KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/április
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Miskin infarktus előtt
FILMSZEMLE
• Mikola Gyöngyi: Napilapok zsellérei Szemle-töredékek
• Ardai Zoltán: Lassú hajó Kína felé Dokumentumszemle
• Kovács András: Párbeszéd a közönséggel A zsűrielnök jegyzetei
• N. N.: A 26. Magyar Filmszemle díjai
• Székely Gabriella: Berend Iván gyémántjai Beszélgetés Simó Sándorral
• Bakács Tibor Settenkedő: És a vonat megy... Beszélgetés Pacskovszky Józseffel
• Bérczes László: Mozi van Lumière-tekercsek
• Bóna László: Jákob oszlopa A kövek üzenete
KRITIKA
• Radnóti Sándor: Weisz Gizella A részleg
• Almási Miklós: Legenda csak egy van Megint Tanú
• Hegyi Gyula: Lefele könnyebb Törvénytelen
• Kovács András Bálint: Az erőszak léhasága Ponyvaregény
• Schubert Gusztáv: A ponyvahősök lázadása Interjú a vámpírral
1895–1995
• Forgács Éva: A megmozdított kép Moholy-Nagy László
• Molnár Gál Péter: Egy ázsiai Párizsban Mozzsukin

• Fáber András: Mozarttól keletre Beszélgetés Lucian Pintiliével
KÖNYV
• Györffy Miklós: Ha én filmlexikont szerkesztenék Lexikon
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Egyszerű emberek
• Fáber András: Zaklatás
• Nagy Gergely: Camilla
• Harmat György: A Maszk
• Sneé Péter: Halálugrás
• Barotányi Zoltán: Parazita
• Turcsányi Sándor: Promenád a gyönyörbe
• Tamás Amaryllis: Egy apáca szerelme

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Kazuo Ishiguro – Mark Romanek: Ne engedj el!

Elrendelt rabiga

Roboz Gábor

Kazuo Ishiguro sikerregényéből Mark Romanek forgatott míves sci-fi melodrámát.

Kazuo Ishigurónak a közel harminc évvel ezelőtt indult karrierje során mindössze néhány regénnyel sikerült beírnia magát a kortárs angol irodalom illusztris képviselői közé. A Nagaszakiban született, de hamar Angliába települt szerző higgadt tempóban formált életműve különböző nemű és korú, ám hasonló hangon megszólaló elbeszélők történeteinek gyűjteménye. Talán pont az elbeszélések szűk fókuszának és a hangvétel személyességének köszönhető, hogy a filmkészítők eddig jobbára óvakodtak a szerző szövegeinek bekebelezésétől: a Napok romjai (1993) patinás James Ivory-feldolgozása óta a kliprendezőként befutott Mark Romanek Ne engedj el! (2010) című mozija csupán a második Ishiguro-adaptáció.

A mindig egyes szám első személyben megszólaló (és gyakran megbízhatatlan) narrátorokat szerepeltető szerző olyan élettörténeteket (vagy -töredékeket) tár az olvasó elé, amelyek alanyai főként melankolikus hangvétellel számolnak be az életüket átszövő lehetőségekről és veszteségekről. Az oeuvre egyes darabjait ugyanakkor nem csak az elbeszélői megoldások, hanem bizonyos visszatérő témák (mint a felelősség vagy a nők szerepének változása) is összefűzik, és további kapcsot biztosít az író egyszerűségében is elegáns stílusa. Ráadásul hiába érezhető Ishiguro tudatos távolodása a karriert megalapozó regényhármas (A Pale View of Hills, 1982; An Artist of the Floating World, 1986; Napok romjai/A főkomornyik szabadsága, 1989) által kijelölt ösvénytől, egy motívum olyan erősen lüktet az életműben, hogy csábító a szerzőt monomániás alkatú alkotónak nevezni.

Ishigurónál kisebb vagy nagyobb hangsúllyal bár, de mindig megjelenik a szolgalét motívuma. Néha csupán érintőlegesen ír a témáról, mint a férje patriarchális pozíciójának kiszolgáltatott japán háziasszony (A Pale View of Hills) és a fia anyagi támogatása érdekében egy kínai hadúr rabszolgájának álló anya esetében (Árva korunkban, 2000), máskor valamivel nyomatékosabban tárgyalja, mint a szélsőjobbos ideológia propagandistájává vált festő (An Artist of the Floating World), az egy angol lord önfeláldozásig hű komornyikja (Napok romjai), illetve a közösség körében megbecsült, egyúttal művészi felelősséggel terhelt zongorista kapcsán (The Unconsoled, 1995). Ebből a szempontból pedig a Ne engedj el! finom váltásként könyvelhető el, az alternatív valóságban játszódó – disztópiaként is felfogható – regény ugyanis a vállalt helyett az előre elrendelt szolgasors alanyainak történetét tartalmazza.

A műben újabb magányos Ishiguro-narrátor pásztázza és összegzi a múltat, hogy mélabús krónikájával néhány különleges helyzetű fiatal felcseperedéséről meséljen. Bár az író most is egy népszerű műfajjal kacérkodik, a krimi-narratívát használó Árva korunkban című könyvéhez hasonlóan a sci-fi keret dacára ezúttal sem tiszta zsánerregényt tesz le az asztalra.

Romanek feldolgozása – amelynek forgatókönyvét Alex Garland (A part, 28 nappal később, Napfény) jegyzi – meglehetősen hűen követi a forrásművet: természetesen sűríti és faragja az itt-ott terjengős alapanyagot, azonban a regény szabályos hármas tagolását, a főbb karaktereket, fordulatokat és szituációkat megőrzi, továbbá gyakran szó szerint átemel párbeszédeket és a narráció egyes mondatait. Mindazonáltal a főhősök életében fontos szerepet játszó rituálék (például a tanulók műalkotásainak adás-vétele) és sokat tárgyalt témák (mint a szex vagy a különleges helyzetükre adott magyarázat), amelyek nagyban hozzájárulnak a regény zárt világának megteremtéséhez, javarészt kibontatlanul maradnak. Az egyik legfájóbb veszteség a sajátos háromszög-helyzetbe rendeződő főszereplők (és a filmben háttérbe szoruló Miss Lucy) karakterére és viszonyrendszerére vonatkozó árnyaltság csökkenése. A tartalom aránylag alázatos átvétele mellett a stílust illetően a rendező még jobban igazodik az íróhoz: mutatós, de extrém stilizációtól mentes képekben fogalmaz, formai értelemben tehát a Sötétkamra után tovább távolodik klip-alkotói múltjától.

A regény- és filmverzióban egyaránt élére vasalt Ne engedj el!-ben a sci-fi műfajába tartozó központi elem hatására az érzelmi töltet mellett megjelenik az etikai is, ezzel együtt Ishiguro és Romanek is voltaképpen a sorssal – illetve a halandósággal – szemben tehetetlen egyén jellegzetes melodrámai konfliktusát fogalmazza újra.

NE ENGEDJ EL! (Never Let Me Go) – brit-amerikai, 2010. Rendezte: Mark Romanek. Írta: Kazuo Ishiguro regényéből Alex Garland. Kép: Adam Kimmel. Zene: Rachel Portman. Szereplők: Carey Mulligan (Kathy), Andrew Garfield (Tommy), Keira Knightley (Ruth), Charlotte Rampling (Miss Emily), Sally Hawkins (Miss Lucy). Gyártó: DNA/Fox Searchlight. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 103 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/06 52-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10656