
• Takács Ferenc: Négy esküvő és egy temetés
• Mockler János: Hegylakó 3.
• Asbóth Emil: Junior

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Disznó szerencse

Koltai Ágnes

 

A szocializmus jól fejlett, egészségesen rózsaszín disznaját, melyet szigorúan csak a közösség asztalán lehet feltálalni, Bacsó Péter A tanú című filmjében gusztáltuk meg. Dezső, a családtagként tisztelt, titokban babusgatott sertés a kulináris örömök és a rendfenntartó erők packázásának forrása volt. Mert lehet-e zamatosabb bármi is a feketén vágott állat kolbászánál és karajánál – azokban az időkben, amikor a begyűjtés és a padláslesöprés már-már virtus volt?

A buta szemű, ínycsiklandóan vastag combú, tekintélyes farú sertés nemcsak nálunk választotta a kollektivizálás helyett az illegalitást, veszélyeztetve ezzel az ínség elosztásának kényes egyensúlyát. Dezső, a húsfogyasztás és az új rend közötti szoros összefüggés élő-holt szimbóluma, a béke alászállásáról szóló bohózatok totemállata. Nélküle elképzelhetetlen a béke. Az eldugott malac és a megszálló hadsereg farkasétvágya ezúttal egy NDK-film témája, s lám, mit tesz a humor (még a kicsit bumfordi is); a szokásos DEFA-kedélytelenséget derű és önirónia váltja fel. Fergeteges szatíra nem kerekedett belőle, de meglepően őszinte és csipkelődős filmet láthatunk arról, hogy milyen keserves élete volt a süldő malacoknak a kettéosztott Németországban valamikor Berlin eleste és a Fal felhúzódzkodása közt. Fejvesztetten rohangáltak, nem beszélve korgó gyomrú gazdáikról és a még náluk is éhesebb begyűjtési biztosokról. Márpedig ekkora étvágy disznót győz!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/08 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5457