KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/február
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lancester és Volonté
• Perjés Géza: Nyilatkozat
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: Krém torta nélkül A magyar film és a közönség
• Gothár Péter: Részleg-részletek Nem vagyunk divatban
• Bérczes László: Nem más Beszélgetés Elek Judittal
• Janisch Attila: „A Föld se volt más, mint egy fölborult fazék” Beszélgetés Szász Jánossal
1895–1995
• Kelecsényi László: [Krúdy tárcájáról]
• Krúdy Gyula: A fény hőse Pesti levelek

• Király Jenő: Frankenstein és Faust Frankenstein-tanulmányok (1.)
• Reményi József Tamás: Cseresznyéskert, 1936 Csalóka napfény
• Dániel Ferenc: Dosztojevszkij-mutatvány Innokentyij Szmoktunovszkij
KRITIKA
• Fábry Sándor: Zúg a Volga Vigyázz a kendődre, Tatjána!
• Forgách András: Kamu A pestis
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Függőkertek
• Glauziusz Tamás: Mina Tannenbaum
• Nagy Gergely: Végsebesség
• Takács Ferenc: Négy esküvő és egy temetés
• Mockler János: Hegylakó 3.
• Asbóth Emil: Junior

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az éneklő kutya

Lajta Gábor

 

Jack London világát filmre venni eléggé reménytelen vállalkozás. Mert hiába csábító a kaland, az egzotikum; a film inkább drámai műfaj, mintsem regény, vagy novella. Nehezen bírja a laza szerkezetet és képtelen (vagy csak nagy erőszaktevések árán) megjeleníteni a belső monológokat, és a Jack Londonra annyira jellemző végsőkig redukált fizikai lét és szenvedés leírásait. Ráadásul a filmen egy bogárnyi rezzenést óriásivá kell nagyítani, hogy látható legyen.

Egy igazi London-adaptációnak tehát sajátos, új filmnyelvet kellene teremteni a mondanivaló kifejezésére. Az éneklő kutya meg sem kísérti az előbbi feladatot: fáradt kalandfilm, amely nem csigázza fel az érzékeinket, de kirívó rosszaság sincs benne. A hálásabb mozinéző előtt ez a rendezői fásultság még távolságtartásnak, reálisabb ábrázolókészségnek is látszódhat. Tény, hogy a szinte esetlegesen továbbgördülő történetből kirajzolódik Jack London világa: a szabadság és a szabadság korlátai, a véletlen és az engedés a véletlennek, és legfőképp a szabadság elnyomása. A megjelenítés érdekessége a rusztikus, nyers színészi játék és az ízes szinkronhangok, valamint az a furcsa, kicsit bugyuta igénytelenség, ahogy a rendező egymás mellé rakja az eseménykockákat, mintha sörivó főhőséhez hasonlóan ő is állandóan imbolygó objektívon át nézné a világot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/11 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7279