KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/február
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lancester és Volonté
• Perjés Géza: Nyilatkozat
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: Krém torta nélkül A magyar film és a közönség
• Gothár Péter: Részleg-részletek Nem vagyunk divatban
• Bérczes László: Nem más Beszélgetés Elek Judittal
• Janisch Attila: „A Föld se volt más, mint egy fölborult fazék” Beszélgetés Szász Jánossal
1895–1995
• Kelecsényi László: [Krúdy tárcájáról]
• Krúdy Gyula: A fény hőse Pesti levelek

• Király Jenő: Frankenstein és Faust Frankenstein-tanulmányok (1.)
• Reményi József Tamás: Cseresznyéskert, 1936 Csalóka napfény
• Dániel Ferenc: Dosztojevszkij-mutatvány Innokentyij Szmoktunovszkij
KRITIKA
• Fábry Sándor: Zúg a Volga Vigyázz a kendődre, Tatjána!
• Forgách András: Kamu A pestis
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Függőkertek
• Glauziusz Tamás: Mina Tannenbaum
• Nagy Gergely: Végsebesség
• Takács Ferenc: Négy esküvő és egy temetés
• Mockler János: Hegylakó 3.
• Asbóth Emil: Junior

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Gengszterek sofőrje

Fekete Ibolya

Megint egy film a „majdnem jó” kategóriából. Ha a kellemesen eltölthető másfél órát mérlegelem, akkor jó. Ha viszont arra gondolok, hogy léteznek „igazán jó” filmek a mozi és a filmművészet rugalmas határán, melyek csupán remekül megcsinált kalandfilmek, krimik, westernek vagy napi banalitások, mégis éreztetik a mozi igazi lehetőségeit, akkor azt kell mondanom, hogy a Gengszterek sofőrje ezt a színvonalat már nem éri el.

Maga az ötlet kiváló: valaki abból él, hogy betörésekhez (bankrablásokhoz) vállal fuvarozást. „Cowboy”-nak hívják, és nem véletlenül: ő a modern nagyvárosok alvilágában újjászületett westernhős. Magányos és háttérnélküli, hallgatag, titokzatos és legyőzhetetlen. Éppoly halálos nyugalommal vezeti ki menekülő ügyfeleit a legszorongatóbb rendőrgyűrűből, ahogy elődei sütötték el a coltot megelőzve egynegyed szempillantással ellenfelüket. Kis időre mellécsapódik az ugyancsak magányos fiatal nő, és megjelenik a Nagy Ellenfél, a seriff-rendőrfőnök is.

Nemcsak régi mozinosztalgiáról van szó: a film egész cselekménye, hangulata, a klasszikus western-dramaturgiát követi lépésről lépésre. Csak a ritmust hibázzák el, de azt majdnem mindig. Az autós üldözések egy fokkal hosszabbak (vagy rövidebbek), semhogy igazán izgulhassunk.

Ez a rendőrfőnök-seriff nem méltó ellenfele Cowboynak. Holott az alkotók nyílván gondosan ki akarták dekázni a kényes egyensúlyt – nem véletlenül hasonlít egymásra a két főszereplő. Csakhogy amíg Ryan O’Neal igen meggyőző, a túlkoros kamaszként is felnőttesen ellenszenves Bruce Dern rendőrfőnöke se nem elég gonosz, se nem elég nevetséges.

Fanyalogtam egy izgalmas filmen? Talán nincs igazam. Nem olyan jó a moziműsor, hogy nyugodt szívvel bárkit is lebeszélhetnék egy üldözéses, itt-ott romantikus film megnézéséről.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/03 41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7947