KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/április
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Miskin infarktus előtt
FILMSZEMLE
• Mikola Gyöngyi: Napilapok zsellérei Szemle-töredékek
• Ardai Zoltán: Lassú hajó Kína felé Dokumentumszemle
• Kovács András: Párbeszéd a közönséggel A zsűrielnök jegyzetei
• N. N.: A 26. Magyar Filmszemle díjai
• Székely Gabriella: Berend Iván gyémántjai Beszélgetés Simó Sándorral
• Bakács Tibor Settenkedő: És a vonat megy... Beszélgetés Pacskovszky Józseffel
• Bérczes László: Mozi van Lumière-tekercsek
• Bóna László: Jákob oszlopa A kövek üzenete
KRITIKA
• Radnóti Sándor: Weisz Gizella A részleg
• Almási Miklós: Legenda csak egy van Megint Tanú
• Hegyi Gyula: Lefele könnyebb Törvénytelen
• Kovács András Bálint: Az erőszak léhasága Ponyvaregény
• Schubert Gusztáv: A ponyvahősök lázadása Interjú a vámpírral
1895–1995
• Forgács Éva: A megmozdított kép Moholy-Nagy László
• Molnár Gál Péter: Egy ázsiai Párizsban Mozzsukin

• Fáber András: Mozarttól keletre Beszélgetés Lucian Pintiliével
KÖNYV
• Györffy Miklós: Ha én filmlexikont szerkesztenék Lexikon
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Egyszerű emberek
• Fáber András: Zaklatás
• Nagy Gergely: Camilla
• Harmat György: A Maszk
• Sneé Péter: Halálugrás
• Barotányi Zoltán: Parazita
• Turcsányi Sándor: Promenád a gyönyörbe
• Tamás Amaryllis: Egy apáca szerelme

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Bob burgerfalodája

Toleranciaburger

Pernecker Dávid

Idővel az antihősök is kimennek a divatból.

A Bob burgerfalodája első ránézésre semmilyen különös ismertetőjeggyel nem bír. Loren Bouchard sorozata azonban az animációs családkomédiák mimikrijét magára öltve látványosan le tud térni a Simpson család és a Texas királyai által kitaposott ösvényről.

Bob és Linda Belcher három gyermekükkel együtt viszik kisvárosi burgerbüféjüket, melynek tetőterében laknak. Bob minden energiáját az artisztikus hamburgerekbe fekteti, Linda és a srácok pedig a felszolgálásból és a konyhai háttérmunkából veszik ki a részüket. A gürcölés sziszifuszi, a család mégsem csügged el. A gazdasági miliő burkolt kritikáján Bouchard azonban túllép, jobban érdekli Belcherék szívet melengető összetartása és fáradhatatlan optimizmusa. A büfé pedig az egymást feltétel nélkül szerető családtagok kaotikus szimbiózisa által kel életre. Gene, Louise és Tina alternatív gyerekkort élnek, melyben szüleik támogatása és a gyerekszerep egybeolvadva olyan humoros szituációkat teremt, melyeknek köszönhetően Bouchard sorozata családi- és munkahelyi komédiaként is működni tud.

Bouchard gyerekszereplői a tévés animáció történetének legkomplexebb alakjai. Közülük a legidősebb Tina, aki egyszerre kerüli el az archetipikus rajzfilmtini-skatulyát, és válik a milleniumi pubertás-áldozatok kirakathősévé. Felelősségteljes, független felnőtt nővé akar válni, közben viszont unikornis-fétise és feszes fiúfenekek iránti megszállottsága visszarántja bizarr gyereklányságába. Ártatlan perverz szent ő, fellángoló béna szexualitását azonban Bouchard nem nevetteti ki, és nem ábrázolja a férfitekintet triviális céltáblájaként. Míg Lisa Simpson a külvárosi betokozódás ellen intellektusával lázad, addig a butácska Tina őszinte szívével szól lélekemelően debil bölcsességeket a nővé válás örömeiről és keserveiről. Daria Morgendorffer (Daria) a grunge-éra hősnőjeként a ‘90-es évek képmutató tinikonvencióit számolta fel, Tina az ezredforduló kanszagú szellemiségét értékeli újra. Nem válik mizogün bokszzsákká, mint Meg Griffin (Family Guy), a becsmérlő férfiszemeken felülemelkedik.

Az egyszerűsítő gender-felfogást pusztítja a maga végtelenül infantilis módján Gene is, akinek az előképe egyértelműen a Texas királyaiban örökéletűvé vált Bobby Hill. Bolondos, önfeledt anyás fiú ő, aki a megfáradt szexizmus antagonistájaként inkább női úszódresszbe bújik, mert a fürdőgatya „röhejesen fest”. Tökéletesen elégedett saját pufókságával, terjedelmes csípőméretével szerinte „szülésre teremtetett”. A szívében és lelkében is feminin Gene szembeszáll a nemi normákkal, ugyanakkor – mint minden férfi –rajongva szeret szellenteni. Nála viszont férfiasabb a legkisebb lány, a valamiért mindig nyuszifüles sapkát hordó Louise. Míg Tina nővé válna, addig Louise már az élet iskolájának végzőse, aki felnőtt viselkedésmintákból építi látszat-anarchista személyiségét. Nővérével ellentétben ő kifejezetten férfias szófordulatokkal és felforgató csínyekkel harcol amazonként kislányságának degradáló pozíciója ellen.

A sorozat szexuális toleranciájának néma szócsövei a szülők, ugyanis Bob és Linda soha egy szóval sem tántorítják gyermekeiket sajátos önkifejezésüktől. Linda a Bob burgerfalodájának legegyszerűbb teremtése, aki fáradhatatlan jó kedélyét pontosan annak köszönheti, hogy büszke családjára. Akármilyen kínos helyzetbe is keverednek, a nevetségesen morózus Bob velük van, és ha kell, leborotválja a lábát Tina kedvéért, akár nőnek is öltözik, vagy becsinál, ha épp erre van szükség. Homer Simpson és Hank Hill (Texas királyai) nem tenne ilyet, Peter Griffin (Family Guy) és Randy Marsh (South Park) pedig végképp. Bob figurája túlmutat rajtuk. Ő testesíti meg azt, amit Bouchard céljául tűzött ki. Akkor sem ítélkezik, ha egyáltalán nem érti, hogy mit művel családja. Az Egy rém rendes család ideje szerencsére már lejárt. A Bob burgerfalodája az új nemzedék családsorozata, mely a Simpson család évtizedekkel ezelőtt fogant cinikus világszemléletét maga mögé utasítva teret enged valaminek, ami az anti-hősökkel és szubkultúrák deviáns képviselőivel megtömött kortárs tévékánonból nagyon régóta – nagyjából a Texas királyai óta – hibádzott. Ez pedig a remény, az empátia, és a jó szándék sajátos elegye. A hit abban, hogy a legtöbb ember jó, a legtöbb probléma megoldható, a felebaráti szeretet létezik, és más emberek furcsaságai, másságai és hülyeségei nem feltétlenül hibák.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/09 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12361